A Sauber a Force India nyomdokaiba lépne

Frissítve:
2018-09-18, 21:57

A Ferrari támogatásának köszönhetően törne magasabbra a tavalyi sereghajtó Sauber F1-es csapata. Sőt, a példa is előttük van, így van okuk bizakodni.

A Force India csapata az elmúlt évek egyik kellemes meglepetése, debütálásuk óta folyamatosan fejlődnek, a hibrid-korszak beköszöntével pedig az élmezőny mögött autóznak. Ennek oka egy felől a Mercedes erőforrása, ami a mezőny legjobbja, illetve a Force Indiánál zajló remek és eredményes munka. Pedig a csapat nem úszik a pénzben, a mezőny második felébe tartoznak financiális tekintetben.

Charles LecLerc és Markus Ericsson a Sauber-Alfa Romeo bemutatóján még 2017-ben

A Sauber is folyamatosan pénzhiánnyal küzdött, az elmúlt években többször is a csőd szélén álltak, de valahogy mindig megmenekültek, sőt, ha valamikor, akkor most itt a felemelkedés ideje. Legalábbis a kezdete. Mostantól a legújabb Ferrari motorral és technikai támogatással vágnak neki a 2018-as szezonnak. A névadó az Alfa Romeo lesz, a márka hosszú évek után tér vissza a királykategóriába. Frédéric Vasseur a Sauber igazgatója az alábbiakat nyilatkozta:

„Izgatottan várjuk az új szezont és különösen amiatt, hogy a Ferrarival szorosabban tudunk majd együtt dolgozni. A Force India jó modell, mi is projektben gondolkodunk és próbáljuk megszüntetni a köztünk és a mezőny között kialakult szakadékot. Együtt próbálunk dolgozni a Ferrari szakembereivel és szoros együttműködésben képesek lehetünk elérni céljainkat.”

Majd így folytatta:

„3-5 éves projektben gondolkodunk. Az F1-ben nagyon fontos a pénz, de nem lehet azt mondani, ha sok pénzed van veszel egy jó szakembert a Ferraritól vagy a Mercedestől, akkor megoldódnak a problémáid. Ez egy folyamat, amit most a Ferrari segítségével elkezdhetünk. Hangsúlyozom, a legfontosabb, hogy megszűnjön a szakadék, ebben az évben erre vállalkoztam.”

A csapat pilótái Charles LecLerc és Markus Ericsson lesznek. Előbbi hatalmas tehetség és a Ferrari pilóta programjában nevelkedik, tavaly csont nélkül lett F2-es bajnok. Markus Ericsson neve pedig ismerős lehet mindenkinek, egy ideje a Sauber csapatnál versenyez, s bár sokan kételkednek benne és képességeiben, rutinja van és ismeri a csapatot, így biztosan lesz lehetősége arra, hogy a teljesítménye is javuljon a fejlődő kocsinak is köszönhetően. 

Az F1-ben most kezdődik az autók leleplezése, tegnap a Haas F1 csapat váratlanul meg is nyitotta a sort. Az autójuk világosabb lett, talán a legelső autójukhoz hasonlít a legjobban. A halo természetesen már fent van az autón.

A Haas F1 csapat 2018-as autója, piros-szürke színben, már az autón van a Halo

Forrás:

További autós hírek

Lassan tele a város civil járörökkel, mindenütt kamerák, folyamatosan indulnak dashcam alapján is az eljárások hivatalból, valamint sorra történnek az…

Mindannyian találkoztunk már ilyen autóssal, aki egyszerűen nem bírja, ha valaki mellé ér, és ezért gyorsítani kezd – írja vezess.…

A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Polgáron ütközött…

Nincs mese. Autósként rossz végén állunk annak a bizonyosnak abban az értelemben, hogy nem az autós forgalom érdekében történnek fejlesztések,…

Amikor a körforgalomban Vin Dieselnek képzeled magad, de a közönség nem értékeli a produkciódat – írta legújabb pofátlan(TAN)ító videójához a…

Kapcsolódó írások

Eldőlt: Lewis Hamilton négyszeres világbajnok!
2017. október 30.
Negyedszer ért a csúcsra Lewis Hamilton. Az elmúlt négy évben háromszor a brit lett a világbajnok, a Mercedes csapat pedig verhetetlennek bizonyult, ám ez a szezon nem volt eseménytelen.
Visszatér az Alfa Romeo az F1-be!
2017. november 29.
A Sauber csapattal indulnak karöltve a következő szezonban, természetesen Ferrari erőforrásokat fognak majd használni és egy legendás név ismét a sorozatban.
Ki lehet most a legjobb az F1-ben?
2018. április 10.
A Mercedes két verseny elteltével nem tudott győzni, a Ferrari megtette ezt helyette. A nagy kérdés az, hogy a két autó között mekkora lehet a valós különbség?
Az International GT Open hungaroringi hétvégéjének GT3-as képei
2018. július 09.
Az International GT Open magyarországi hétvégéjét leginkább a végletesség jellemezte.