2017. október 25. | 16:35

A Dakar-rali 2018-ban a 40. alkalommal kerül megrendezésre, így egy kerek évfordulóhoz érkezett a sorozat. Januárban biztosan szurkolhatunk magyar indulóknak.

Dakar-rali: A kezdetek

A Dakart évente egyszer rendezik meg, az első sivatagi verseny 1978-ban került megrendezésre a Párizs és Dakar közötti szakaszon. A verseny híres alapítója a francia Thierry Sabine aki egészen haláláig főszervezőként is tevékenykedett. Sabine 1977-ben indult az Abidjan-Nizza rali versenyen és eltévedt a Líbiai-sivatagban. Ekkor rájött arra, hogy a sivatag nehéz és egyben élvezetes terep a raliversenyzők számára. Következő lépésként 1978 decemberében megszervezte a Párizstól Dakarig tartó raliversenyt. A legendás személy és versenyző 1986-ban veszítette életét egy helikopter-balesetben sivatagi vihar közben. A helikopteren médiamunkások utaztak a híres alapítóval.
Dakar-rali: A kihívások egyik csúcsa

A versenyzők az első években leginkább csak saját szórakozásukra indultak, sokakban égett persze a bizonyítási vágy is. Később egyre több gyári csapat kezdett érdeklődni a Dakar iránt, majd elkezdtek nevezni a versenyekre. Az első érdeklődők között volt a Peugeot, Porsche a DAF, Toyota és még néhány japán márka. Sabine halála után édesapja vette át a szervezést. Ekkor kezdődött a gyári csapatok térhódítása igazán, fia próbálta minden lehetséges szabállyal csökkenteni a különbséget a gyári és nem gyári csapatok között.
Dakar-rali: Elképesztő, sokszor felkavaró helyszíneken

A Dakar-rali jelentős fejlődése a '80-as '90-es években

A '80-as években a francia Peugeot uralma zajlott a 205-ös, később a 405-ös modellel. 1988-ban borzasztó baleset ért egy kamiont, a nagy monstrumokat ki is zárták a következő évben, 1990-ben indulhattak újra. A '90-es évek kezdetén megjelent a GPS technológia. Ez óriási segítségnek számított, előtte sokkal nagyobb kihívást jelentett a helyes útvonal megtalálása. A magyarokról ne feledkezzünk meg, első indulóink Fülöp Imre és Rutterschmidt Károly voltak. Egy Mitsubishi Pajero autóval vágtak neki a távnak, a célt sajnos nem sikerült elérniük. 1994 ismét fontos év a verseny történetében Gilbert Sabine eladta a jogokat a TSO-nak, ezután ők kezdték szervezni a versenyt. A Dakar sok nehézséggel küzdött, ezáltal veszélyben volt a szervezés. Hubert Auriolt, aki győzött kettő és négy keréken is, versenyigazgatói kinevezést kapott, s ez nagyon jó döntésnek bizonyult, az a bizonyos szekér ugyanis nagyon megindult és ismét szárnyalt a Dakar-rali.
Dakar-rali: Szalay Balázs és az Opel Dakar Team

Dakar-rali: Magyar sikerek és jelentős változások a 2000-es években

2000-ben a magyar színekben induló Szalay Balázs és Jakab Tamás kettőse célba ért a versenyen az 59. helyen. 2001-ben pedig női győztest ünnepelhetett a sport Jutta Kleinschmidt révén, ez a siker beírta magát a sporttörténelembe. A 2004-es versenyen az első magyar kamionos osztag is célba ért 37. helyen, a Darázsi Zsolt, Hajnal Károly és Tagai Róbert triónak sikerült a bravúr. Honfitársaink közül motorral elsőként Varga Ákos ért célba 2005-ben, ezzel elmondhattuk, hogy motoron, autóval és kamionnal és célba értek már magyarok.
Dakar-rali: Horváth Lajos terepmotoros

2008-ban törölték a versenyt terrorfenyegetettség miatt, ilyenre korábban soha nem volt példa. 2009-ben pedig megtörtént a nagy költözés. A történelmi Párizs-Dakar útvonalat lecserélték Dél-Amerikára, amely nagy visszhanggal járt. Sokak számára így nehezebb lett az indulás a legendás versenyen, persze elsősorban az Európában élő versenyzőknek. 2009-ben már quadosok is nevezhettek. A jelenlegi útvonal szerint Peru-Bolívia-Argentína tájain kell óriási szintkülönbségeket is legyőzve célba érni.

Dakar-rali: 2018-ban több honfitársunk is indul

Magyar részről 2018-ban biztosan ott lesz az Opel Dakar Team, Szalay Balázzsal, Bunkoczi Lászlóval, a kamionos egység Darázsi Zsolt és Szalai Norbert révén. Kamionoknál valószínűleg ott lesz szintén Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László a sárga Scania kamionnal. Két keréken Horváth Lajos motorversenyzőnek szurkolhatunk nagy valószínűséggel, aki tavalyi év után ismét nekivág a küzdelemnek. A pontos indulók száma csak decemberre lesz biztos, az azonban már fix, hogy 2018 január 6. és január 20. között kerül megrendezésre a rangos esemény.
Dakar-rali: Már a quadok is versenyben

Sokszoros Dakar győztes versenyzők:

  • Cyril Neveu (motor)
  • Stéphane Peterhansel (motor-autó)
  • Edi Orioli (motor)
  • Cyril Despres (motor)
  • Marc Coma (motor)
  • René Metege (autó)
  • Pierre Lartigue (autó)
  • Maszuoka Hirosi (autó)
  • Georges Groine (kamion)
  • Francesco Perlini (kamion)
  • Karel Loprais (kamion)
  • Vlagyimir Csagin (kamion)
Fotók: