Donkervoort D8 GTO-JD70 - ez meg mi a pi...?

Közzétéve:
2019-10-27, 05:50

415 lóerő, kevesebb mint 700 kg és egy Audi RS motor hajtja.

Először is, mi az a Donkervoort? Ez egy ultrakönnyű sportautókat gyártó holland manufaktúra, amelyet 1978-ban alapítottak. Kezdetben Ford, majd '96-óta Audi erőforrást használ autóiban. A mottójuk, amely így szól "No compromise" is beszédes, akárcsak a formavilág.

A márka új zászlóshajója a D8 GTO-JD70 nevet kapta, és a cég alapítójának 70. születésnapjára készül. Ennek megfelelően az évekkel azonos darabszám készül a modellből, amely 182 000 dollárt, azaz 53 millió forintnak megfelelő összeget kóstál.

A Donkervoort D8 GTO-JD70 hátulról fotózva

A D8 GTO alapjain nyugvó modell számos frissítéssel rendelkezik, ezek leginkább a teljesítményben mutatkoznak meg. Így képes több mint 2 G oldalirányú terhelést produkálni a kanyarokban, még standard gumiabroncsokkal is.

A nyitott szupersportautó az Audi 2,5 literes, soros öthengeres motorját használja, amely 415 lóerő és 520 Nm nyomaték leadására képes. A frissítés többek közt egy teljesen átalakított Euro 6D erőforrást, új kipufogórendszert, új katalizátorrendszert és egy Bosch által fejlesztett egyedi szoftvert. Ehhez egy ötfokozatú manuális váltó csatlakozik.

A Donkervoort D8 GTO-JD70 orrrésze

Egyéb mechanikai fejlesztések közé tartozik a merevebb felfüggesztés és a három állású lengéscsillapítók. A jelentős aerodinamikai módosítások is felfedezhetők rajta, például az átalakított orr. Az autó teljes tömege 700 kg alatt van köszönhető a szénszálas elemek széleskörű felhasználásának.

A Donkervoort D8 GTO-JD70 hátulról fotózva

A Donkervoort szerint az új D8 GTO-JD70 alkalmas mind a közúti, mind a pályahasználatra, és ígéri, hogy a lehető legnagyobb mértékben mellőzik az elektronikus vezetéstámogató rendszereket. A Donkervoort már fogadja az előrendeléseket az új modellre, melynek szállítása 2020 tavaszán kezdődhet.

Az autós világ friss híreiért nézd meg az Alapjárat megújult hírműsorát:

Kapcsolódó írások

Új elektromos szupersportautó: Dendrobium
2017. március 01.
Új szereplő lép be az elektromos szupersportautók piacára, mégpedig a szingapúri Vanda Electric vállalat a Dendrobium nevű autójával
A Mercedes-AMG Project One-t már tesztelik
2017. április 13.
Az 1000 LE-s négykerék-meghajtású hiperautó már pályatesztelési fázisban van, erősítette meg Tobias Moers, az AMG főnöke

További hírek