Dóri gyerekkora óta az autózás bűvöletében él, és álmát soha sem feladva jelenleg is aktív autóversenyző, sőt folyamatosan dolgozik, hogy jobb legyen és eddig megszerzett trófeái számát gyarapítsa. Már 9 évesen versenyzett, s családja mindvégig mellette volt és lesz is a jövőbeli küzdelmek során. Szőke Nikolett navigátor társával egyedüli női párosként indulnak rózsaszín V6-os Mitshubishi Pajero-val országosan és nemzetközi szinten is rali és tereprali versenyeken. De ezen kívül sok mindenről beszélgettünk.
Hány évesen voltál először raliversenyen?
Meg kellett nekem is kérdeznem. Azt mondják akkor, amikor már járni tudtam, szóval olyan 2-3 évesen. Gyerekkoromban a hétvégéket raliversenyeken töltöttük, mivel apum a
motocross után ralizott sok éven keresztül. Pont most mesélte egy régi ismerős versenyző, hogy ott totyogtam az Eger ralin kb. huszonöt éve az autók között.
Hogy lett belőled versenyző?
Motorsportőrült családból származom, ezért a környezetemben nem volt nagy szám, hogy 9 évesen már autocrossoztam a juniorok között, nem volt újdonság a versenyatmoszféra. Még a nagyim is salakmotorra járt hétvégén a színházba járás mellett. Miután jeleztem otthon, hogy lány létemre nagyon érdekel a téma, tudatosan készítettek fel a versenyzésre.
Mit csinálsz, amikor nem versenyzel?
Mesterszakos szociális munkás hallgató vagyok az ELTE-n, idősellátásban tevékenykedem, folyamatosan képzem magam e téren, nagy terveim vannak a témában a jövőre nézve. A munkám mellett sok időt töltök a versenyzés feltételeinek megteremtésével, sokan nem is gondolnák mennyit kell foglalkozni vele a háttérben. A versenyekre való felkészülés még az, ami kitölti a hétköznapok fennmaradó részét, mind szellemileg, lelkileg és fizikailag. Jó időben sokat mozgok a friss levegőn, tudatosan készülök. Így télen inkább teremben tartom magam karban, most épp crossfit edzésekre járok, ami amellett, hogy izgalmas feladatok végrehajtását jelenti, minden lényeges izomcsoportot megmozgat, erősíti a törzsizmokat, javítja az egyensúlyérzéket, ami az autósportnál különösen lényeges.
Mit szeretsz a terepraliban a legjobban?
A legjobb az a terepraliban, hogy megtalálhatod a saját stílusod, sokat kell improvizálni a
titkos pályák miatt, ritkán tudod előre, hogy pontosan mi fog következni, folyamatosan tudod kitolni a határaidat. Kegyetlen jó érzés átlagosnál nagyobb autókat terelgetni versenytempóban, meg inkább, ha a kamionokra gondolunk. Ami a ralihoz képest is nagyobb szabadságot ad, az az, hogy van helyed, néhány árkot, töltést és erdős területet leszámítva szinte szabadon mehetsz.
Nemzetközi versenyeken, ahol a tájékozódás is komolyabb feladat, nincs minden 500 méteren kanyar, vagy valamilyen eligazodást segítő tereptárgy, még izgalmasabb lehet a helyzet. De szeretem a magyar adottságokat is, ahol van mély homok, sár, murva, sziklás talaj. A navigátor számára is nagyobb kihívás, legalábbis az alapján, ahogy a lányok beszámoltak róla mellettem. Szükség van az ő döntéseikre, nem egy olyan adatsort olvasnak fel, amit a pilóta diktál le nekik a saját gondolatmenete alapján, hanem rá kell tudni hangolódni egymásra, megtalálni egy közös nyelvet, amin keresztül a másodpilóta igyekszik a sofőr számára a legérthetőbb módon közvetíteni az ő döntései folytán kialakuló instrukciókat.
Hogyan szoktál felkészülni a versenyekre?
Nem egyszerű dolog egyszerre koncentrálni az
autósportra, hivatásra és a tanulásra, de mindig megtalálom a módját, hiszen a versenyek az életem szerves részévé váltak. Az, hogy el tudjunk indulni az adott szezon versenyein, már el kell kezdeni a felkészülést az azt megelőző évben. Minden hátteret meg kell teremteni ahhoz, hogy nyugodtak lehessünk a versenyhétvégén. Mind anyagi, mind technikai, mind szellemi és mind fizikai értelemben. Ez sok időt jelent, ami sokszor más szabadidős tevékenységek rovására megy.
Mivel az
autóversenyzés Magyarországon ritkán szokott szakma lenni, világ szinten is nagyon szűk kör az, aki meg tud élni tisztán a sportból, és ugye számolni kell azzal is, hogy egy idő után kiöregszik belőle az ember. Tehát mással is szükséges foglalkozni mellette. Szerelőink, Vinkovits Béla és Valkai János szintén a szabadidejüket rááldozva készítik fel az autónkat. A fizikai felkészülés segít abban, hogy a hosszú szakaszokon ne fáradjak el, hiszen a tereprali az egyik legkimerítőbb típusú autóverseny, illetve sokkal nehezebb koncentráltnak lenni, ha elfáradok fizikailag. Megtalálom mindig azt az edzésformát, ami segíti a felkészülésemet. E nélkül nem érezném azt, hogy megteszek minden tőlem telhetőt az eredményességért.
Milyen szezont futottál idén, milyen nehézségekkel küzdöttél meg?
2016-ban egy izgalmas szezonban, egyedüli női csapatként bajnokok lettünk a katergóriában a rózsaszín
Pajeroval. Idén kevésbé voltunk szerencsések. Nem zárult még a szezon, de nagyon sok volt a technika problémánk és gyakorlatilag az összes versenyen vagy kiestünk vagy „forfaitolni” kényszerültünk. Ez a tereprali esetén azt jelenti, hogy nem esünk ki, visszaállhatunk a versenybe, tehát van esélyünk pontszerzésre, viszont kapunk jó sok időbüntetést a többiek javára az adott futamon. A nehézségeink abból adódtak, hogy nem kis költségvetéssel kell számolni egy ilyen versenysorozatban, határ a csillagos ég, ahogy szokták mondani. Ha nincs lehetőséged már a szezon előtt felkészíteni/felkészíttetni az autódat, akkor az egy ördögi kört hoz magával a dolog, hiszen, ha nem vagy biztos abban, hogy elrajtolhat a járműved, akkor nincs is miért kilincselni a támogatóknál.
Első versenyen egy kölcsönautóval mentünk, ami hasonló paraméterekkel rendelkezett, mint a miénk, a dobogó harmadik fokára állhattunk Bugacon. Majd technikai nehézségek kiállásra kényszerítettek Szombathelyen, ráadásul a verseny előtti éjszakán pusztult el az egyik kiskutyám a kettő közül, ami rányomta a bélyegét a hangulatomra. A gyulai versenyünket nem sokkal előtte törölték. Sajnos nem lett jobb az autó az idei világkupára augusztusban, hőelvezetéssel volt gond, nem tudtuk befejezni a versenyt Veszprémben sem, mivel hengerfejes lett az autó.
Addig mentünk vele, amíg önerőből menni volt képes, de mikor egy veszélyes helyen elakadtunk és nem akart többet elindulni, nem akartam kockáztatni versenytársaink versenyét, életét, úgyhogy félretoltuk a járgányt. Az egyik csapattag át is nevezte szegényt Pinky 2-ről Szörnyellára… A román versenyünket sem tartották meg, de lesz még egy menet Máriapócs és környékén,
Raid of the Champions néven, ajánlom a kedves olvasóknak, ha nem lenne programjuk november első hétvégéjén. Számunkra több lehetőség van függőben, de ne a szín alapján keressenek, mert másik autóval indulunk.
Mikor kezdődik számodra a következő szezon, milyen autóval fogsz nekiindulni?
Az első tereprali versenyhétvége márciusban lesz, addig van időnk felkészülni. Télen, szezonon kívül igyekszem minél több amatőr ralisprinten részt venni, hogy ne essek ki a gyakorlatból, meg azért is mert szeretem, közben pedig készül a tereprali autó a szezonra. Annyit elárulhatok, hogy nem ugyanazzal a kocsival megyünk tovább. Tehát lesz Pinky 3, ugyancsak távol-keleti márka, és annyi biztos, hogy egy jól programozható elektronikával rendelkező, egy léptékkel komolyabb technikával lesz dolgunk, ha minden kedvezően alakul.
Kik alkotják a csapatodat, hányan vagytok, ki mivel foglalkozik?
A „Terepes Csajok”, mint fantázianév alá szűk értelemben véve két lány tartozik, ahol jómagam vagyok az állandó tag, mint pilóta. Négy navigátorral versenyeztem ezidáig, Pánczél Gyöngyivel, Szőke Nikivel, Szaniszló Annával és Arany Virággal. Gyöngyi Portugáliába költözése miatt hagyta abba a versenyzést, vele vettem részt a legtöbb hosszútávú tájékozódási versenyen, úgy, mint a Budapest-Bamako-n és az Asia Race-en és hazai változataikon, majd a tereprali OB challenge kategóriájában. Gyöngyivel az egyetemen ismerkedtem meg, amellett, hogy jó barátnők lettünk, és együtt jártunk
Volkswagen találkozókra. Jól jött, hogy matektanárnak készült, mivel sokszor kell számolni. Niki, akivel idén versenyzünk szociálpedagógus, de egy menő kávézóban dolgozik, és vagány elfoglaltságokat szeret űzni. Anna pillanatok alatt akklimatizálódott terepraliba raliból, pedig azt kell tudni, hogy szinte teljesen más navigálási metódussal dolgozik mindkét szakág. Ő orvosnak tanul, és sportbíró is szokott lenni más versenyeken.
Virág az
Autósport Szövetség médiareferense volt korábban, jelenleg az autós gyorsasági Európa bajnokságon remekelő Nagy Norbi menedzsere. Nem kell mondanom, hogy nem áll távol tőle bárminemű technikai sport, amihez négy kerék szükséges minimum. Szerelőink Vinkovits Béla, aki a hétköznapi életben átlagos autókat, hétvégén versenyjárműveket szerel neves versenyzőknek, és amikor éppen nem kamionban navigál, akkor Valkai János helyettesíti, aki egyébként Bélával dolgozik, ő hegesztésben profi. Egyben testőreink is a versenyen, ami miatt hálásak vagyunk időnként.
Csapatvezetőnk Varga Imre, akinek a jóvoltából válthattunk kategóriát a múltévtől. Ő szintén indul Toma József navigálásával, aki szereli is az autókat. Így alakult az utolsó két év, vannak akik időnként jönnek-mennek. Ez előtt a HQ Racing színeiben, és a
Proex Sportnál versenyeztem, felejthetetlen élmények sora közt. Ha magamról kell pár szót írnom, gyerekkorom óta versenyzek, azóta vonz az autósport, szociális munkás vagyok, aminek attitűdjét időnként sikerül összehozni a versenyzéssel.
Hogyan viszonyulnak hozzád/hozzátok a mezőny férfi tagjai?
Talán ezzel a kérdéssel őket kéne megkeresni, de a legtöbb esetben kedvesen, jó fej módon, segítőkészen. A versenypályán versenytársként, tehát kímélet és kivételezés nélkül, aminek nagyon örülök, hiszen az a lényeg, hogy elfogultság nélkül tudjuk összemérni ki mit tud. Amikor kiéleződik a helyzet, kicsit nehezebb, mert azt gondolom, hogy könnyebben összetörök lelkileg, de ez lehet, hogy egyéni problémám. Sokkal küzdelmesebb út vezet női versenyzőként az elismeréshez, igazán meg kell dolgozni érte, hiszen ha bármilyen gond adódik, vagy hibát vétünk, azonnal mélységes lenézéssel szembesülnünk. Cserébe amikor sikert vívunk ki, hatalmas az elismerés. Tipikusan az az eset, amikor nem nézed ki valakiből, hogy meg tudja csinálni, de ha mégis kimagasló teljesítményt mutat, elcsodálkozol. A nőket is sokszor kevesebbre tartják, mint amit képesek elérni, az előítéletek csak nagyon lassan kopnak. Kicsit azt is érzem, hogy ha csak egy kis porszemként, de teszünk azért, hogy javuljon a helyzet.
Mennyire nehéz manapság szponzorokat találni Magyarországon?
Egy szó van rá: nagyon. Évekkel korábban még könnyebben ment, melléd tudtak állni olyan vezetők, akik láttak fantáziát az autóversenyben, cégek, akik a profiljuk mentén profitálhattak abból, hogy képviselted őket. Manapság sajnos sokkal nehezebb, hiszen a szponzorációs lehetőségeket jogilag megcsorbították sok sportág számára és csak kiemelt sportágak maradtak hivatalosan támogathatóak. Ezúton is köszönettel tartozok azok számára, akik a nehéz helyzetben is kitartanak mellettünk! A másik éle viszont annak, hogy ritkaságnak számítunk nőként a technikai sportokban, hogy érdekesebbek vagyunk az átlag versenyzőknél. Az érdekesebb pedig könnyebben menedzselhetőt, jobban eladhatót jelent, a reklámérték növekszik. A különbségekről ezt lehet elmondani.
El tudod képzelni magad más területen később az autósportban?
Szerencsére a tereprali egy olyan szakág, amiből nem lehet kiöregedni. A kétszeres Dakar győztes
Nasser Al Attiyah is ezzel vigasztalt, amikor nem kerültem be a világméretű tehetségkutatón a legjobb pályázók közé. Sőt, a legidősebb Dakar rali induló 74 éves volt, ha jól tudom, tehát akár versenyzőként is elképzelem magam. De ha (a nyugdíjas éveimre) nem jönne már be a lehetőség, hogy versenyezhessek, nagyon szívesen dolgoznék instruktorként, vagy női utánpótlással is szívesen foglalkoznék, felkészítéssel, technikai, pszichés és fizikai szinten is. Egy időben nagyon érdekelt a sportpszichológia és az autósportokhoz passzoló edzésmódok. Izgalmas terület lenne számomra, pláne ha speciálisan a női versenyzőkre lenne alakítva, vannak olyan dolgok, amiket a másik nem nem fog tudni sosem átérezni. A Nők a Motorsportban Bizottság nemzetközi egysége, ami elkezdte a női versenyzők népszerűsítését, nagyon szimpatikus, szívesen csatlakoznék akár a hazai egységéhez.
Az interjút készítette: Porkoláb Bence
Fotók:
Tamás Péter
