Lakóautózás, mint életforma - GALÉRIA

Közzétéve:
2018-04-02, 06:05

Lakás és autó egyben? A lakóautó ezt a kettőt egyesíti! Ez a cikk azoknak lehet hasznos, akik épp most csöppennének bele a szenvedéllyel átitatott lakóautózás világába.

A lakóautók abszolút többsége személyautóként - azaz 3,5 tonna össztömeg alatti - nyilvántartott, az azokra érvényes KRESZ-szabályok szerint közlekedő mozgó mobilház, a mozgás teljes szabadságával. A megállást követően pedig egy jól felszerelt nyaraló, amely képes annak teljes komfortját nyújtani.

Ez egy olyan szabadidős tevékenységi forma, mely által hosszabb időre kimozdulhatsz megszokott városodból, országodból. A lakhatásra kialakított belső tér és könnyű mozgathatóságnak hála olyan tájakon barangolhatsz, pihenhetsz meg, ami más közlekedési, lakhatási formával szinte lehetetlen lenne. Nem ritka a 7 méteres hosszúság feletti példány 2,35 méteres szélességével, amely jelentős belső négyzetmétereket, életteret tud szolgáltatni.

Fiat Ducato - alkóvos lakóautó

A lakóautózás egy életforma! A lakóautózás a korlátlan, nem helyhez kötött szabadságról, a természet közelségéről, annak szeretetéről szól. Európa országútjain szinte minden nemzet már messziről villogással, integetéssel üdvözli a szemből jövő lakóautóst! Te is élveznéd ezt az életformát? Előtte érdemes feltérképezni a lehetőségeid, vedd szemügyre közelebbről a lakóautók világát!

Honnan indult a lakóautózás?

A ’90-es évek elején az autók mögé aggatott lakókocsik élveztek előnyt a Balatonra járó német turisták körében. Nem véletlenül említem a németeket, hiszen a lakóautózás fogalma is ezen a területen öltött testet 15-20 évvel ezelőtt, innen indult a körturizmus, ami magával rántotta a hollandokat, franciákat, olaszokat, ezáltal ők is bekapcsolódtak a nagyüzemi gyártásba, forgalmazásba.

A nagy lakóautó-gyártók elsősorban a régi lakókocsikat készítő cégekből váltak ki, mint például a Hymer, Dethleffs, Tabbert, Knaus, LMC, Rapido, Pőssl, Mobilvetta, vagy akár Szlovéniában az ADRIA. Ezeket a márkákat követték még sokan mások, aminek köszönhetően közel 40 gyár készít lakóautókat manapság Európa szerte.

VAN típusú lakóautó a Knaus-tól

A mai lakóautók tervezett élettartama 30-35 év. Nem ritka a hazai használók között sem, hogy ennél még régebben gyártott és hibátlanul működő példányokat találsz. Az első lakókocsikat gyártó cégek által készített darabokból is fut még bőven a hazai utakon. Ezek az első Tabbertek, Hymerek, Hobbyk full-integrált kivitelben. Gondos gazdánál ezek az évszámok teljesen fedik a valóságot, ma egy 8-10 éves jármű még újszerű állapotban lehet kívül-belül.

Mi kell a lakóautó vezetéséhez?

Legtöbb sofőr Magyarországon B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezik, amivel itthon a 3,5 tonna össztömegű, középkategóriás lakóautók vezethetők. Bizony, így van ez minden más európai országban, kivéve a németeknél, ahol kifejezetten lakóautóra 5 tonna a határ. Ami pozitívum, hogy Magyarországon és másutt is egy maximum 750 kilogrammos, fékezetlen utánfutót lehet velük külön jogosítvány nélkül is vontatni, így jön ki a 4250 kilogrammos, maximálisan guruló együttes össztömeg. Vontatásnál viszont már csak a KRESZ szabályok szerint országúton 70, autópályán maximum 80 km/h-val közlekedhetsz.

Hol kezdjen, aki lakóautót vásárolna?

Érdemes tisztázni, hogy a személyautókkal ellentétben a lakóautókat nem szokás sűrűn váltogatni, nem könnyű túladni rajta, ha lejár a kilométerhez, évhez kötött garancia. Hosszú távon kell tehát tervezni a megvásárolni kívánt példánnyal!

Átfogóbb, közelebbi képet lakóautó-kiállításokon kaphatsz, ezeken a helyeken célszerű nézelődni, kérdezősködni. Ezen felül számos magyar fórum létezik, például a Magyar Lakóautó Klub, akik számos információt tudnak ez ügyben szolgáltatni. Érdemes elmenni egy-egy klubtalálkozójukra, akár személyautóval is, ahol közvetlenül lehet tapasztalt emberektől beszerezni infókat.

Tedd fel magadnak a kérdést, hogy milyen kényelmi extrákra van szükséged feltétlenül? Fontos szempont lehet, hogy milyen és mennyi ágy található benne, hogyan variálható a tér? Mekkora hely marad a közösségi életre? Gázpalack vagy korszerűbb, üzemanyag tartályról gazdálkodó dízel fűtése van? Légrugót tartalmaz-e? Parabola antenna van-e rajta?

Integrált lakóautó kényelmes fekvőhelyei

Egy gyári kialakítású lakóautó rendelkezik általában négy fixen beépített kényelmes ággyal, matracokkal, beépített, saját víztartályról üzemelő hideg-meleg vizes zuhanyzóval, vízöblítéses, zárt tartályos WC-vel. Található benne normál vagy mélyhűtős hűtőszekrény, gáztűzhely, hőfokszabályzós téli-nyári, a használati vizet is melegíteni tudó fűtőrendszerrel-, hideg-melegvizes mosogatóval, az ezek ellátását szolgáló tölthető gázpalackokkal.

Az alapfelszereltségek között ma már nem ritka a gázos üzemű forgónyársas sütő, vagy a mikrohullámú sütő sem. Igaz ez utóbbi használatához villamos hálózatra való csatlakozás szükséges. Az ezek működtetését a külön erre a célra beépített fedélzeti akkumulátor(ok) látják el. Az esetleg lemerült akkupakkot menet közben a motor generátora újra tölti, vagy a tetőre telepített napelem képes akár álló helyzetben is feltölteni.

Általános ma már, hogy a lakóautók rendelkeznek menet közben is üzemelő motorklímával, valamint áramvételezési lehetőséget is biztosító leállási helyeken működtethető hűtő-fűtő klímaberendezéssel. A leállást követően a tetőről kitekerhető napernyő a kempingasztal és a könnyen összecsukható szék-garnitúra bár nem gyári tartozék, de alapvető használati eszközök.

Ha már megvan a kiszemelt modell, érdemes kibérelni egyet olyat, vagy ahhoz hasonló példányt 1-2-3 hétre, megtapasztalni, milyen is egy ilyen autót vezetni, élni benne pár hétig. Kiderülhet, mennyire fekszik ez az életforma, vagy mennyire nem. Vigyázat, ezen járművekről az első vezetés során derül csak ki, hogy annál is szélesebbek, mint amit erről előzetesen gondoltad, azaz külön meg kell tanulni ezeket vezetni!

Milyen lakóautó-típusok léteznek?

Négy fajta változatuk létezik:

  • Fél-Integrált lakóautó
  • Alkóvos lakóautó
  • Full-Integrált lakóautó
  • VAN

A fél-integrált esetében adott az eredeti donor jármű, pl. Fiat, Ford vagy Mercedes Sprinter, melyeket általában a két első ajtó után kiszélesítenek 15-15 centire, az áramvonalassága gyakorlatilag megmaradt. A jármű hátuljában lehet kereszt-, hosszágy vagy franciaágy, leginkább 2-3 főnek nyújtanak megfelelő komfortot. Az elmúlt években jött be kissé divathóbortként talán, hogy a fél-integráltak közepét emelték meg kissé és oda tettek "hubbett" ágyat. Bár ez növelte az alvóhelyek számát, de a közlekedést alul teljesen megszüntette. Előnye ennek a változatnak, hogy jó a légellenállása, megfelelő a fogyasztása és ma már ezek is szélesített, stabilabb futóművel készülnek, viszont csak a megépített fülke hőszigetelt, a vezetőfülke nem igazán védett.

Félintegrált lakóautó

Az alkóvos a legnépszerűbb forma, mely esetében a vezetőfülke fölé benyúlik egy buborék formájú lakótér. Ebben az alkóvban általában franciaágy kerül kialakításra, mely által az autó két végén létrejöhet egy-egy kétszemélyes fekvőhely, ez nappal akár rakodónak is használható. Az éjszakai alváshoz asztal és ülőpad átrendezéssel gyerekek számára további fekvőhely(ek) alakíthatók ki bennük. Az alkóvos változatoknak azonban nagyobb a légellenállása, érzékenyebbek az oldalszélre, valamivel többet fogyasztanak, de ennek ellenére Magyarországon is ebből van a legtöbb, leginkább a gyerekes családok kedvelt járgánya.

Alkóvos lakóautó fekhelye a vezetőfülke felett

A full-Integrált lakóautók lényegében már egy busz formátumot vesznek fel és az alváz-motor, futómű kivételével teljesen a lakóautó-gyárban készülnek. A nagy első szélvédő a tetőig ér, általában elöl, a mennyezetről lehet leengedi az úgynevezett „hubbett” franciaágyat. Ez a típus a lakóautók csúcsa, ezért drágábbak is, előnyük, hogy végig homogén a hőszigetelése, korszerűbb, stabilabb, egységesebb a szerkezet.

Full-integrált lakóautó

A VAN, vagy furgon lakóautók kívülről sima áruszállítónak tűnnek, de belülről nagyszerű megépített lakóautónak, így ezek is teljes értékű komfortot nyújtanak. Gyorsabbak, kisebb a fogyasztásuk, könnyebb velük parkolóhelyet találni. Családi autóként és hétvégi kirándulásokra is alkalmas, a hátsó részben található franciaágy felhajtásával akár áruszállítóként is használhatók.

Így néz ki hátulról egy VAN típus

A lakóautók belső elrendezése

A lakóautók méretüknél fogva a kompromisszumok színterének számítanak. Soha nincs elegendő hely, ami van, azt a legnagyobb gondossággal kell megtervezni, méretezni. A legnagyobb helyet a fixen telepített ágyak foglalják el, ezeket célszerűen a jármű két végpontján helyezik el, így alakul ki középen viszonylag tágas mozgástér.

Rossz időjárási körülmények között letelepedve itt kell eltölteni a nappalok jelentős részét, ami önmagában is kompromisszum. Létezik olyan elrendezés is, hogy középen két oldalt, hosszirányban elhelyezett ülőpad alakítható át két önálló, vagy egy hatalmas francia ággyá. A variációk és a valóságban is már megvalósult elrendezések száma szinte végtelen.

Egyik kedvelt változat a jármű hátsó részében keresztbe fordított franciaágy, mert így növekszik a középső szabad tér mérete. Hátránya, hogy egy éjszakai felkelésnél a belül fekvőnek nehezebb a kijutás. Idősebbek által kedvelt elrendezési mód a hátsó traktusban két oldalt elhelyezett külön-ágyas kialakítás. Újabban ezt a verziót a gyárak úgy kivitelezték, hogy a két külön ágy egyik-másik oldalra, vagy akár középre is összeilleszthető, tologatható, így akár négy változatban is használható.

Az ágyak végében kerül többnyire kialakításra a vizes-blokk, amely létezhet különálló zuhanyzóval és WC-vel, vagy egybe mindkettő. Előre haladva a vizes szakaszt követi egyik oldalon a ruhásszekrény, másik oldalon a nagyméretű, álló hűtőszekrény. Rövidebb járműnél a hűtőszekrény szerényebb méretű, és a konyhapult alatt kerül elhelyezésre. Ezt követi már majdnem középen a konyha majd egy étkezőasztal, ülőpadokkal, majd a ma már általánosan használt vezetői forgószékek, melyek az utastér felé fordíthatók.

Zuhanyzó egy full-integrált modellben

A bejárat az étkező asztallal szemben a leggyakoribb, van ettől eltérő, első vagy hátsó ajtós kivitelű. Fél-integráltnál a hátsó dupla ágyon túl még van lehetőség az asztal lesüllyesztését követően további fekvő alkalmatosság kialakítására is. A fekvőhelyek számának is, mint minden másnak a maximálisan megengedett 3,5 tonnás súlyhatár a legnagyobb korlátja, nem csupán a bútorzat, hanem a személyek száma és azok többletsúlya miatt.

A lakóautók bútorzata

A lakóautóknál a bútorzat hordja magában a mindenkori technikai fejlődés legfelsőbb szintjét, olyan megoldások is fellelhetők, amelyek még a lakásokban sincsenek. Ezek mind szükségesek a speciális igény és igénybevételi módok miatt. Itt kerülnek alkalmazásra és beépítésre a legkorszerűbb anyagok a legmodernebb technológiákkal, mert itt lehet és itt kell a legtöbbet a tömeggel bűvészkedni úgy, hogy a szerkezet szilárdsága, használati értéke ne romoljon.

A doboz külső héjazata régebben csak és kizárólag alumínium külső borítású volt, ma már egyre több márka gyártja a külső határoló szerkezeteket üvegszálas-műgyantás ütésbiztos, jégverésbiztos burkolattal. Előnye az ilyen burkolatnak a könnyű javíthatóság, ami az alu burkolatú esetében nagyon nehéz.

Konyha egy félintegrált lakóautóban

A bútorok ajtajainak vasalata igen erős, automatikus nyitástartással és zárásokkal ellátott, nem ritka a miniatűr mérető teleszkópos fékező dugattyús megoldás sem. A fiókok becsukás előtt behúzzák a fiókot, majd automatikusan rögzítik. Menet közben nem nyílhatnak ki még rázós úton sem. A bútorok alapanyaga a „korpusz”, mely rendkívül nagy szilárdságú, igen alacsony fajsúlyú, keresztben rétegelten ragasztott, speciális fafajtákból készül hajlított szerkezetekkel, esztétikailag kifogástalan külsőkkel. A bútorok kárpitozása igen-hosszú távra tervezett nagy kopás-állósággal bíró szövetanyagokból kerülnek kialakításra. 

Hol parkolhatsz?

A lakóautó relatíve egyszerűbb közlekedést biztosít, mint a lakókocsi, hiszen a lakóautó személygépkocsinak minősül, előzni is könnyebb vele, az elindulás is egyszerűbb, kisebb a szerelvény mérete. A lakókocsi azoknak lehet ideális, akik rendszeresen több napot töltenek el egy helyen, ők szinte kötelező jelleggel beállnak egy kempingbe, leakasztják a vontatmányt majd az autóval járják be a környéket.

Európában a lakókocsik számára a kempingeken kívül, menet közbeni pihenőhelyek gyakorlatilag nem léteznek, nem preferálják már valamiért az egyes országok a lakókocsisokat, talán a hosszú szerelvény miatt. Az úgynevezett Stellplatz-ok, magyarul lakóautó pihenő-parkoló helyek - melyekből már tízezret meghaladó regisztrált hely van Európában - kizárólag a nagy mértékben elterjedt lakóautós közösséget szolgálják.

Ezek a kempingeknél olcsóbbak, őrzött, áram- és vízvételi, leürítési lehetőséggel ellátott egyéjszakás, vagy egy-két napos tartózkodásra alkalmas parkolók. Aki lakóautóval megy nyaralni, annak érdemes vagy mopedet vagy kerékpárt vinnie magával, hogy ezeket a lakóautóból előkapva könnyedén bebarangolhassák a környéket!

A úgynevezett biwakolás hozzá tartozik a lakóautózáshoz, ez a kifejezés a sátorozás szóból ered: ebben az esetben ott történik a letáborozás, ahol éppen rád sötétedik az éjszaka. Azonban elővigyázatosság és kellő tájékozottság szükséges, hiszen sok ország kifejezetten tiltja ezt a fajta helyfoglalást, sok pedig csak eltűri, ezért komoly bírságot is vonhat maga után. Fontos, hogy a biwakoláshoz olyan jármű szükségeltetik, ami hosszabb ideig, akár 2-3 hétig gond nélkül ellát mindennel: főzési, mosogatási, tisztálkodási lehetőséggel, fekvőhellyel. Ennek azért határt szab a vizek (fehér-szürke-szenny) töltési és ürítési szükséglete, valamint a friss élelmiszer beszerzése.

Megéri átalakított lakóautót venni?

A ’90-es években indult lakóautó-láz itthon kevés embert mozgatott meg, volt arra példa, hogy Barkasokat alakítottak át, de meglehetősen nehéz volt az engedélyeztetés és a helyes kivitelezés is.

Ma már erre szakosodott cégek vannak, akik vadonatúj furgonokat alakítanak át lakóautókká. Itthon is, mint ahogyan Európában a Ducato, Jumper, Boxer, Sprinter típusok a legnépszerűbbek, ezeket viszonylag könnyű átformálni. A VAN típusú járgányokat hivatalos gyárak mára már éves szinten ezrével gyártanak, például Nagyorosziban a KNAUS-TABBERT gyár, vagy a PÖSSL.

VAN típus vezetőfülkéje

Egy lakóautót megépíteni magas szintű technikai tudást igényel: nagy figyelmet kell fordítani a felhasználható anyagok súlyára, azoknak a kötési módjaira, ragasztásra, szigetelésre, tömítésre, rázkódás elleni védelemre, villamos hálózat kialakításra. A beázás elleni védelem a legfontosabb, és ugye a 3,5 tonnát sem haladhatja majd meg a jármű, melynél számolni kell a friss víz- és szürke víztartállyal, üzemanyag tartállyal, telepakolt hűtőszekrénnyel és a teljes család súlyával. Kell egy jól kialakított belső tér, amihez precíz tervezés szükséges, hiszen rengeteg a buktató. Ezért aztán nem is olyan biztos, hogy jobb ötlet az átalakítás, mint az adott esetben olcsóbb, jó állapotú használt lakóautó megvétele.

Érdemes külföldről beszerezni lakóautót? Mi a helyzet az alkatrészekkel?

Természetesen aki megteheti, az vásároljon új lakóautót, 120-140 ezer euróért hatalmas térrel rendelkező, 3,5 tonna feletti, 7-11 méter hosszú, buszkategóriás lakóautót is kaphatsz, a maximum ár mintegy 0,5-0,6 millió euró is lehet! Ehhez ne feledd, már C-kategóriás jogosítvány szükséges, lényegesen magasabb az útdíja, külföldön meg kell venni hozzá az úgynevezett „GO-BOX”-ot. Az új, 3,5 tonnás járgányok átlagára márka függően bruttó 12-18 millió forintnál kezdődik.

Aki viszont használtban gondolkodik, annak érdemes a külföldi oldalakat böngésznie, hiszen a magyar piac kicsi. A német használtautó oldalakon több tízezer található, amiknek rendszerint visszakövethetőbb az előélete, szervizmúltja. Érdemes figyelni az itthon személyautóknál már megszokott lélektani határra is, arra az árra, ami alatt már nem várhatsz relatíve nagyobb biztonsággal megbízhatóságot. Személyautóknál ez a határ 1 millió forint, lakóautóknál ez az összeghatár 4, de inkább 5 millió forint.

A Fiat Ducato bevált platformja a lakóautó átalakításnak, készítésnek

Elmondható, hogy a Fiat, mint alvázgyártó uralja a piacot. Jó árszintet lőttek be a megjelenésekor, strapabíró minden szempontból megfelel a 2,3 literes Multijet dízelmotorjuk, ami akár 6-800 000 km-t is elmegy megfelelő karbantartás és humánus használat mellett. Erre épül fel a félintegrált, alkóvos és full-integrált típusok nagy része. A VAN típusok között is a FIAT Ducato vezet, de ebben a piaci szegmensben megjelent már a Jumper és a Boxer is. A Mercedes Sprinter drágább, magasabb árfekvésű, és a 3,5 tonnás összsúlyba nem mindig fér bele.

Alkatrészellátás terén nincs különösebb probléma itthon sem addig, amíg az autó futóművével, motorjával van gond, mert az alap típusokhoz minden kapható, ahogyan egy normál Ducatohoz vagy Sprinterhez. A gondok akkor adódhatnak, ha a dobozzal van baj, mert mind-mind nagyon egyediek belülről, összetett a víz- és a fűtésrendszerük is. A beázásokra kell nagyon figyelni, mert, ha egyszer vizet kap - főleg a régi faváz - akkor akár milliós tétel is lehet a javíttatás. Használt lakóautó vásárlásnál is kiemelten fontos a kasztni állapotának felmérése.

Köszönjük a képeket a SUWENOR Kft.-nek!

Forrás:

Kapcsolódó írások

Bárhol letáborozhatsz ezzel a másfél millió dolláros lakóautóval
2017. november 17.
A lakóautók kategóriájában igazi luxust jelent az EarthRoamer XV-HD. Bárhová mész, legyen az közel vagy távol, ez a jármű elvisz téged oda.
Akár kempingezhetsz is az X-osztályos Mercedesszel
2018. január 09.
Nem éppen hétköznapi koncepciókkal állt elő a Mercedes. A németek igyekeznek azok kedvére tenni, akik szeretnének komplett konyhát, vagy akár lakóautót varázsolni járművükből.
30 éves a Volkswagen California
2018. április 04.
Az első Volkswagen California harminc évvel ez előtt jelent meg a piacon, a Volkswagen az ikonikus darab születésnapját ünnepelte Essenben a Tecno-Classica kiállításon, az oldtimer éves seregszemléjén.
luxus lakóautó
2019. március 25.
A luxus lakóautóban kiválóan felszerelt konyha, franciaágy, és kültéri grill is van