Lemerült? Kit zavar? - Hyundai Ioniq PHEV - Teszt + Videó!

Közzétéve:
2018-09-01, 06:00

A Hyundai elkésve ugyan, de zöldautó fronton is kezdi összekapni magát. Pozitív példa erre a három tagból álló Ioniq modellcsalád, melyek közül a konnektoros, plug-in hibrid változatot próbálhattam ki.

A Hyundai minden fronton igyekszik helyt állni: legyen az SUV, sportos kompakt az i30N esetében vagy a környezettudatosság jegyében megszületett zöld modellcsalád az Ioniq három kivitelében: tisztán elektromos, konnektoros hibrid és hagyományos hibrid. Mondhatni, hogy a Toyota Priushoz képest azért jócskán elkéstek a dél-koreaiak, azonban volt idejük tapasztalatokat meríteni a konkurencia buktáiból. Jobban belemélyedve az Ioniq PHEV műszaki tartalmába, a teszthét után azt kell mondjam, hogy biztos alapokon nyugvó konnektoros modell mutatkozott be 2016-ban, a Genfi Autószalonon.

Sokan a teljesen elektromos változatot tartják a legjobb megoldásnak: legjobb esetben 280 km megtételére képes (inkább a 200 a reális), a 28 kWh kapacitású lítium-polimer akkumulátorok egy 120 lóerős elektromos motort táplálnak, mely egy CVT-váltón keresztül hajtja az első kerekeket. A fedélzeti töltője 6,6 kW-os, viszonylag nagy teljesítményű, így akár a normál, 230 voltos konnektorról 8 óra alatt teljesen feltölthető, azonban a kiépített 400 voltos fali töltőről 4 órára lehet lefelezni a töltési időt. Ha nagy nehezen találsz Combo nevű, 50 vagy 100 kW-s gyorstöltőt, akkor akár 20 perc alatt 80%-ra ránthatod vissza a teljesen lemerült akkupakkot. Nem egy Tesla, de kezdésnek nem rossz.

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

A töltést nem lehetővé tevő, normál hibrid kivitelben egy Atkinson-ciklusú, 105 lóerős 1,6 literes benzinmotor és egy 44 lóerős villanymotor található, melyek együttesen 141 lóerő és 265 Nm-es nyomaték leadására képesek. Elektromos hatótávja elenyésző 2-3 kilométer, azonban a rendszer sosem hagyja lemerülni az ülések alatti 1,56 kWh-s akkupakkot, mely kigyorsításoknál segít leginkább a belső égésű motornak.

Röviden ennyit a két rokonokról, ideje górcső alá venni, mire képes a konnektorról tölthető, Hyundai Ioniqplug-in hibrid electricvehicle, vagyis a PHEV!

Hyundai Ioniq PHEV – csepp a forma

Akinek valamennyire a fejében van a Toyota Prius megjelenése, az nagy eséllyel nevezheti az Ioniq-ot egy másolatnak, azonban a Hyundai egy kevésbé megosztó nyelvezetet alkalmazott a külcsín megalkotásakor. Számomra sokkal emészthetőbb ez a forma, és ami a legszebb az egészben, hogy a csomagtartója nagyobb a Priusénál, amit úgy sikerült elérniük, hogy maga az autó karosszériája rövidebb lett. Ügyes húzás, bár nem gondolnám, hogy a vevők nagy része mérőszalaggal fogja összehasonlítani a két konkurenst vásárlás előtt.

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

Az ötajtós cseppforma itt is megvan, érződik minden egyes részletén, hogy zöld technológiát használ: a cápafogra emlékeztető menetfény a kékes fényszórókban, a légáramot jobban megvezető felni a vékony gumikkal és a zöldes betétek mind-mind azt sugallják, hogy működésekor kevesebb energiát emészt fel, mint egy átlag autó. A cw-érték, vagyis a légellenállási együttható 0,24, az elektromosan ki-be nyíló hűtőrács szükség esetén több levegőt képes a motortérbe juttatni. A konnektoros és a normál hibrid Ioniq megjelenése lényegében megegyező, a tisztán elektromos kivitel kapott csak jól megkülönböztethető vonásokat.

