2019. november 08. | 14:35

John Hennessey ezt az 1200 lóerős Camaro ZL1 1LE-t készítette a 2019-es SEMA kiállításra.

Egyszer ki kell jutnom a SEMA kiállításra. Idén is hihetetlen felhozatal volt, az Alapjárat csak  töredékéről számolt be. Természetesen a Hennessey sem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből a seregszemléből. Egy igazi ragadozóval készült, amely annyira egyszerű és nagyszerű, hogy azt már büntetni kéne.

Hennessey csapata eltávolította a Camaro ZL1 1LE gyári 650 lóerős, LT4-es 6,2 literes V8-as erőforrását és helyére egy 755 lóerős, LT5-ös 6,2 literes V8-as került, amelyet egy C7-es Corvette ZR1-ből szereztek. Ehhez egy nagyobb kompresszort és intercoolert, valamint megerősített alkatrészeket kapott, annak érdekében, hogy elbírja ezt a teljesítményt. Továbbá fejlettebb üzemanyagrendszert és motorkezelő szoftver is került a lemezek alá .

Az erő a hátsó kerekekre kerül egy hatsebességes manuális vagy egy 10 sebességes automatán keresztül. Hennessey szerint 2,3 másodperc alatt teljesíti a 0-100 sprintet a módosított Camaro, míg 9,3 másodperc alatt ér a mutató 241 km/órára, majd meg sem áll 354-ig.

A Resurrection Camaro ZL1 1LE-ből a Hennessey csupán 24 darabot fog készíteni, darabja 200 000 dollárba, azaz átszámítva körülbelül 57 millió forintba kerül. Ebben benne van az alap ZL1 1LE ára is, valamint 20 000 km-es vagy egy éves garancia vonatkozik rájuk.

Az autós világ friss híreit az Alapjárat hírműsorában találod: