A tökéletesség megtestesítője: Lamborghini Gallardo

Frissítve:
2018-09-18, 21:59

Allen Wasko 2005-ös Lamborghini Gallardójához félelmetesen jól passzol a Liberty Walk!

Társszerző: Hajas Imelda

Csodás dolog, amikor egy egzotikusnak mondható jármű és a tuner-kultúra keresztezi egymást, végeredményként sokszor egészen egyedi építmények születnek. A Lamborghini Gallardo az olasz autógyártó legkelendőbb modellje volt és tíz éven át, 2003-2013-ig több, mint 14 ezer modellt gyártottak le, majd 2013 végén, mikor az utolsó utáni modell is legördült a gyártósorról, felfüggesztették a termelést. A Gallardo méltó helyét 2014-ben a Huracán vette át.

tuningolt Lamborghini Gallardo pálmafás környezetben

Allen Wasko szíve már jóval saját Lamborghinijének megszerzése előtt az olasz sportautók felé húzott, így nem volt idegen számára a V10-es erőforrás sem. A korábbi éveit tekintve, egy Z06-os Corvette-en és egy Mustangon kívül, melyek a garázsában kuksoltak, volt egy teljesen szűz Dodge Viperje is. A szűz szó alatt pedig a módosításokon át nem eső, tehát gyári állapotában lévő modellt kell érteni.

Később, egészen pontosan a 2015-ös év folyamán rájött, hogy az izomautók korszaka számára véget ért, majd nyelt egy nagyot, felkötötte a nadrágját ahogy azt mondani szokás, majd belevágott a buliba: megvásárolt egy 2005-ös Lamborghini Gallardót.

2005-ös tuningolt Lamborghini Gallardo szökőkút mellett

Az ilyen ritka, luxus sportautók sztorija általában itt véget is ér, hiszen a legtöbb ügyfél tollat ragad, aláírja azt a bizonyos papírkát, bemászik frissen vásárolt álomautójába és elindul a naplementébe, majd rendszeresen látogatja a márkaszervizt a kötelező karbantartás érdekében. Szerencsére Wasko ennél mélyebbre ásott, és miután tisztában volt azzal, hogy korábbi autói nem készítették őt fel az elkövetkezendőkre, vagyis nem voltak éppenséggel a tuning-művészet megtestesítői, ezért addig meg sem állt, míg a Gallardo számos módosításon át nem esett!

A Lambo mindenek előtt egy V2-es karbon Liberty Walk kitet kapott, majd elszállították a fényezők élő legendájához Will Aleciahoz, akit csak „Wet Willie”-nek szólítanak. A gyári világos sárga szín helyére az Ultrasonic Blue Mica fényezés került egy kis rózsaszínű gyöngyházzal kikeverve és meg kell hagyni, hogy együtt a kettő igazán vadító! A Blue Mica egyébként nagyon hasonlít a gyárilag opcionálisan kérhető kék színre, a különbség a gyöngyházeffektus miatt lelhető fel, ami a fényben csodásan megmutatkozik.

Lamborghini Gallardo Rotiform csillag alakú felnivel

Ha már Liberty Walk - márpedig ez a Gallardo lett a legelső Liberty Walkosok egyike az Államokban - akkor illik ahhoz alkalmazkodó felfüggesztésrendszert szerelni a kocsiba. Wasko az egész átépítés alatt az Optimus Performance csapatával dolgozott együtt, akik az AccuAir mellett döntöttek egyedi légtartállyal és ez az a márka, amit egyébként a legtöbb tuner használni szokott. Az E-level beállítás gondoskodik a légkezelésről és a megfelelő használhatóságról.

Lamborghini Gallardo elülső csomagtartójában légtartály

A Gallardo elülső csomagtartó része nem éppen a legnagyobb holmik tárolására alkalmas, viszont ahhoz meg pont tökéletes volt a mérete, hogy elrejtsék benne a légtartályt. Mikor már a felfüggesztés be volt szerelve, a Liberty Walk kit megfelelő módon lett applikálva és az autó megkapta a bombasztikus fényezést is, megfelelő kerekek után kellett nézelődni, hiszen nem gördülhet akármiken egy ilyen csodaautó. A megoldást erre a hatalmas (19 colos) Rotiform VDA kerekei adták, melyeken a felnik csillag formát vettek fel és amik Falken Azenis abroncsokba vannak csomagolva 315/35/19-es méretben.

Lamborghini Gallardo áttetsző ablaka hátul

A hátsó rácsot egy áttetsző ablakkal helyettesítették, hogy minél jobban látszódjon a CT43X biturbós erőforrás és annak érdekében, hogy ne olvadjon meg az ablak, a turbót egy DEI fejlesztésű „takaróba” csomagolták. A kipufogó esetében maradt a mezei rozsdamentes acél. Az igazán jó dolog a Gallardo nagyteljesítményű 5 literes V10-es motorjában, hogy a Competition Turbo rendszer, amit házon belül fejlesztettek és módosítottak, a gyári 500 lóerőt akár 700 fölé is simán felnyomja. A beltérben többek közt egy hatfokozatú manuális sebességváltó és egy SPEC-fejlesztésű kétlemezes tengelykapcsoló található.

tuningolt Lamborghini Gallardo beltere

Sokan azt gondolták, hogy a Gallardo átépítése több ideig, akár egy évig is el fog húzódni, de nem így lett, sőt, az autó még részt is vett a 2016-os SEMA Show-n.

Forrás:

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

A Ferrari és a Lamborghini nem akar elektromos autót
2017. szeptember 15.
Technológiai fejlődés ide vagy oda, vannak még olyanok, akiknek egy jó szívó V12 még mindig többet ér, mint bármilyen villamosított technika
A Lamborghini Huracán Evo szemből fotózva
2019. november 13.
A 2021-ben érkező Lamborghini Huracánban már nem egy V10-es visít majd.

További hírek