2020. március 16. | 12:37

Az Audi sportautójára két turbót is akasztottak.

Manapság egyre kevesebb a szívómotoros jármű, ez a tendencia pedig a sportautókra is jellemző. Az Audi R8 V10 még a „régi időkből” való, az 5,2 literes blokkból 540 és 620 lóerő közötti teljesítményt hoz ki a gyártó, modellváltozattól függően. A Wheelsandmore csapata azonban gondolt egyet, és két turbófeltöltővel látta el az R8-at. Természetesen a vezérlőelektronikába is belenyúltak, így született meg az 1035 lóerőre és 1000 Nm nyomaték leadására képes szörnyeteg.

Egy Capristo kipufogórendszer is került az autó alá, valamint felkészítették a váltót az extra nyomaték elviselésére. Az összkerekes R8 így 2,7 másodperc alatt van százon, a 200 km/óra eléréséhez pedig 6,3 másodpercre van szüksége. A 300 14,2 szekundum alatt van meg, mígnem aztán elér a 357 km/órás végsebességig.

Ez a módosítás persze nem olcsó mulatság, az alapcsomag ára 79 ezer euró (26,8 millió forint), ám az egyedi felniket is megrendelve további 13 210 eurót (4,5 millió forint) kell letenni az asztalra. Bizony a tuning ennyibe is kerülhet.