Az egyik legnagyobb független Forma-1-es blog vállalkozott arra, hogy pontozza a versenypályákat. A magyar versenynek helyszínt adó mogyoródi pálya előkelő helyen végzett.
Nem sok ilyen listát vagy összehasonlítást látni az F1-es pályákat illetően, így az angol f1fanatic blog felmérése mindenképpen érdekes. Minden verseny után szavazhattak az oldal követői egy 10-es skálán, hogy mennyire tetszett nekik. Ennek összegzéséből alakult ki a végeredmény, melyen előkelő helyen tudott végezni a Hungaroring. Talán nem meglepő, hogy az utolsó kettő helyen modern pályák végeztek.
A Nürbugring 2013 óta nem szerepel a naptárban
Így is vannak azonban érdekességek a végeredményben. Az első helyen a német Nürburgring végzett, igaz, legutóbb 2013-ban járt arra a mezőny, a pálya azóta gazdasági gondokkal küzd. A helyszín 7,72 pontot gyűjtött a megszerezhető 10-ből. A jelenleg aktív versenyhelyszínek következnek a híres német pálya után. A Kanadai GP áll a második helyen, őt követi az amerikai és a belga Spa-Francorchamps. A szintén nagy hagyományokkal rendelkező Silverstone, azaz a brit verseny az ötödik helyen áll. A magyar pálya a kilencedik helyezést szerezte meg, kicsivel több, mint 7 pontos átlaggal (7,09). A legizgalmasabbnak a 2014-es futamot titulálták a rajongók, ahol Daniel Ricciardo nyert Fernando Alonso előtt, a harmadik helyen Lewis Hamilton végzett. A kaotikus viadalon eső és Safety Car-os időszakok fokozták az izgalmakat. A futam egészen magas, 9,04-es pontszámot kapott. A 2015-ös verseny is igen emlékezetesre sikerült a két Ferrari fantasztikus rajtjának köszönhetően, illetve akkor is jött a Safety Car és a Mercedes dráma. Azt a futamot Sebastian Vettel nyerte.
A Hungaroring befért az első 10-be
A 2016-os és a tavalyi verseny felejthető volt. Két évvel ezelőtt nyomasztó Mercedes fölény volt Hamilton győzelmével, tavaly pedig a két Ferrari dominált és Vettel győzött Kimi Räikkönen előtt. A szavazás két utolsó helyén a friss Orosz Nagydíj, valamint a naptárból már rég kikerült Valenciai Nagydíj végzett. Bár az orosz verseny 2015-ben izgalmas volt egy utolsó körös drámának is köszönhetően, a többi verseny azonban nem volt éppenséggel emlékezetes. Talán 2017-ben volt egy kis izgalom Bottas és Vettel között, végül a finn meg tudta tartani vezető helyét.

A legjobb F1 helyszínek 2008 – 2017 között:
- Német/Európa GP Nürburgring: 7.72 (10-ből)
- Kanadai GP Circuit Gilles Villeneuve: 7.66
- Amerikai GP Circuit of the Americas: 7.40
- Belga GP Spa-Francorchamps: 7.30
- Brit GP Silverstone: 7.24
- Brazil GP Interlagos: 7.22
- Ausztrál GP Albert Park: 7.21
- Kínai GP Sanghaj: 7.13
- Magyar GP Hungaroring: 7.09
- Maláj GP Sepang: 7.05