Törökország évek óta keményen dolgozik első autójának bemutatásán, és már csak néhány nap van hátra a prototípus leleplezéséig. A Daily Sabah jelentése szerint Recep Tayyip Erdoğan elnök a járművet Kocaeli ipari tartományban, a Gebze körzetben tartott különleges ünnepségen mutatja be. Magától értetődik, hogy Erdoğan az elsők között lesz, akik próbaüzemben hajthatják a prototípust, és ezt a nemzet félelmetes Osmangazi-hídján fogja megtenni.

Az ország első autóján az öt legnagyobb török ipari képviselő által létrehozott autóipari csoport közösen dolgozik. Magától értetődik, hogy a jármű, amelynek a neve egyelőre titok marad, egy teljesen elektromos SUV lesz, amely egy normál háztartási aljzaton körülbelül 10 óra alatt vagy egy gyors töltőről 30 perc alatt feltölthető.

Ezenkívül Gürcan Karakaş, az Automobile Joint Venture csoport vezérigazgatója szerint egy helyi startuppal közösen dolgoznak a hagyományos műholdas navigációs rendszerek helyettesítésén.

Gürcan Karakaş, az Automobile Joint Venture csoport vezérigazgatója
Gürcan Karakaş, az Automobile Joint Venture csoport vezérigazgatója

„Olyan rendszeren dolgozunk, amely teljes mértékben kiküszöböli a navigációs eszközök szükségességét az autóban. Ez a kibővített valóságot alkalmazóés képalkotó technológiát használó rendszer jelenleg nem elérhető. Ha minden jól megy, akkor az első SUV modellünkben fogjuk használni, ha nem, akkor a későbbi járműveknél fogjuk alkalmazni” – jelentette ki Karakaş.

Törökország első autójának tömeggyártása várhatóan 2021-ben kezdődik meg, a helyi szállítások 2022 első felére várhatók. 2030-ig a vállalat öt modellt akar építeni.

Az autós világ további híreiért nézd meg az Alapjárat hírműsorát!