2018. május 31. | 17:50

A Volkswagen Motorsport egy ultramodern, ultrakönnyű, számítógépes szimulációval felkészített versenyautóval készül a Pikes Peakre.

A Volkswagen Motorsport által fejlesztett I.D. R Pikes Peak egy határozott koncepció mentén készült, a cél nem volt más, mint megtalálni a tökéletes egyensúlyt a teljesítmény és a tömeg között. Már az elektromos autó összeszerelése előtt vizsgálatokat folytattak, hiszen nem volt idejük prototípust építeni, az első autónak kellett jól sikerülnie. A projekt technikai tanácsadójának, Willy Rampfnak és csapatának minél nagyobb teljesítményt kellett elérnie úgy, minél kisebb akkucsomagot használnak, hiszen ezen a versenyen minden gramm számít. François-Xavier Demaison, a Volkswagen Motorsport technikai igazgatója így fogalmazott:
„Különleges feladat elkészíteni egy versenyautót erre a 20 kilométeres hegyi futamra. Jóformán nincs határa az innovációnak, a mérnököknek szabad kezük van.”

Videó az I.D.R Pikes Peak fejlesztéséről:

A Pikes Peak Nemzetközi Hegyiverseny (PPIHC) június 24-én kerül megrendezésre, a közel 20 kilométeres verseny 10 perc alatt kell minimum teljesíteni. 1400 méteres szintkülönbség mellett Romain Dumasnak, az I.D. R Pikes Peak sofőrjének nem kell aggódnia, mert a 680 lóerőnek a 637 Nm-es, azonnal jelentkező nyomatéknak köszönhetően erőből nem lesz hiány. A pilótát szénszálas héjszerkezetből álló fülke védi, az OMP-nek köszönhetően pedig kifejezetten könnyű anyagokból készült a tűzálló ruházata, az ülés párnázása és a biztonsági öv egyaránt. Annyira számít minden egyes gramm, hogy a szponzorok logói nyomtatott formában kerültek az uniformra, hogy ne nehezítsék a ruhát egyetlen cérnaszállal sem! Azonban a versenyszabályzat kötelezővé tette a kb. 40 négyzetcentiméteres versenylogó viselését, ami viszont nyomtatva nem kerülhet fel. Az elektromos versenyautó alvázának alkatrészeit könnyű anyagból készítették, minden terheléssel szemben maximálisan helyt állnak. A fejlesztői csapat nélkülözni tudta például a titánium használatát, az alváz, a felfüggesztés szinte mind acélból és alumíniumból készültek, az aerodinamikai elemeket pedig extrémkönnyű szénszálas kompozitokból gyártották le. Sofőrrel együtt kevesebb, mint 1100 kilogrammot nyom az I.D R Pikes Peak, a súlyelosztásra is nagyon ügyeltek, a vezető mellé és mögé helyezték el az akkumulátorokat, az elektromos motor pedig az első és hátsó kerekeket is hajtja. Forrás: