2018. március 22. | 16:13

Mi az abszolút szentségtörés? Nos, egy porig húzott Ferrari sokaknak az lehet, de ha te is ezzel a nézettel rendelkezel, akkor tedd félre előítéleted és élvezd a látványt!

Társszerző: Bolgár Krisztián

Eljött ennek is a pillanata, sokáig húztam, de végül úgy döntöttem, hogy összerakom. Nem másról beszélek, mint az ültetett Ferrarikról szóló cikksorozatomról, amit ugyan már elkezdtem a Kean Suspension 308-asának bemutatásával, de további három csodaszép Ferrarit fogok a közeljövőben bemutatni. Mi lesz a közös a Ferrarikban? Hát először is, hogy mindegyik egy Ferrari, már ez felér egy beszámolási alappal. Továbbá mindhárom Ferrari japán tulajdonossal és építőkkel rendelkezik (mi mással), illetve a stílus oltárán feláldozták a funkciót. Azért ezen a mondatot pontosítanám, hiszen mindegyik Ferrari levegős futóművel van ellátva, egyszóval bármikor egy gombnyomásra megemelhető a karosszéria. Még így is sok? Akkor gondolj csak bele abba, hogy egy Ferrarit amúgy sem földes úton használ a tulajdonos, de végülis Japán nem a rossz minőségű útjairól híresült el, éppen ellenkezőleg! De rögtön belecsapok a közepébe, itt a három közül az egyik legextrémebb Ferrari, Ginpei Yamaguchi 1991-es Ferrari 348-asa.

A Ferrari stílusa a ’90-es évekből

Sokan a Ferrari aranykorának tartják, hiszen nem csak a 348-as született 1989 derekán, hanem két évvel korábban az egyik legnagyobb kultusszal (és vételárral) rendelkező Ferrari, az F40-es is. Ugyan erre nem szeretnék kitérni, de a ’92-ig gyártott F40-es a világ egyik legkedveltebb Ferrarija, aminek sikereihez nyilván a csekély legyártott darabszáma is hozzájárult (1311 db).
„Fitment on point” – a szleng kifejezést a tökéletesen eltalált felni/sárvédő kapcsolatra alkalmazzák. Nos, ez most pont igaz.

Azonban 328-as utódja, a 348-as sem szerénykedhet, hiszen a 8844 darabszámával, illetve meggyőző kisugárzásával ez a típus is egy örök ikonná vált, amely kultusznak még közel sem érkezett el a „tetőzése”. A 348-as vonalvezetése az F40-sel közösen, Leonardo Fioravanti vezetőmérnök büszkeségei, aki a Pininfarina Carozzeria képviselőjeként fogadta el a megbízásokat. Arról lehetne vitázni, hogy mégis melyik Ferrari sikerült jobbra, a lényeg, hogy mindkettő impozáns telivérré alakult önálló karakterrel, hála az olasz stílusérzéknek. A 348-as egyébként 1995-ig volt gyártásban Targa (TS,GTS) illetve Berlinetta (TB,GTB) kivitelekben. A már Motronic befecskendező-rendszerrel szerelt 3,4 literes V8-as a hírhedt Dino-motorcsalád részese volt, amely kereken 300 lóerőt termelt meg az 1,4 tonnás szuperautó számára. Az 1993-ban debütáló GTB- és GTS-verziók +20 lóerőt kaptak (USA-modellek +12-t), amihez egy ráncfelvarrás is betársult, a 348-as vonzóerejének fenntartása érdekében. A 348-as kétségtelenül minden idők egyik legjobb Ferrarija, és pontosan azért, amiért „egyszerű” vagy „közönséges” Ferrarinak titulálható.
A sárvédők szétvágása, majd szélesítése hallatán sokan a szívgyógyszerükhöz nyúlnak, még egy hétköznapi autó esetén is. Mi lenne, ha meghallanák Ginpei sztoriját?

Szentségtelen módosítások sora a 348-on

Hokkaido-szigete Japán legészakibb tartománya, ahol nem mellesleg az ország egyik legnagyobb tuning (köztük persze a Bosozoku világ) élete zajlik, nap mint nap. Éppen ezért annyira nem érhet váratlanul (ismerve ezt a tényt), hogy olyan tunerek „termelődnek” ki a szigetről, mind Ginpei Yamaguchi, a Slacker’s Haunt garázs tulajdonosa. A japán tuner élete az autók és a tuning körül forog. Számtalan JDM-piacos géppel (Skyline, Silvia, Supra stb..), illetve európai sportautóval volt már dolga Ginpeinek, többek között régi Porsche 911-ekkel, sőt még egy különösen ritka 356-os 1600GTS Porschéval is. Egyszóval a műhelytulajdonos elmondhatja magáról, hogy kevés olyan autós téma van, amihez ne tudna hozzászólni. Az érdeklődési köre pedig itt le is szűkül, hiszen a klasszikus autókon, a stance, illetve drift tuning irányzatokon túl kevés dolog érdekli a tunert, ami nem a szűklátókörűség ismérve, hanem egyszerűen csak a fanatizmusé.
Ferrari a porban – most már értheted, hogy mire vonatkozik a cikk címébe foglalt kifejezés

Öt évvel ezelőtt, amikor tulajdonába került egy 348-as Ferrari, tudta, hogy őrült fanatizmusait most egyesítheti és egy olyan stílusú Ferrarit alkothat, ami első számú az egész világon. Megszületett a Hellaflush 348-as ötlete, aminek kezdőlépése az egyedi kipufogórendszer felszerelése volt. Az egyedi rozsdamentes kipufogórendszer (beépített hangtompító szeleppel) a karakteres V8-as morajlásának felélénkítése érdekében került fel, amely beavatkozás csak a kezdetek legelső fázisa volt.

Egyedi futómű, Hellaflush-Ferrari

A Hellaflush stílussal már találkozhattál a bemutatóim között, így ismered már az építési irányzat lényegét. Minél alacsonyabb hasmagasság illetve a lehető legextrémebb felni/gumi paraméterek, amit csak ellehet képzelni. Nos, Ginpei úgy gondolta, hogy imádott stílusát rávetíti az olasz klasszikusra és megépíti Hellaflush-stílusban. A kezdés egy, a feljáróján parkoló JZX-Toyota futóművének kibontásával kezdődött, aminek segítségével Ginpei egy egyedi hidraulikus futóművet tudott összerakni és beszerkeszteni a ’91-es Ferrariba.
Mondjon bárki bármit, ne érzed kényelmetlenül magad. Ez a Ferrari így menő, ahogy van

A felfüggesztés olyan jóra sikeredett, hogy leengedett karosszériánál a 348-as sebességváltója mindössze 2 mm-re (!) helyezkedik el a talajtól. A következő lépés a felnikészlet kiötlése volt, amin nem is kellett annyit gondolkoznia a tunernek. Egy szett 19x10” és 19x12,5”-os Work VS-XX garnitúra került fel az autóra, persze a stílus követelte túlméretezésnek ára is volt. A hátsó sárvédő peremeket szélesíteni kellett, amihez viszont meg kellett vágni a ~15 millió forintos karosszériát. A profi lakatolás, majd fényezés eredményeként az autó sárvédői mintha gyáriak lennének, arról nem is beszélve, hogy már a 12,5” széles felnik is befértek hátra. Az őrületes építés még 2016-ban rázta meg az internet világát, ugyanis akkor debütált a szörnyeteg a világ előtt legelőször. Azóta Ginpei sorra járja a találkozókat és Japánban osztatlan sikereket ér el vele a tuner. Ha félrerakod a téves előítéleteidet, komfortzónás gondolataidat, akkor te is bátran elismerheted, hogy ez bizony egy menő Ferrari. Mondhatni a legmenőbb. Vagy nem? Forrás: