A Liberty Media 2018-ban megvált a rajtrácslányoktól sokak elégedetlenségére, helyettük most jönnek a gyerkőcök kísérni a pilótákat. Elkezdődött a jelentkezési időszak.
Mint ismert, már nem igazán lehet már 2018-ban találkozni a GridGirlökkel, ugyanis az F1 jogtulajdonosa úgy döntött, hogy száműzi őket a rajtrácsról. Szerintük a hölgyek szerepeltetése elavult lett és nem egyeztethető össze a Liberty szemléletével. Helyettük jöttek a GridKidek. Ők olyan gyerekek, akik autóversenyzők szeretnének lenni, vagy aktívan versenyeznek most is, ezért számukra megnyílt a lehetőség, hogy az F1-es rajtrácson kísérjék a világ legjobb autóversenyzőit.
A Forma-1 vezetősége 2018 januárjában jelenített meg egy közleményt, amiben bejelentették, hogy a 2018-as szezontól kezdődően nem alkalmaznak többé rajtrácslányokat. Az F1 vezetősége szerint, a rajt előtti procedúra arra alkalmas, hogy a pilóták és a csapatok a versenyre készülnek, illetve a promóterek és meghívott vendégek vegyenek részt rajt, ezért a rajtrácslányok, csak "díszként" szolgálnak, ezért megjelenésük kvázi indokolatlan. Szerintük a jelenlétük ellentétes a modern társadalom normáival, nem gondolják, hogy a nézőknek és rajongóknak erre igényük lenne.
A gyerekek toborzását a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség végzi és kezeli. Az MNASZ olyan gyerekeket keres, akik vagy saját maguk foglalkoznak autóversenyzéssel, vagy a szüleik űzték korábban ezt a sportágat, s természetesen szeretnének részt venni a július 29-én rajtoló Magyar Nagydíjon. A gyerekek a nemzeti himnusz bejátszásakor fogják kísérni a Formula-1-es mezőny versenyzőit.
A Formula-E-ben is gyerekek segédkeznek a rajtrácson
„A ceremónia alkalmával a gyerekek önállóan, az MNASZ vagy a rendező által biztosított két kísérő felügyelete mellett, a Formula 1-es versenyzők társaságában vesznek részt az ünnepségen, miközben egy fő kísérő, a ceremónia melletti területen kísérheti figyelemmel gyermek szereplését. A himnusz elhangzása után a gyerekek, kísérőjükkel együtt átmehetnek a célegyenes melletti tribünre és megtekinthetik a futamot.” Áll az MNASZ közleményében.A programra 2018. június 15-ig lehet jelentkezni, a gridkid@mnasz.hu email címen. A jelentkezés feltételét képezi a 7-től 10 évig terjedő életkor, a maximum 145 centis testmagasság, és természetesen a gyermeknek, vagy a szülőnek kötődnie kell az autósporthoz. Alapfokú angoltudás előnyt jelent a kiválasztásnál. A teljes jelentkezési feltételsor elérhető az MNASZ által kiadott közleményben. Forrás: Borítókép: