2018. április 09. | 01:14

Oscar nemes egyszerűséggel úgy gondolta, hogy az S2000-es formavilágának nem állnak jól a túlzó bodykitek, így meghagyta gyárias formájában Hondáját.

Társszerző: Bolgár Krisztián

Az extrém túlzások tárgyi megvalósításáról már cikkeztem egyszer, amikor egy őrült MX5-ös Mazdát mutattam be, reprezentálva, hogy túlzások mindig is voltak, vannak és lesznek a tuningiparban. Azonban ezen írás keretein belül pontosan az ellenkezőjét szeretném dokumentálni, azzal kapcsolatban, hogy nem mindig kell úgy gondolkodni, mint ahogyan azt az aktuális stílusok megkövetelik. Ugyan a lépést tartani kell a folyamatosan fejlődő, átalakuló tuningstílusokkal, hogyha „naprakész” autót szeretnél összerakni, a boldog autóépítés titka közel sem ebben keresendő. Vannak olyan tunerek, akik akkor érzik jól magukat, ha követhetik az aktuális trendeket és vegyülnek a „legnagyobbak” ízlésével. Mások pedig éppen az ellenkezőjében, tehát igyekeznek minél rendhagyóbb módon építeni autójukat, hogy imádott gépük még csak véletlenül se állhasson be a sorba. Egy olasz tuner, Oscar Mino is azon a véleményen volt, hogy nem lép be a most domináló irányzatok körébe, hanem maradna a maga letisztult és egyszerű stílusa mellett.

S2000-es Roadstert OEM-stílusban

Volt már szó OEM-ről, de azért felelevenítem a tudásod ezzel kapcsolatban. A lényeg ennél a stílusnál, hogy zömében csak olyan alkatrészeket „használhatnak” a tunerek, amik az adott típus márkájához köthető, a márka többi testvérmárkájának palettáiból szemezgethetnek.
Egyszerűen nagyszerű – nyerő forma, nyerő alakításokkal

Azonban a stílus másik főbb tulajdonsága, hogy nem alkalmaz különösebb karosszériamódosításokat, esetleg extrém beavatkozásokat, csak a „nyers kasznit”, néhány apróbb módosítással. Éppen ezért annyira közkedvelt ez az irányzat, mert széleskörű embertömeg igényét képes kielégíteni és még azt a bizonyos határt sem lépi túl. A mai túlzások kora ugyan más tendenciát követel, hiszen a legtöbb „profi-liga” oldalain az látható, hogy egy adott tuning gép akkor a menő, hogyha minél őrültebb optikai tuningot végez el rajta a delikvens. Ez kétségtelenül igaz, hiszen rengeteg ízlésesen extrém alkotás születik meg különböző garázsokban, az OEM-közösség viszont egészen más nevezőn van. Szerintük bőven elegendő annyit haladni a korral, hogy az aktuális Hellaflush-trendeknek megfelelő felni/futómű konstrukciót ráépítik autóikra. Igazándiból ez az álláspont is teljesen helyénvaló és nehéz eldönteni, hogy mégis kiknek van igazuk. A szerencse az, hogy nem is kell dönteni, hiszen mindenki azt az irányzatot követi, amit szeretne. Oscar az utóbbi mellett voksolt.
A VW-s körökben ismert Chevlon Racing kerékgarnitúra valószínűleg megnövelt peremekkel fog felkerülni új formájában az autóra

„A legszebb design a Hondától”

Oscar véleményével egyet kell, hogy értsek, ugyan rengeteg gyönyörű autót adott már a világnak a japán gyártó, az S2000-es kétségtelenül az egyik legjobban sikerült élményautójuk. A kis sportautó már volt pár listám alanya, de annyit most is kiemelnék, hogy az autó körüli vágy kicsit sem csökkent az elmúlt években. A sportautó piaci ára jelenleg stagnál és hamarosan el fog indulni felfele, ahogyan az lenni szokott a kultautóknál. Az MX5-ös Mazda legfőbb vetélytársa 2,0 literes F20-as blokkjával, kiváló súly-lóerő arányával és súlyeloszlásával és egyszerű kialakításával érdemelte ki a méltó ellenfél jelzőt, amely tulajdonságok a legtöbb tunernek is a fogára való volt.
A tűzpiros beltér és a neochrome kiegészítők rendhagyó párost alkotnak

Oscar is ezen tunerek közé tartozik, aki él-hal a japán Daisuke Sawai formatervéért. Egy ilyen fanatikust pedig nehezen lehet eltéríteni arról a látásmódról, hogy a gyárias formák a legszebbek. Egyszóval Oscar stílusa már be is volt „lőve”, csupán a megvalósítás volt hátra, ami az autó megszerzése után nem sokkal el is indult.

Nem csak stílusában rendhagyó az S2000-es

Oscar nem csak a tuningstílust választotta ki maradi módon (hiszen manapság az extrém bodykitek alkalmazása a jellemző az S2000 tulajdonosoknál is) hanem a futómű megoldást is. Léteznek pro és kontra érvek a levegős-, illetve fix futóművek között, amiknek listája csak nő és nő, de ez is egy olyan téma, hogy egyéne válogatja, hogy kinek mi az ideális. Oscar szerint az ültetett autó akkor hiteles, hogyha mindvégig olyan hasmagassággal közlekedik, mint amilyennel parkol is. Ez az elv vezetett egy D1 Perfomance állítható futóműhöz, amelyekhez egy WRD Chevlon Racing felniszett párosult 18x8” méretben 215/35 Wanly abroncsokkal.
Csinos roadster, csinos stílussal – senki sem utasítana vissza egy ilyen autót ilyen stílusban, éppen ez a lényege az OEM-nek

A fitmenten még egy 10 mm-es nyomtávszélesítő-készlettel igyekezett javítani a tuner, de a végeredménnyel még így sem elégedett, ezért érkezni fog egy szélesebb garnitúra. A külső az OEM szigorú szabályain belül maradva egy AP1-es toldattal, Rubber szoknyákkal és lepucolt kasznival egészült ki, míg a beltér egy Grip Royal kormánykerékkel, NeoChrome váltógombbal és egy Tsurikawa kapaszkodóval, tisztelegve a JDM-műfaj előtt. A teljesítmény hangolása egy Apexi kipufogórendszer kiépítésével be is fejeződött, de ahogyan a felni téma, így ez sincs még lezárva Oscar fejében. Szerinted is jó stílust követ a tuner a Hondán, vagy vehetné kicsit őrültebbre a témát?  Forrás: