2021. október 25. | 14:15

Kicsit furcsa látvány tárult a lesifotósok szeme elé.

A Mercedes-AMG S63 egy igazi vadállat, gyakorlatilag a valaha volt egyik legerősebb Mercedesről beszélünk (a legerősebb az F1-es motorral rendelkező One hiperautó lehet, amely 2022-ben érkezik). Az új S63 esetében érdekes megoldást alkalmazott a német gyártó, történetesen kartonpapírokkal bélelte ki az álcázni kívánt utasteret.

Az álcázás ellenére már most látszik, hogy az új nagyteljesítményű luxusautó agresszívabb kialakítású első lökhárítót kapott, nagyobb légbeömlőkkel, míg a hátsó lökhárítót a diffúzort szegélyező négyes kivezetésű kipufogórendszernek megfelelően módosították.

Furcsa módon a Mercedes még arra is vette a fáradságot, hogy az utastér egyes részeit elmaszkírozza, pedig az nagyrészt az S-osztályból kerül át. Az ajtókárpitok dizájnjának elrejtésére választott módszer kissé kezdetleges, hiszen a németek úgy döntöttek, hogy kartonpapírokat használnak az elemek kitakarására, a középső kartámasz hátsó felénél is ezt a módszert alkalmazták.Az erről készült képeket ezen a linken tekintheted meg.

A villanymotor várhatóan egy V8-as benzinmotort egészít ki, a hibrid hajtáslánc összteljesítménye akár a 700 lóerőt is elérheti. A pletykák szerint egy dögösebb, hatótávnövelt plug-in hibrid modell fogja betölteni az S65 megszűnése után keletkezett űrt, amely esetében az összteljesítmény a 800 lóerőt is meghaladhatja. A Mercedes továbbra is kínál V12-es S-osztályt, de csak az extra hosszú Maybach modellhez és a páncélozott Guard változathoz, az AMG-hez nem.

A Mercedes-AMG GT 63 S E-Performance már megmutatta magát, Will.I.Am egy exkluzív dalt is készített a plug-in hibrid bemutatkozó videójához. Ezt a modellt egy 4,0 literes, V8-as biturbó motor hajtja, amit egy hátul elhelyezett elektromotor egészít ki. A hajtáslánchoz az AMG Performance 4MATIC+ összkerékhajtás társul.

A hibrid rendszer összteljesítménye 843 lóerő, a maximális forgatónyomaték pedig meghaladja az 1400 Nm-t. Az autó 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 0-ról 100 km/óra, a végsebessége pedig 316 km/óra. Az elektromos hatótáv 12 kilométer, ami a lakóövezetek elhagyásához vagy a városból kivezető utak eléréséhez elegendő.