2018. május 10. | 11:59

Tuningolni mindenféle autót lehet, így ezt az Audi S7-et is, bár ez nem jelenti azt, hogy minden típusnak jól is áll!

Társszerző: Hajas Imelda

Az új autók jók, sőt, napról-napra egyre jobbak, efelől semmi kétség: egyre kényelmesebbek, biztonságosabbak, gyorsabbak, kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, valamint számos sofőrbarát rendszerrel vannak felszerelve, akárcsak ez a 2013-as Audi S7. Azért meg kell hagyni, a harminc évvel ezelőtti luxusautóknak is meg volt a maguk bája és sajátossága, de mégsem lehet egy kalap alá venni egy ilyen, majdhogynem mainak számító sportbackkel, melynek tökéletes megtestesítője az Audi S7. Néhány ember és egy kisebb utazáshoz szükséges felszerelések komfortosan elférnek benne és a nullszáz sprintet még így is képes négy másodperc alatt megtenni, mindenféle erőlködés és „izzadás” nélkül. Eshet akár eső, akár hó, a kiváló vezethetőségét a négykerék-meghajtásnak köszönhetően zord időjárási viszonyok közt is meg tudja tartani. Az autó nem csak jól néz ki, de annyira sofőrbarát is, hogy bárki könnyen el tudná vezetgetni. Ha netán Audi tulajdonos vagy, és felmerült már benned a kérdés, hogy mégis hogyan tehetnéd jobbá autódat, vagy mi az, amit érdemes lenne megváltoztatnod rajta, akkor ne gondolkozz sokáig, mert a válasz csak egy szóban rejlik: tuning! Nem feltétlenül kell azt túlzásba vinni, rakathatsz rá szolid felniket, vagy épp lefóliáztathatod az ablakokat, ezek már olyan változtatások, amik képesek feldobni egy autó külsejét. Az új rugók, vagy a lökhárító cseréje, a teljesítményen való változtatás már merészebb kategóriába tartozik. Legtöbbször régi autókat láthatsz tuningolva, mivel nincsenek sokan azok a tunerek, akik elég merészek ahhoz, hogy hozzányúljanak például egy ilyen Audihoz, mert valamivel több munkával jár, a folyamat több utána járást igényel, valamint anyagilag sem lehet a legjobban kijönni a prémium alkatrészek megvásárlásából. Ez a mondhatni újjászületett S7 a Vossen Wheels és az AccuAir együttműködésének eredménye. Manapság egy Audinak nincs szüksége sok módosításra ahhoz, hogy tökéletes legyen, ezért is olyan nehéz a tuningot elkezdeni, ha mégis úgy döntesz, hogy belevágsz.

Leskelődés az S7 motorházteteje alatt

A motortérnél kezdve, bent maradt a gyári négyliteres V8 TFSI-blokk, ám az APR-nek (Audi Performance and Racing) köszönhetően az S7 már 570 lóerőre és 820 newtonméteres nyomaték leadására képes, ami jelentős javulást eredményez a gyári, több, mint 400 lóerős modellre nézve. Az Audi továbbá egy egyedi, 3”-os rozsdamentes acél kipufogórendszert kapott a BBI-től, gyári integrált kivágásokkal, a jobb áramlás és a V8-as dübörgő hangjának átadása végett. Ha már az AccuAir is végzett átalakításokat az autón, meg kell említeni a Sport Air Suspension Kit nevet viselő felfüggesztésrendszert. A hátsó szélvédőn benézve láthatod a két légtartályt, de ezenkívül a rendszerhez tartozik egy eLevel telepítés, valamint egy iLevel vezeték nélküli (Wi-Fi) vezérlő is, mely útközben is segít a felfüggesztés módosításán az úthibákhoz mérten.

Mik azok a hatalmas hurkák, amiken az Audi gurul?

A kerékcsere vagy jót tesz egy autónak, vagy elcsúfítja külsejét, a lényeg, hogy az Audinak jót tett. Az S7 21x10.5”-os Vossen Precision Series VVSCVT kerekeken gurul, melyek egyedi levendula színt kaptak. Nem egy kirívó szín, de valószínűleg pont ezért passzol annyira az Audi Glacier White fényezésével. Az abroncsok elöl-hátul Toyo Proxes T1Rs – 295/25 R21-esek. És igen, a 21-es kerékméret volt az a pont, ahol már nekem is kiakadtak a szemeim.

Vajon mi a helyzet az Audi fedélzetén?

Arról elég lenne csak annyit írni, hogy „Nézd meg a képet és máris rájössz, mi a helyzet odabent!”, hiszen a németek mindig is tudták, hogyan kell letisztult, prémium minőségű belteret csinálni, gondolj például a Porsche Macanra. A hibátlan belső miatt nem volt szükség átalakításokra, csupán a Valentine One radarjelzőre, ami tényleg nem árt, ha van egy közel 600 lóerős autód. Ha volt már szerencséd egy S7 volánja mögé ülni, akkor biztosan tudod, milyen könnyen át lehet esni a ló túloldalára. Az S7 Sportback ültetésére nem biztos, hogy szükség volt, de azt leszámítva az apró módosítások nagyon jól állnak az Audinak! Forrás: