2017. december 05. | 03:12

A főnök Vijay Mallya szerint nincs helye kritikának, ha róluk van szó, az elmúlt két szezonban megmutatták, hogy képesek a mezőny elején autózni és dobogós helyeket szerezni.

A Force India F1-es csapat 2008-ban futotta első szezonját a Spyker csapat utódjaként. Első évükben nem tudtak pontot szerezni, amikor V8-as Ferrari erőforrást használtak. A következő szezonban, 2009-ben Mercedes erőforrásra váltottak, aminél meg is maradtak. Bár az elmúlt három szezonban emelkedtek fel igazán, a legjobb eredményüket éppen 2009-ben szerezték Giancarlo Fisichella révén, mégpedig egy második helyet a Belga Nagydíjon.
Esteban Ocon akcióban

A Force India 2014-ben kezdett egyre meghatározóbbá válni a turbo korszak kezdetével. Részben persze a Mercedes motornak köszönhetően, de a mérnökeik is felnőttek a feladathoz és jó autót építettek. A folyamatos pontszerzés mellett egy dobogós hely is összejött Vijay Mallya istállójának 2014-ben, és nagyon szoros konstruktőri versenyben végül a hatodik helyen végeztek. 2015-ben aztán még előrébb lépett a gárda, és az ötödik helyen fejezte be az évadot. Perez révén egy dobogós hely is összejött a Force Indiának Oroszországban. A szakértők azt jósolták, hogy 2016-ban akár az élmezőnyhöz is felérhetnek. Ha ez nem is jött össze, de messze a középmezőny legjobbjai voltak: a Williams csapatot is megelőzték, két dobogós helyet szereztek és a negyedik helyen zártak. 2017 a külső változás éve volt a Force India történetében, hiszen szponzoruk kérésének megfelelően különleges rózsaszín külsőt kaptak az istálló autói, ám a teljesítményükön ez a furcsa szín mit sem rontott. Ez alkalommal is ott voltak a közvetlen élmezőny sarkában, és gond nélkül végeztek a konstruktőri tabella negyedik helyén. 2017-ben ugyan dobogós helyet nem tudtak szerezni, de folyamatosan hozták a pontokat mindkét versenyzőjükkel.
Sergio Perez is jól teljesített idén

Vijay Mallya tulajdonos és alapító az elmúlt hétvégén kemény szavakkal illette a szkeptikusokat: azt követelte, minden negatív jelzőt vonjanak vissza, amit valaha a csapatnak szántak, ugyanis több, mint nagyszerű munkát végeznek. Kiemelte, hogy forrásaik közel sem olyan magasak, mint egy gyári csapaté, de készen állnak 2018-ra és az összetettbéli harmadik hely lesz az elsődleges céljuk. Köszönetet mondott külön a két versenyzőnek, Esteban Oconnak és Sergio Pereznek. Továbbá elmondta, hogy egyetlen csapat épített idén megbízhatóbb autót, és az a világbajnok Mercedes. A Force India 2017 elején nagy tekintélyű szponzori szerződést kötött, melyben minden bizonnyal a remek eredmények is közrejátszottak. Magáncsapat mindenesetre ilyen előkelő helyen és kilátásokkal nagyon ritkán büszkélkedhet a Száguldó Cirkuszban. Forrás: Motorsport
  • Címkék:
  • F1