2017. december 01. | 18:04

Van egy sorozat, ahol hangtalan elektromos formaautók versenyeznek egymással különböző országok nagyvárosaiban korábbi F1-es pilótákkal a porondon.

Valószínűleg az FIA egyik leginnovatívabb és legkorszerűbb ötlete volt a Formula-E megalkotása, mely a teljesen elektromos motorokkal szerelt autóknak is megadja a lehetőséget, hogy versenykörülmények között láthassuk őket. A siker pedig jött magával, a kezdetekhez képest pedig a fejlődés vitathatatlan. Ha a tendencia folytatódik, akkor komolyan számolni kell a sorozattal, mint a híres szériák potenciális kihívójával.
Egyedi formavilág jellemzi az autókat

Az ötlet 2012-ben merült fel, s felgyorsultak az események. 2013-ban bemutatták az autókat, majd 2014-ben megrendezték az első Formula-E szezont. Az első pilóta, aki a koncepciót tesztelte a már megszűnt Virgin F1 csapat korábbi pilótája, Lucas di Grassi lett. A sorozat történetének két legkorábban megalakuló csapata a Drayson Racing és a China Racing lett, majd csatlakozott a méltán híres Andretti Autosport is, és folyamatosan növekedett ar résztvevő istállók száma. A nyitó futamra Londonban került sor, és dupla futamot rendeztek. Összesen 35 pilóta indult a sorozat első évében versenyeken. A konstruktőrök bajnokságát az e.dams Renault nyerte, míg az egyéni címet a Forma-1-et is megjárt Nelson Piquet Jr. hódította el a szintén ex-F1-es Sébastien Buemi előtt 1 ponttal. Izgalomból tehát nem volt hiány. A 2015-2016-os szezonban a sorozat népszerűsége tovább növekedett, és a mexikói F1-es pálya is bekerült a versenynaptárba, igaz, nem azzal a vonalvezetéssel, amit a királykategória használ. Az időmérőn sorsolás alapján 4 csoportra osztják a versenyzőket, akik 6 perces etapokban hajtanak a pályára, a rajtsorrendet pedig a kombinált eredmény határozza meg. A pole pozíciót megszerző versenyző egyéb iránt 3 ponttal gazdagodik.
Az autók és a pilóták

A 2017-2018-as szezonban 11 országban fordul meg a sorozat, s 3 futamon 2 versenyt is rendeznek, két külön napon. A csapatok száma tíz, két pilótát foglalkoztat egy istálló. Tekintélyes az, hogy számos ország fővárosa várakozik arra, hogy belvárosában, vagy valamely városrészében Formula-E futamot rendezhessen. A futam alatt mindenki két autót használ, vagyis cserélnek a versenyzők. Miután az első eljut a lemerülési határig, bemennek a boksz utcába és átülnek a másikba, amivel befejezik a versenyt. A siker a közel, s valószínűleg a távolabbi jövőben garantált a sorozat számára, amelynek a nagy számú amerikai jelenlét is jót tesz. Érdekesség az úgynevezett Fanboost opció. A rajongók a verseny előtt szavazhattak arra a pilótára, akinek extra teljesítményt szeretnének adni. Hat perccel a verseny előtt zárul a szavazás és a versenyen használt második autóban 100 kJ energiát kapnak pluszban. Ezt a pilóta használhatja védekezésre vagy támadásra, esetleg, hogy ellépjen a mögötte haladótól. Forrás: FIA Formula-E