2020. október 13. | 09:17

Egy 340 lóerős, 25 éves szörnyeteg. Felújítva, gyönyörű szépen tartva.

Ebből a különleges BMW M5 Touring E34-es kódjelű járgányból mindössze két darab készült. Különleges Santorini-kékre festettek, ez az egyik legérdekesebb modell a ’90-es évek derekáról.

Az egyiket 2000-ben importálták Amerikába, amelyet 2006-ban vásárolt meg az EAG vállalat, akik felújították, cseréltek rajta csapágyazást, vezérlést, tömítéseket és felújították a hengerfejet. A motor alkatrészei mellett új kuplung és lendkerék is került bele.

Az ohioi EAG, azaz az Enthusiast Auto Group több módosítást is végrehajtott a modellen, de alapjaiban ugyanaz maradt, mint volt. Ez egy későbbi, 3,8 literes hathengeres, 340 lóerős sorhatos, amely 5,9 másodperc alatt tudja 0-ról 100-ra repíteni ezt a szörnyeteget. Maximális sebessége az elektronikusan leszabályozott 250 km/h. Mindezt egy hatsebességes váltóval éri el.

A Santorini-kék szín elképesztően különlegessé teszi, ráadásul a belseje nem csak folytatja ezt a kéket, hanem Lotus-fehér is megjelenik a nappa bőr kárpittal. Az autó a körülbelül 25 éves kora ellenére nem is futott olyan sokat, mindössze 155 369 km-t mutat az órája.

Amennyiben érdekelnek a klasszikus BMW modellek, nézd meg ezt az E30 bemutatót. Ha a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.