2017. november 07. | 16:30

A brazil versenyző a jelenkori Forma-1 egyik jelentős alakja, akit nagyon sok rajongó kedvel. Pályafutása legfontosabb pillanatait foglaljuk össze.

Felipe Massa 2002-ben mutatkozott be az autóversenyzés csúcskategóriájában a Sauber csapat színeiben. Kilenc évesen kezdett gokartozni, melyet hét éven keresztül folytatott. Utána kipróbálta magát a brazil Forma Chevrolet sorozatban, ahol két szezont töltött, és a második idényben bajnok lett. 2000-ben Európába költözött, és az olasz, majd az európai Forma Renault sorozatban versenyzett a Carm Competition színeiben. Mindkét sorozatban azonnal a pontverseny első helyén végzett. Tehetségére felfigyelt az F1-es Sauber istálló, és le is szerződtette.
Felipe Massa 2005-ben

Massa debütál a Forma-1-ben

Első évében nem volt túl meggyőző, sok hibája után a szezon végén menesztették. Tehetségére azonban felfigyelt a Ferrari csapat és szerződést ajánlott neki, mint tesztpilóta. Massa élt a lehetőséggel, és az olaszok elkezdték menedzselni. Nem mellesleg a Ferrari csapatfőnökének Jean Todt fia, Nicolas Todt vállalta a menedzseri feladatokat. Ennek is köszönhetően visszakerült 2004-ben a Sauber csapathoz. Csapattársa Giancarlo Fisichella lett, akitől tíz ponttal kikapott az év végén és 12. helyen zárta a bajnokságot. A következő szezonban a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve lett a csapattársa, akit sikerült legyőznie. 11 pontot gyűjtött és 14. lett a bajnokságban. Massa honfitársa, Rubens Barrichello nem töltötte ki 2006-ig tartó szerződését a Ferrarinál, így jött a brazil nagy lehetősége. Michael Scumacher lett a csapattársa, első dobogós helyét az Európa Nagydíjon szerezte, első győzelmét pedig a Török Nagydíjon aratta. Nagy örömére a Brazil versenyen is diadalmaskodni tudott. Év végén a Ferrari meghosszabbította a szerződését, csapattársa Kimi Räikkönen lett. Az év során a finn csapattársának jött ki jobban a lépés, ugyanis megnyerte a 2007-es világbajnokságot. Massa is jól szerepelt, 3 futamot nyert és 6 pole pozíciót szerzett, sokat segített márkatársának. Őrült szezon volt, a nagy rivális McLaren szétesett, az újonc Lewis Hamilton második lett, Alonso pedig otthagyta a csapatot egy év után.
Az őrült 2008-as szezon, már a Ferrarival

A 2008-as szezonban eljött Massa ideje és bejelentkezett az egyéni vb címre. Riválisa Lewis Hamilton lett, aki második évét töltötte az F1-ben. Felipe Massa hat futamot nyert, a szezonban, a világbajnoki címről az utolsó futam döntött. Ezt a végjátékot senki nem felejti el. Hamilton hétpontos előnnyel érkezett a záró Brazil Nagydíjra. Az esős versenyen Massa hozta a kötelező győzelmet, a brit vetélytársa viszont problémákkal küzdött a vizes pályán, és a legutolsó kanyarban tudta megelőzni Timo Glockot. Ezzel ötödik lett, mindössze egyetlen ponttal nyerte meg a pontversenyt. Sokan a Ferrari csapatot okolják az elvesztett cím miatt, tény, hogy voltak elrontott kerékcserék és motorhibák is.
Felipe Massa 2010-ben

2009-ben nagy szabályváltozások következtek, ehhez a nagycsapatok nem tudtak jól alkalmazkodni. Massa számára az év nem volt szerencsés, a Magyar Nagydíjon horrorisztikus sérülést szenvedett. A négyes kanyarból kifelé az előtte haladó Rubens Barrichello autójából egy leszakadt alkatrész nagyon szerencsétlenül találta el, és súlyos koponyasérülést szenvedett. Megműtötték, és augusztus harmadikán elhagyta a kórházat, nem szenvedett maradandó károsodást. A versenyzést nem folytatta abban az évben. Visszatért a 2010-es szezonban, csapattársa pedig Fernando Alonso lett. Az autó biztatónak tűnt, de spanyol csapattársa jobbnak bizonyult nála. A 6. helyen zárta az évet. 2011-ben dobogóra sem állhatott fel egy alkalommal sem, szintén a 6. helyen végzett. 2012-ben látszott, hogy már nem sokáig marad a Ferrari alkalmazottja, a szezon végén 7. lett összetettben. 2013-ban még lejjebb csúszott a pontversenyben, nyolcadikként köszönt el az olaszoktól. Utolsó Ferraris szezonja során sokszor küzdött gumiproblémákkal.
A 2011-es Kanadai Nagydíjon

2014-ben ismét nagy változások jöttek, beköszöntött a hibrid korszak, Massa pedig a Williams versenyzője lett és újult erővel vágott neki az idénynek. Nagyon jó teljesítményt nyújtott, Olaszországban és Brazíliában harmadik helyet szerzett. Év végén 7. lett és 134 pontot gyűjtött. 2015-ben is folytatta jó sorozatát: szintén kétszer lett dobogós, Ausztriában és Olaszországban, ráadásul három 4. helyet szerzett. A 2015-ös évadot hatodik helyen fejezte be 124 ponttal.
2014-ben a Williams csapatnál

2016-ban a csapat és Massa teljesítménye kicsit visszaesett és nem jött ki neki jól a lépés, háromszor esett ki. A szezon eleje még jól sikerült a brazilnak, két ötödik helyet is szerzett, majd visszaesett teljesítménye. Szezon közben bejelentette, hogy visszavonul az F1-ből. A Brazil Nagydíjon bár kiesett, óriási tapsot kapott a közönségtől és minden F1-es csapattól a box utcában. Az élet azonban úgy hozta a pilótacserék miatt, hogy a Williams csapatnak meg kellett győznie arról, hogy még egy szezont legalább vállaljon el az újonc Lance Stroll mellett. Massa bejelentette, hogy vállalja a feladatot, így rajthoz állt a 2017-es ausztrál idénynyitón. A szezonnak nincs még vége, de jó kezdés után ismét visszaesett. Időmérőkön viszont nagyon jó teljesítményt nyújtott időnként.
A 2017-es szezonban

Felipe Massa Mexikó után bejelentette, hogy végleg visszavonul a Forma-1-től. Hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz döntés volt, hiszen még érzi, hogy menne a versenyzés a legmagasabb osztályban, azonban most úgy érzi, hogy ennyi elég volt itt. Egy kis pihenés után szeretné más helyen folytatni a versenyzést, a végleges visszavonuláson tehát nem gondolkodik. Massa a Forma-1 szerves része lett az évek során, hiányozni fog. Sok sikert a hátralévő versenyekre és reméljük mihamarabb viszontlátjuk egy másik sorozatban! Fotók: Pinterest
  • Címkék:
  • F1