2018. május 04. | 13:39

Még most is téma, hogy mi minden történt Azerbajdzsánban a múlt hétvégén, de lassan a barcelonai verseny következik. Lewis Hamilton szerint csapattársa már most megérdemli a szerződéshosszabbítást.

Bottas maradjon

Elképesztő izgalmak voltak Bakuban, szinte csak kapkodta mindenki a fejét az F1 egyik legveszélyesebb pályáján történtek miatt. A két Red Bull pilóta nem rakja ki az ablakba az eredményt, Valtteri Bottas iszonyú peches volt és 2 körrel a vége előtt veszítette el a versenyt defekt miatt. Lewis Hamilton a futam győztese nyilatkozott arról, hogy csapattársa nagyon is megérdemli az elismerést és azt is, hogy akár már meghosszabbítsák a szerződését.
„Azt gondolom, hogy Bottas minden eddiginél jobban azért, hogy helye legyen a Mercedes csapatnál, a csapatnak büszkének kell lennie rá. Tudom, hogy mennyire nehéz egy ilyen helyzetet feldolgozni, voltam már hasonló helyzetben. A futam után tiszteletem jeleként megpróbáltam feldobni a hangulatát, nem hiszem, hogy számított rám.” - mondta Lewis Hamilton.

Lewis Hamilton elismerően beszélt csapattársáról

A futamgyőztes brit világbajnok nem tudta pontosan mi történik előtte, mikor az élen találta magát nem volt ideje azzal foglalkozni, hogy mi történt Bottas Mercedesével, egyszerűen csak arra koncentrált, hogy épségben behozza a kocsit, utána realizálta a dolgokat. Niki Lauda azt kifogásolta, hogy a biztonsági autós fázis alatt miért nem takarították el a pályáról a törmeléket, egyértelmű volt ugyanis, hogy nem tiszta a pálya néhány része.

Max Verstappen nem szégyelli a történteket

A két Red Bull Racing pilóta nem először akadt össze, de ez mindenképp az egyik, ha nem a legemlékezetesebbre sikerült. Christian Horner csapatfőnök szerint ez nem elfogadható, többszáz ember munkáját tette tönkre a két versenyző és a csapat sok ponttól esett el az eset miatt. Látványos volt, hogy a két autó kiesése után a Red Bull elkezdett pakolni és a pit wall-on sem ült kint a csapat vezetősége, egy-két embert kivéve. A futam után mindkét versenyző nyilatkozott.
Max Verstappen szerint jönnek majd az eredmények

A futam után Daniel Ricciardo kicsit megszeppenten nyilatkozott, látszott, hogy megviselték a történtek. Max Verstappen nem tűnt lehangoltnak, elismerte, hogy hibát követtek el és megbeszélték a történteket. Utána a pilóta rögtön jött is a Nagy Futamra, ahol újságírók kérdezték a történtekről. Verstappen hangsúlyozta, hogy hozzászokott az ilyen helyzetekhez az évek során, csapaton belül azonban nagyobb kontrollt kell tanúsítani. Szerinte mindketten hibáztak, de előtte nagyszerű előzéseket mutattak be. A barcelonai versenyre új fejlesztési csomag jön, amitől azt reméli, hogy az autó teljesen felzárkózik az élmezőnyhöz. Forrás: Fotók:
  • Címkék:
  • F1