Az első generációs XC60 bizony hódított a maga idejében, ám a legjobban fogyó Volvo a mai napig helyt áll az egyre népesebb SUV szegmensben is
A Volvo XC60 első generációját a Genfi Autószalonon mutatták be 2008-ban, ez év harmadik negyedében kezdték el forgalmazni Európában. 2009 óta a Volvo legjobban fogyó autója címet is büszkén viseli, 2012-ben az XC60-ból 106 203 db fogyott, 2016-ra ez a szám 161 092-re növekedett. A P3-as platformra épült crossover a Land Rover Freelanderrel közös technológiát képvisel, az off-road tulajdonságait az angolok tudományának is köszönheti. 2013-ban készült el a faceliftes változata, tesztalanyunk még nem kapott ráncfelvarrást, ugyanis ez egy 2012-es modell.
Maradandó alkotás a Volvótól
Az XC60 magasra emelt fara sokat sejtet, ám némi sportosság is megbújik a jellegzetes, Volvós lámpákkal díszített hátsó részben. A forma előre mutató, a mai napig megállja a helyét, a 4,6 méteres hosszúságával és 1,7 méteres magasságával sem tűnik ki a tömegből. Az óriás embléma is tipikusan Volvós, ami összességében egy jól kinéző crossovert képvisel, szépen elegyednek a terepjárós vonások az utcai stílussal.
Az autó színe szerintünk nagyon is jól illik a SUV-s jelleghez, a Terra Bronze Metallic nevében ott van a föld szó, némileg jelezve, hogy az autónk nem csak aszfaltra termett. A fekete, műanyag betétek is erről tanúskodnak, amik a kerékjárati íveken és a hátsó lökhárítón jelennek meg, megóvják autónk könnyen elérhető részeit a karcosodástól. Az adaptív Xenon fényszórók is kifejezetten modernek, a forma időtállósága tényleg jelen van, főleg, hogy ez az autó egy króm kivitel, rengetek csillogó kiegészítővel, mint az ablakkeret krómlécei és a hátsó, dupla kipufogóvégek.
Volvo XC60: Itt biztonságban vagy!
Öt évvel ezelőtt, a védelmi berendezések terén az XC60 járt a csúcson, megelőzve ezen a téren többek között az Audi Q5-öt, BMW X3-at, a Mazda CX-7-et és a Mercedes GLK-t. A Volvo XC60 telis-tele van pakolva kamerákkal, amik a két visszapillantón, a hátsó légterelőn és a belső visszapillantón is megtalálhatóak. Ezeknek hála találkozhatunk az autóban holttér figyelővel, első és hátsó parkolássegítővel és sávelhagyás figyelmeztetővel, ami 65 km/h felett kezd el dolgozni. A radaros, aktív sebességtartó automatika is kiválóan teszi a dolgát, bár elsőre nem volt egyértelmű hogyan is kell ki- és bekapcsolni.
A Volvo XC60 egy ideális családi autó, ami a belterében is igényességet sugároz. A részlegesen bőr belső egy kissé öreguras, a bézs és az Espresso Braun színek váltakoznak egymással, ami azért valljuk be, kellemes, megnyugtató érzéssel töltött el minket, de legbelül 20-30 évet öregedtünk mi is. A Summum felszereltségnek hála minden földi jóval meg volt áldva tesztalanyunk, a memóriás, fűthető első ülések kényelmesek, feltekintve a panoráma üvegtetőn át pillanthatunk az égre. A hátsó ülésekre sem lehet panasz, ráadásul itt található egy beépített hátsó gyerekülés is, minden szülő örömére.
A skandináv minimalista dizájn van jelen a középkonzolon is, ami nincs túlzsúfolva, fókuszban a jól megszokott Volvós klímaszabályzós figura áll. Ezt vagy szeretni, vagy utálni lehet, nekem kevésbé áll közel a szívemhez. A csomagtartó eldugott rekesszel van ellátva, így egy mozdulattal bővíthető, síkpadlóssá változtatható a tér, alapból 490 literes, az ülések ledöntésével 1455 literesre növelhető. A csomagtér fedele automatizálva van, ami a főleg anyukák és idősek által használt XC60-ban nagy segítség lehet.
A védelmi eszközök, amikre a svédek igazán büszkék lehetnek:
- ABS – blokkolásgátló
- EBD – elektronikus fékerő-elosztó
- DSTC – dinamikus menetstabilizáló rendszer
- ROPS – védelmi rendszer borulás esetén, RSC borulási stabilizáló rendszer
- TSA – utánfutó stabilizáló rendszer
- WHIPS – ostorcsapás-nyaksérülés elleni védelem
- City Safety és CWAB
A City Safety a koccanások megelőzése érdekében alapfelszereltségnek számít, lézersugarak figyelik az autó előtt található, 6-8 méteres útszakaszt és előre felépítve a hidraulikus nyomást, fékezésnél maximális hatásfokot kaphat rögtön a sofőr. Ha esetleg nem észlelnénk magunktól a bajt, akkor az autó maga kezd el lassítani.
A CWAB országúti vezetésnél a ráfutásra figyelmeztet, ha túl közel mennénk az előttünk lévőhöz először csak jelez, de le is tud fékezni magától. Az ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer forradalmi technikának számított, mert érzékeli az autó elé lépő gyalogosokat, figyelmezteti is a sofőrt, hogy időben reagálhasson, így akár 35 km/h-nál is elkerülhető a baj. Ha nagyobb lenne a sebesség, a cél a lehet legnagyobb lassulás elérése, a gyalogosérzékelő rendszer akár 20%-kal, bizonyos esetekben akár 85%-kal csökkenti a halálos sérülések veszélyét.
Az XC60 jelleme a dízellel teljesedik ki
A 2,4 literes, 215 lóerős dízelmotor a Volvo saját konstrukciója, amely a 440 newtonméteres forgatónyomatékával magabiztosan indítja meg az XC60-ast. Ezzel a motorral 2012 és 2015 között szerelték az XC60-at Lomhaságról nem beszélhetünk, 8,3 másodperc alatt futja meg a százas gyorsulást, a végsebessége pedig 200 km/h. Némi nehézség azért érződik vezetés közben, ráadásul a gondolkodós, 6 sebességes Geartronic automata váltó sem javít az autó dinamikáján, aminek egyébként az áttétele egész jó, mindig hagy erőt a meginduláshoz, de néha eléggé tétova.
A 13 liter feletti városi étvágy azért betudható annak, hogy nem egy pehelysúlyú, kisköbcentis autóról beszélünk, ráadásul az összkerékhajtás is rátesz még egy lapáttal, összességében azért 10 liter alatt bőven lehet tartani a fogyasztását.
Bárhová is tévedsz, az XC60-nal nem fog fájni
Az XC60 futóműve egy crossoverhez mérten nagyon is feszes és stabil, nagy sebességnél azért erőteljesen meginoghat. A bódé nem dülöngél, bár a kormány minimális visszajelzést ad, a 18-as kerekek nem adnak 100%-os visszajelzést. A 4x4-nek köszönhetően azért gyorsításkor a hátsó tengelyre is jut nyomaték, így ez a hajtás kellemes összhangot eredményez, az utasokkal 1,9 tonnás vas alatt. Egyébként az elsőkerék-meghajtású változat 75 kilóval könnyebb is tesztalanyuknál, nem is csoda tehát, hogy az valamivel fickósabban is mozog. A nagy hasmagasság igazán jól jön viszont földúton, rossz burkolaton, mezőn vagy akár hóban egyaránt.
Reményteljes jövő vár az XC60-ra
A Summum felszereltséggel egy mindennel telepakolt autót kaphatunk, ami kívül-belül is prémium érzetet sugároz egészen a mai napig. A Volvónak egy rendkívül időtálló formát sikerült alkotnia, ami nem csak nagy és kényelmes, hanem biztonságos is. A sokoldalúsága miatt előszeretettel vásárolják tehát idősebbek vagy családosok, ráadásul meggyőző a futóműve is, ami tovább van tetézve a négykerékhajtással és a dinamikus mozgást kölcsönző dízelmotorral. A Volvo XC60 új generációja biztosan tovább viszi az előd kirívóan jó tulajdonságait, megfűszerezve a jelen dizájnjával és technikai újításaival! Még több ilyet a Volvótól!
Volvo XC60 D5 AWD
- Lökettérfogat: 2400 cm3
- Hengerek száma: 5
- Max. teljesítmény: (215 LE) 4000/perc
- Max. forgatónyomaték: 440 Nm 1500-3000/perc
- Hossz./szél./mag.: 4627/1891/1713 mm
- Tengelytáv: 2774 mm
- Fordulókör: 12,1 m
- Saját tömeg/ Össztömeg: 1805kg / 2505kg
- Városi fogyasztás: 8,9 l /100 km
- Országúti fogyasztás: 5,6 l /100 km
- Vegyes fogyasztás:6,8 l /100 km
- Környezetvédelmi besorolás: Euro V
- Végsebesség: 200 km/h
- 0-100: 8,3s
A tesztet készítette:
- Aranyossy Medárd
- Erős Márk