Hyundai Ioniq PHEV – korrekt belső

Az Ioniqban egy igazán használható méretű beltér fogad, teljesen normálnak tűnik, még úgy is, hogy újra felhasználható műanyagokból áll a műszerfal nagy része. Ebből kifolyólag nem lesz prémium érzeted, de az összeszereltség kielégítő, nem nyekereg, az ülések szövet huzatjai is kellemes tapintásúak. A normál hibrid csomagtere 550 liter, a konnektorosé 446, lehajtott ülésekkel pedig 1401 liter, mely közel 100-zal marad el a nem tölthető változattól, természetesen a nagyobb akkucsomag miatt. Az utastér kényelmét a 2700 mm-es tengelytáv biztosítja, azonban a cseppforma megkövetelte az erősen lejtő tetővonalat, így a hátsó fejtérben kell kötni némi kompromisszumot.

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

A praktikummal tehát nincs probléma, ahogyan a Hyundai Ioniq-hoz tartozó alapfelszereltséggel sem. Jár hozzá az automata sávtartó, radaros tempomat, vészfékező rendszer, hátsó tolatókamera, navigáció a 8 colos érintőkijelzővel, nyolchangszórós Infinity hifi. A középkonzolon alsó részében található vezeték nélküli telefontöltő, a műszerfal kék világítása modern hatást kelt. A plug-in hibrid kivitelben elhelyeztek még egy EV gombot, mely a sima hibridből kimaradt, de hogy miért, az a következő bekezdésben kiderül!

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

Hyundai Ioniq PHEV – akár 60 km tisztán

A szimpla hibrid Ioniq-hoz hasonlóan a konnektoros változat is egy 1,6 literes, 105 lóerős, 147 Nm maximális nyomaték leadására képes négyhengeres, Atkinson-ciklusú motort használ. Ez a közvetlen befecskendezéses GDI erőforrás a gyártó szerint az egész földkerekség legnagyobb hatásfokú benzinmotorja, mely közel 40%-os fajlagos teljesítményt ér el. Ehhez csatlakozik egy 61 lóerős, 170 Nm-t kínáló villanymotor, így az összteljesítmény a veszteségekkel együtt 141 lóerőre és 265 Nm-re redukálódik. A sima hibrid elektromos motorja mindössze 43 lóerő, de a legnagyobb különbséget az akkucsomag jelenti, hiszen a tesztautóban 8.9 kWh-s található a nagyobb elektromos hatótáv érdekében, míg a normál hibrid csak 1,56 kWh-sat kapott. Ja, és az EV kapcsoló! A konnektorosban te döntheted el, hogy éppen milyen üzemben haladj: ha van elég kraft az akkumulátorokban, akkor egy gombnyomásra válthatsz és élvezhetjed az elektromos hajtás előnyeit, míg a sima hibridben az autó dönt, hogy éppen milyen üzemben halad.

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

A gyári adatok szerint tisztán elektromosan 63 km-t tud megtenni az Ioniq PHEV, ez valós körülmények között használva inkább 40-50 km-ra tehető, de még így elégséges lehet - ha kifogynálaz elektromos energiából, ott figyel rajtra készen a benzinmotor. Otthon esténként töltögetve a kiegészítő kábellel 4,5 óra alatt teljesen megszedik magukat az akkumulátorok, Type 2-es gyorstöltővel 2,5 óra alatt történik meg mindez, így aztán egészen kedvező számokat lehet produkálni a fogyasztás terén. Országúton is - ahol a hibrid hajtáslánc kevésbé előnyös - 5-6 literes fogyasztást produkál, használattól függően pedig az akkuk lemerülése után, normál hibridként működve városban is hozza az állandó 5 liter körüli étvágyát, de teljesen feltöltött akkupakkal az első 100 kilométeren akár 2 literrel is eljárhatsz.

Hyundai Ioniq PHEV - Teszt

Hyundai Ioniq PHEV – tökre autószerű

Kimagasló sport élményt nem érdemes keresni a Hyundai Ioniq-ban, még akkor sem ha a kormány mögötti váltófülek versenyzésre ösztökélnek. A hatfokozatú duplakuplungos automata váltó fokozatai onnan, valamint a váltókarról is kapcsolgathatók, ha visszaváltasz, akkor automatikusan bekapcsol a benzinmotor. Ilyenkor természetesen vissza is tölt energiát, valamint készenlétbe kerül az autó az erőteljesebb kigyorsítások, előzések esetén. Alaphelyzetben finoman, ügyesen teszi a dolgát, és mivel nem egy fokozatmentes váltóról van szó, teljesen autószerű lesz az utazás az Ioniq-ban, ami vezetés szempontjából az előnyére válhat.

