2020. január 29. | 14:05

Idén egy egyedi Porsche Boxster S-t sorsolnak ki az Automobil és Tuning Show-n.

A korábbi évekhez hasonlóan egy hozzáértő csapat kezei között újjászülető sportautót sorsolnak ki a nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 22-én. A játék feltételei nem változtak az elmúlt években megszokottakhoz képest, csupán a tét nőtt, ugyanis ez az eddigi legkomolyabb nyeremény, ami gazdára találhat.

A szokásos szezonnyitó autós rendezvény ezúttal is rengeteg különlegességet és megannyi élményt tartogat a kilátogatóknak. Az autózás szinte minden szegmensét lefedő kiállítás március 20-án nyitja meg kapuit a Hungexpo területén. A programban megtalálható a színes motorsport események mellett a családi programok is.

A szerencsére továbbra is egy belépővel látogathatod az egész rendezvényt, vagyis a négy pavilonban és a hatalmas szabadtéri területen ezernél is több járműkülönlegesség lesz megtekinthető a három nap alatt. A 10 tematikus rendezvény közt található Off-Road Show és Drift verseny is.

Az idei nyereményautó alapjául egy 2002-es Porsche Boxster S szolgál, amelynek átépítését a saját szemeiddel is végig kísérheted a WestEnd City Center alsó szintjén, a Millennium udvarban, január 30-tól. Szokás szerint darabokra szedik az autót, majd a belterét, hangrendszerét és futóművét, valamint a teljes külső megjelenését is felfrissítik.

Az autót bárki megnyerheti, aki egyetlen teljes árú vagy családi jegyet vásárol, mellyel a „G” pavilonban található ponton nyereményszelvényt válthat, majd az ezen található három kvízkérdés helyes megválaszolása után már csak ott kell lennie vasárnap a sorsoláson.

A korábbi években gazdára talált már több átalakított modell is, többek között egy Volkswagen EOS, egy Scirocco, egy BMW Z4 és egy Audi TT, valamint egy Ford Mustang is. Ezeknek a különlegessége a kimondottan az adott típushoz gyártott kiegészítő elemekben rejlik. Az élőben megtekinthető 4 napos átépítés pedig nemcsak közép-kelet-európai viszonylatban, hanem világszinten is kuriózumnak számít.

A Boxter S átalakulása január 30-án 10 órától veszi kezdetét a WestEnd City Centerben, ahol egy mini-autókiállítás is lesz. Ennek keretein belül megtekinthető a vadonatúj Ford Puma, az új Audi Q3 Sportback, egy veterán hot-rod, egy formaautó és egy Super Enduro versenymotor is. Az elkészült nyereményautót pedig február 3-án lehet megtekinteni ugyanitt, valamint a március 20-22. között az AMTS 2020 rendezvény G-pavilonjában.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show 2020-ban négy pavilont, egy jókora sátrat és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Alapjárat csapata természetesen kilátogat majd az autóépítésre! A márciusi rendezvényen pedig a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy standdal várunk minden kedves olvasónkat!

Egy kis kedvcsináló hangulatvideó a tavalyi rendezvényről!