2018. szeptember 04. | 16:11

Néhány napja jelentette be a Toyota, hogy a jövő tavasszal érkező vadonatúj Corolla három karosszéria változatban, ötajtós, szedán és kombi modellként is elérhető lesz. Most pedig megérkeztek az első képek az utóbbiról!

Az idén márciusban, a Genfi Autószalonon bemutatott ötajtós után az új Toyota Corolla Touring Sports a Párizsi Autószalonon lesz először látható. Ennek vonalvezetése finoman eltér az alapjait adó ötajtós változatétól. A Touring Sports modellt Európában tervezték, és itt is készül. A Toyota hibrid-központú műszaki fejlesztési irányvonalának megfelelően a Corolla Touring Sports mindössze egyetlen hagyományos belsőégésű motorral (a már ismert 1,2 literes, 116 lóerős turbós benzinessel) készül majd, ugyanakkor kétféle hibrid hajtáslánccal (egy 1,8 literes 122 lóerőssel és egy 2,0 literes 180 lóerőssel) is választható. Első futóműve a jól bevált MacPherson szerkezet, hátul azonban vadonatúj fejlesztésű, oldalankénti több lengőkaros független rendszer dolgozik. A lengéscsillapítók szeleprendszere is új, és most először a Toyota adaptív felfüggesztése (AVS) is elérhető a Corollához. A magasabb felszereltségi szinteken alapáron, az alacsonyabbakon extraként érhető el a Toyota prémiumszintű kényelmi és biztonsági felszereléseinek széles választéka: a térhatású műszeregység, a nagy felbontású Head-Up kijelző, a JBL GreenEdge hangrendszer, a vezeték nélküli telefontöltő és a Toyota Touch Multimedia System. A Touring Sports dizájnja Európában, a Toyota Zaventemben működő központjában készült. Az új TNGA padlólemez adta lehetőségek alapos kihasználásával az új kombi immár nem az ötajtós egy változata, sokkal inkább határozottan elkülönülő, önálló modell. A megújult Corolla Touring Sports tengelytávja 2700 mm, a hátsó utasok lábtere így legnagyobb a kategóriájában. A kategóriában egyedülálló módon az új Corolla Touring Sports már a piaci bevezetés kezdetétől négyféle kéttónusú fényezéssel is választható: ezeknél a tető, az oszlopok és az első, alsó légbeömlő kerete minden esetben fekete színű. Az új GA-C padlólemez egyik komoly előnye, hogy az ülések a korábbiaknál mélyebbre szerelhetők, ami egyrészt hatásosan csökkenti a súlypont magasságát, másrészt komolyan hozzájárul a vezetési élmény javításához. Az elöl és hátul ülők közötti távolság az új Corolla Touring Sports utasterében 928 mm, így a hátsó utasok különösen kényelmesen ülhetnek. A Touring Sports csomagterének alapmérete (VDA) 598 liter, kihasználhatóságát pedig számos funkcionális és kényelmi kiegészítő is javítja. Forrás:
  • Toyota