A futóműkényelemre van hangolva, egyáltalán nem billeg, a hétköznapi használathoz ideális a hajtáslánccal együtt, nem igazán érezni az 1,5 tonnás bódé negatív hatásait vezetés közben. A kormányzás távol-keletiesen érzelmektől mentes, könnyedén terelgethető, igazából nyugodt vezetésre sarkall. Amellett, hogy van érezhető motorfék, az autó képes fékezéskor visszatáplálni, pont mintha egy normál autót vezetnél, annak ellenére, hogy ugye három hajtásmód közül választhatsz: hibrid, tisztán elektromos és a sport.

Hyundai Ioniq PHEV - összegezve

A Hyundai Ioniq PHEV belépő szintű modellje 9,5 millió forinttól elérhető, az általam tesztelt jármű már a 9,9 milliót súrolja, de még mindig 10 millió forint alatt lehet maradni és egy számos előnnyel rendelkező, zöld rendszámos hibrid autót adnak ennyi pénzért. Igaz, hogy a konnektoros változat drágább, mint a sima hibrid, de olcsóbb a tisztán villanyos Ioniq-nál. Előnye, hogy sokkal változatosabban, vezetési kedvüdnek megfelelőbben használható, hiszen te döntheted el, hogy éppen milyen üzemmódban működjön. No meg a teljesen lemerült akksiktól sem kell tartanod, hiszen a 43 liternyi üzemanyaggal a teljes hatótáv megközelítheti az 1000 km-t. Az Ioniq-család bizony életképes ellenfele lehet a Toyota Priusnak, a Hyundai megint csak pozitívan lepett meg minden zöld lelkületű sofőrt ezzel a trióval. Arról nem is beszélve, hogy most 5 év teljes körű garancia jár ezekhez a modellekhez kilométer korlátozás nélkül, az akkumulátorcsomagra pedig 8 év és 200 000 kilométer szavatosságot vállal a márka.

Hyundai Ioniq plug-in hibrid

  • Lökettérfogat: 1580 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Max. teljesítmény: 141 LE (105 LE & 61 LE)
  • Max. forgatónyomaték: 265 Nm ( 147 Nm & 170 Nm)
  • Hossz./szél./mag.: 4470/1820/1450 mm
  • Tengelytáv: 2700 mm
  • Saját tömeg: 1495 kg
  • Városi fogyasztás: - l /100 km
  • Országúti fogyasztás: - l /100 km
  • Vegyes fogyasztás: 1,1 l /100 km
  • Tesztfogyasztás: 5,5 l /100 km
  • CO2-kibocsátás: 26 g/km
  • Végsebesség: 185 km/h
  • 0-100: 10,6 s

További autós hírek

A telegraph írt róla, hogy angliai farmerek vetették fel az ötletet, mivel a földjeik közelében lévő gyorséttermek szemete valósággal elárasztja…

Napjainkban a leggyakrabban felmerülő téma az autózásban az elektromos autózás. Előnyei és hátrányai egyarán vannak, mert tény, hogy egyelőre még…

Gyalogátkelőhelyen gázolt el egy idős asszonyt egy negyvenöt éves Nógrád megyei nő. Mivel a baleset körülményei miatt elrendelt pályaalkalmassági vizsgán…

A HVG egyik olvasóját nem kicsi meglepetés érte ma. Egy kapuvári parkolóban, fizető övezetben hagyta autóját, miután parkolójegyet vett és…

Már a rendszámnál akadtak gondok a fejben: Alfagirl!??? Nyilván akár lehetett valami “izomagy reklám” megrendezett videó, amit sejtet a rendszám,…

Kapcsolódó írások

A Ford 2 plug-in hibridet szán a kínai piacra
2017. április 07.
A Ford felfedte terveit a kínai piaccal kapcsolatban, hogy 2025-re széles palettával rendelkezzenek az elektromos, plug-in hibrid és egyéb elektromos járművekkel
2019 Mazda 3 Skyactiv G oldalról
2019. június 11.
A Mazdánál 2020-ban landol egy EV később pedig, 2021-2022-ben a konnektoros hibridek
2019. július 03.
A Mitsubishi Outlander már önmagában is egy grandiózus SUV, meggyőző terepképességgel. A forradalmi plug-in hibrid hajtáslánc pedig csak hab a tortán!
bwm plug-in hibrid edrive zones
2019. július 04.
Ez a vásárló számára is anyagi hasznot jelent.