A Circuit of the Americas egy Texas állam Austin városa mellett elhelyezkedő modern versenypálya. Jelenleg az egyetlen helyszín az USA-ban, ahol F1-es futamot rendeznek.
A pálya ötlete 2010-ben merült fel először, elsősorban azért, hogy visszahozzák a Forma-1-et az USA-ba, ahonnan az Indianapolis-i bukás után nem tért vissza. Bernie Ecclestone, az F1 akkori vezetője azonban nem nyugodott és szerette volna visszavinni a sorozatot a tengeren túlra. A dolgot fel kellett pörgetni, és meg kellett találni azokat a személyeket, akik hajlandók megegyezni az új pályáról.
A promóter Tavo Hellmund – korábbi Formula-3-as versenyző – és Bernie Ecclestone végül megállapodtak a tervek elfogadását követően, így el is kezdődött a pálya létrehozása. A texasi Circus megyében egy 890 hektáros területen 2010. december 31-én pedig elkezdődött az építkezés. A legfőbb befektetők Red McCombs és Bobby Epstein voltak. Ez volt az első olyan pálya az USA történetében, amit kifejezetten a Formula-1 kedvéért kezdtek el építeni. Austin város közelsége is nagy szerepet játszott az üzlet létrejöttének sikerében, ugyanis ez az egyik legdinamikusabban fejlődő város a világon, s ez csak rohamléptekben fog fokozódni minden előrejelzés szerint. A pályaterveket Kevin Schwantz korábbi Texas-ban született motorvilágbajnok és az F1 leghíresebb pályatervezője, Hermann Tilke kezdte el megalkotni. Hermann Tilke az F1 jelenleg élő legfontosabb pályatervezője, számos modern kori pálya alkotója. A pályához több helyről szereztek inspirációt mind a vonalvezetés, mind a pályát kiszolgáló és körülvevő létesítményeket illetően. Ösztönző volt számukra Silverstone, Hockenheim és az Istanbul Park is. A pályát 2012 júniusában fejezték be, különleges és látványos épületeit a Miro Rivera Architects tervezte.
Az építés alatt több vita volt a kivitelezők és Bernie Ecclestone között, a projekt majdnem befuccsolt. Ecclestone ultimátumot is adott 2011-ben, ha nem érkeznek meg a FOM-nak az első kifizetések, kiveszik a futamot a versenynaptárból. Az ügy végül bíróságra került, a befektetők között komoly viták támadtak, a Forma-1 vezetése viszont ki lett fizetve és új szerződést is írtak velük. A költségvetés 300 millió dollár volt, ugyanakkor a laza talajszerkezettel és a gázvezetékekkel sem volt minden rendben, ezért további kiadásokra volt szükség. A pálya megnyitója 2012. október 21-én volt. Az első kört Mario Andretti tette meg, egy 79-es Lotus F1 autóval.
A pályát a novemberi F1 futam előtt az FIA is jóváhagyta. A létesítmények jól átgondoltak, nem voltak híján semminek, a közönség szórakozását szolgálták. A központi Grand Plaza 20 hektáron feküdt a szükséges létesítményekkel, mosdókkal, a nézőtér bejárataival, medencével, ragyogó gyeppel és látképpel. A pályán található az Austin 360 koncert létesítmény, ahol világsztárok lépnek fel az év minden időszakában. Így ha a pályát nem is használja éppen valamelyik versenysorozat, a szervezők felkészültek mindenre, hogy a létesítmény ne legyen teljes mértékig kihasználatlan. A koncerthelyszín mögött közvetlenül áll egy magas kilátótorony, ahonnan varázslatos panoráma nyílik a pályára, és Austin belvárosa is látható valamivel több, mint 70 méteres magasságból.
Az első futam izgalmasra sikerült, Lewis Hamilton nagy küzdelemben nyerte a futamot Sebastian Vettel előtt. Hamilton azóta uralja a texasi versenyt, négyszer tudott diadalmaskodni. A pálya iránt több sorozat is elkezdett érdeklődni. Jött következő évben a MotoGP, a World Endurance Championship, a V8 Supercars és a Pirelli World Challange is. Az Austin-i pálya még nagyon fiatal, de történelme folyamatosan íródik ezen a nehéz és nagyon látványos aszfaltcsíkon.
Fotók: