A Honda célkitűzése, hogy 2025-re vezetés közben alhasson a sofőr, ne kelljen folyamatosan az utat figyelnie, valamint hogy az utazással töltött idő szórakoztató legyen
Hachigo Takahiro, a Honda vezérigazgatója elmondta, hogy a célkitűzésük az önvezetés terén a 4. szint elérése, ahol a sofőr már kikapcsolódhat, miközben úton van.
Az önvezetésnek 6 szintje van, 0-tól 5-ig, attól függően, hogy az önvezetés mennyire valósul meg. 4. szinten a sofőrnek még mindig képesnek kell lennie a közbeavatkozásra, de olyan inger- és akciószegény helyzetekben, mint autópályán való haladáskor nem szükséges az utat figyelnie.
Hachigo Takahiro, a Honda vezérigazgatója nem hagyja vállalatát lemaradni a technológiai versenyben
Hachigo felvázolta a Honda terveit is arra vonatkozóan, hogy 2020-ra már szeretnék, ha autóikban megjelennének a félönvezető-rendszerek. Ez összhangban van azzal, hogy sok autógyártó, köztük a Honda riválisai is hasonló célkitűzésekkel bírnak erre az időszakra. Így ha nem akarnak lemaradásban lenni, a Hondának is tartania kell a tempót. Ehhez persze sok mindenen kell még fejleszteni, mint például a nagy pontosságú térképeket, a forgalmi adatok feldolgozását, a telekommunikációs egységeket, a teljesen integrált kamera-radar, valamint a kamera-lidar rendszereket (a lidar lézer alapú radar). Az önvezetéshez vezető út azonban még hosszú és sok munka, hiszen először integrálni kell a rendszert autópálya-körülményekhez. Ehhez azonban a sávtartó-, kormányzási-, automatikus előzési- valamint sávváltó-rendszereket is fejleszteni kell. Ha ezek megvannak, akkor jöhet a közlekedési szempontból keményebb dió, a városi környezetben való használat is, ezt a terveik szerint 2023-ra érik el és gyártásba is kerülne a technológia.
A Honda tudja jól, hogy hosszú még az út a teljesen önvezető autókhoz, de elég jó tapasztalataik vannak korábbról a mesterséges intelligenciák terén
Hachigo elmondta, hogy a 4. szintű önvezetés eléréséhez fejleszteni kell a mesterséges intelligenciát, ami képes utánozni az emberi vezetést, érzékelni a környezetét és nagypontosságú térkép vagy GPS nélkül is kell tudnia navigálni. Hogy ezt elérjék, a Honda felállított egy speciális részleget, ami tanulmányozza a baleseteket, hogy jobban megértsék az emberi viselkedést az utakon, ugyanis a balesetek 90%-a emberi mulasztásból következik be. Sok mérnökük, akik ezen a projekten dolgoznak korábban az ASIMO-robotok fejlesztésében vettek részt, aminek célja az emberi viselkedés leutánzása volt.
ASIMO, a Honda projektje arra, hogy egy robot képes legyen utánozni az embert egyáltalán nem most indult, hanem 2000-ben
A Honda továbbra is kínálja a vásárlói számára nem egy modellhez a Honda Sensing biztonsági csomagot, ami táblafelismerő rendszert, sávtartó asszisztot, adaptív tempomatot, valamint ütközéselkerülő rendszert. Forrás: Autocar
„Egy olyan társadalom megvalósítását tervezzük, ahol az emberek nem szenvednek autóbalesetet. Emellett olyan termékeket akarunk létrehozni, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy élvezhessék a mobilitás szabadságát, és létrehozzon egy olyan utasteret, ami a közlekedést szórakoztatóvá teszi. Célunk, hogy világszinten vezető szerepet töltsünk be az ütközésmentes és a károsanyagkibocsátás-mentes technológiában." – mondta Hachigo.
Hachigo felvázolta a Honda terveit is arra vonatkozóan, hogy 2020-ra már szeretnék, ha autóikban megjelennének a félönvezető-rendszerek. Ez összhangban van azzal, hogy sok autógyártó, köztük a Honda riválisai is hasonló célkitűzésekkel bírnak erre az időszakra. Így ha nem akarnak lemaradásban lenni, a Hondának is tartania kell a tempót. Ehhez persze sok mindenen kell még fejleszteni, mint például a nagy pontosságú térképeket, a forgalmi adatok feldolgozását, a telekommunikációs egységeket, a teljesen integrált kamera-radar, valamint a kamera-lidar rendszereket (a lidar lézer alapú radar). Az önvezetéshez vezető út azonban még hosszú és sok munka, hiszen először integrálni kell a rendszert autópálya-körülményekhez. Ehhez azonban a sávtartó-, kormányzási-, automatikus előzési- valamint sávváltó-rendszereket is fejleszteni kell. Ha ezek megvannak, akkor jöhet a közlekedési szempontból keményebb dió, a városi környezetben való használat is, ezt a terveik szerint 2023-ra érik el és gyártásba is kerülne a technológia.
Hachigo elmondta, hogy a 4. szintű önvezetés eléréséhez fejleszteni kell a mesterséges intelligenciát, ami képes utánozni az emberi vezetést, érzékelni a környezetét és nagypontosságú térkép vagy GPS nélkül is kell tudnia navigálni. Hogy ezt elérjék, a Honda felállított egy speciális részleget, ami tanulmányozza a baleseteket, hogy jobban megértsék az emberi viselkedést az utakon, ugyanis a balesetek 90%-a emberi mulasztásból következik be. Sok mérnökük, akik ezen a projekten dolgoznak korábban az ASIMO-robotok fejlesztésében vettek részt, aminek célja az emberi viselkedés leutánzása volt.
"Végezetül, a Honda úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia rendszereinek fejlesztése olyan automatizált járművet eredményezhet, amely úgy reagál, mint egy emberi vezető" - mondta Hachigo. "Más szóval, ami képes elindulni és megállni, követni az utat, fordulni az elágazásoknál és reagálni a többi közlekedésben résztvevőre, ugyanabból a vizuális információból, mint az ember - nem nagy pontosságú térképek vagy GPS segítségével."
A Honda továbbra is kínálja a vásárlói számára nem egy modellhez a Honda Sensing biztonsági csomagot, ami táblafelismerő rendszert, sávtartó asszisztot, adaptív tempomatot, valamint ütközéselkerülő rendszert. Forrás: Autocar
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!