Bizonyos szögekből gyanúsan hasonlít a Defenderre a Hyundai SUV-ja.
Leleplezték a Hyundai Santa Fe ötödik generációját, amely egy radikális változást jelent az előzőhöz képest. Elindultak egy szögletes dizájnvilág felé a tervezők, amellyel sziluettre egy kicsit olyan lett az új modell, mint a Land Rover Defender.
A hátsó lábtér 20 mm-rel nőtt, míg a harmadik soré 15-tel. A fejtér pedig 69 mm-rel gyarapodott, bár ez az adat sem mond túl sokat egy átlagos embernek. Ami beszédesebb, hogy a teljes hossza és a tengelytávja is közel 5 centivel nagyobb. Magasságban egy egész picit gyarapodott, széltére pedig szög ugyan akkora, mint a kifutó modell.
A beltérben egyből szembeütközik a ma már bevett szokásnak mondható ívelt, hatalmas kijelzőpáros, amelyet egy üveg alá hoztak. Az egyik egy 12,7 colos digitális műszeregység, a másik egy ugyanekkora érintőkijelző. Ezalatt egy egész jól használható középkonzol van, tekerőkkel és fizikai gombokkal. Két vezeték nélküli töltőpad is helyett kapott a fedélzeten.
Ami a motorkínálatot illeti, Amerikába és Koreába jut a 2,5 literes benzinmotorból, Európába azonban ne is álmodjunk erről. Hozzánk az 1,6-os benzinessel érkezik, hibridként. Így 180 lóerőt produkál, amelyhez 265 Nm nyomaték tartozik.
A csomagtérbe 725 liternyi cuccot lehet elhelyezni, ami szép értéknek mondható. Egyébként tíz színben lesz majd elérhető a globális piacokon, lesz benne Terracotta Orange is az ezüst és fehér metálfények közt.
Lesz belőle plug-in hibrid kiadás is, a sajtóanyag szerint 160 lóerővel, de ez gyanúsan elírásnak tűnik, bőven 200 lóerő felett kéne tudjon, így majd élőben kiderül. A hazai árakról egyelőre nincs hír, ahogyan a pontos piaci bevezetés időpontjáról sem.
Hyundai