Ki lehet most a legjobb az F1-ben?

Frissítve:
2018-09-18, 21:58

A Mercedes két verseny elteltével nem tudott győzni, a Ferrari megtette ezt helyette. A nagy kérdés az, hogy a két autó között mekkora lehet a valós különbség?

A tavalyi évben sokáig versenyben volt a Ferrari és a Mercedes, végül az olasz csapat a technikai hibák miatt is részben kiszállt a világbajnoki küzdelemből és Lewis Hamilton simán nyerte meg negyedik világbajnoki címét. A konstruktőri bajnokságot is könnyedén nyerték a németek, úgy is, hogy Bottas összesítésben kikapott Vetteltől és csak harmadik lett a szezon végi egyéni összetettben. 2018-ra  sok minden változott, beköszönt a glória és néhány elem lekerült az autókról, például a cápauszony.

A Mercedes 2014 és 2016 között uralta az F1-et

Vettel idén szárnyal, igaz, csak két futamon van túl a mezőny. Ausztráliában Lewis Hamilton akkora időt ment az időmérőn, hogy mindenki készíthette a borítékot a futamgyőzelemre és a következő versenyekre, vagy az egész szezon sikereire. Az ausztrál futamon bár Hamilton elfordult a célegyenes után elsőként és szépen lassan építette előnyét, elhúzni annyira nem tudott, hogy látótávon kívül hagyja a két Ferrarit.

Ez annyira nem megszokott a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva, hiszen a Mercedes nagy űrt szokott hagyni ellenfelei előtt, jellemző volt az első boxkiállás előtti 5-10 másodperces időkülönbség. Most ez nem jött össze, de ha a Mercedes szoftverei nem tévednek, akkor feltehetően visszajött volna Vettel elé a virtuális biztonsági autós szakasz alatt. Utána azonban megnyílt a pálya, s bár nagy csata alakult ki, Hamilton komoly támadást nem tudott intézni, igaz, ha nem ront bele a verseny vége előtt, még egy-két lehetősége lehetett volna. Talán. Vettel győzött és még kicsit panaszkodott is az autóra.

A Ferrari egy kicsit biztosan fejlődött a tavalyihoz képest

Két hét után pedig jött Bahrein és az első olyan verseny, ami épített versenypályán zajlik, sőt, az előzésre is jóval több lehetőség adódik. A Mercedes motorerő valamiért nem jött ki, Hamilton és Bottas sem tudott győzni az időmérőn, e helyett viszont Ferrari első sor alakult ki. A versenyen pedig mindenki tudja, hogy mi történt, Bottas az utolsó körökben beérte Vettelt, de megelőzni nem tudta, hogy Hamiltonnak sikerült-e volna, az már nem fog kiderülni.

Egy dolog világosan kezd kirajzolódni, mégpedig az, hogy most szimplán a motorerő már nem lesz elég ahhoz, hogy csak úgy le lehessen küzdeni Vettelt vagy Räikkönent és a Ferrarit. A gumik kezelése és a taktika kiválasztása és fontos lesz ahhoz, hogy egy-egy versenyt abszolválni lehessen. A Mercedes most nem támaszkodhat az eddigi jól bevált receptre, nekik is versenyben kell lenniük a szó szoros értelmében. Igaz nem szabad elfelejteni, hogy mindkét Mercedesben kellett egyszer váltót cserélni és ez öt rajthelyes büntetéssel járt.

A Mercedes még mindig a legjobb lehet, igaz ez kevésbé látszik idén

Sok olyan szituáció fog vélhetően történni, mint Ausztráliában és Bahreinben, azaz az utolsó körökben, kanyarokban fog eldőlni egy-egy verseny sorsa. Ez persze nem rossz a nézőknek, végső soron eddig mindkét futamot érdemes volt végig követni. Érdemes megemlíteni Räikkönent és Bottast is, Vettel és Hamilton mellett inkább csak árnyékszereplők voltak, ez különösképpen a finn Ferraris világbajnokra igaz. Nem tudni mennyire tudnak majd beleszólni a két négyszeres bajnok versenyébe.

A Red Bull Racing eddig nem tudta azt mutatni, amit várni lehetne tőlük az elmúlt évek alapján, azaz hogy a dobogóért harcoljanak a két nagy csapat mellett. Most elképzelhető az is, hogy a Haas lehet az egyik ellenfelük. Pedig két kiváló pilótával rendelkeznek az energiaitalosok, és az is megeshet év végén, hogy Daniel Ricciardo elhagyja a csapatot. Azt is meg kell jegyezni, hogy a Red Bull mindig évközben jön bele igazán a küzdelmekbe.

A Red Bull Racing tavaly remekelt az év második felében

Fontos része lesz a szezonnak az is, hogy a csapatok milyen ütemben és mennyi fejlesztést tudnak az autón eszközölni. Az új motorszabály pedig egy érdekes fordulópontja lehet az évadnak, ugyanis az eddigi négy helyett három motort lehet büntetlenül cserélni, ez tavaly a Ferrarinak is gondot jelentett.

Az biztos, hogy a Mercedesnek most nyernie kell egy futamot és Vettelt valahogy maguk mögé utasítani, ha nem akarnak azzal törődni, hogy ledolgozzanak egy jó nagy adag hátrányt. A legjobb kocsi talán most is Bottas és Hamilton alatt muzsikál, de olyan tényezők, mint a gumikezelés, motorhasználat és egyéb beállítások jóval súlyosabbak lehetnek, mint 2017-ben.

Borítókép:

Kapcsolódó írások

Egy ausztrál legenda: Jack Brabham
2018. március 30.
Sir John Arthur "Jack" Brabham az ausztrál autóversenyzés egyik legkiemelkedőbb alakja. A háromszoros Forma-1-es világbajnoknak sok kortársához hasonlóan szintén kalandos élete volt.
Gyerekek jelentkezését várják a Magyar Nagydíjra!
2018. május 29.
A Liberty Media 2018-ban megvált a rajtrácslányoktól sokak elégedetlenségére, helyettük most jönnek a gyerkőcök kísérni a pilótákat. Elkezdődött a jelentkezési időszak.
Vettel nyert Silverstone-ban, míg Hamilton másodikként tért vissza
2018. július 12.
A forró Brit Nagydíjon Vettel nyert, a hazai közönség előtt gyengén rajtoló Hamilton előtt, míg Raikkönen állt fel a dobogó legalsó fokára.
Eldőlt: Lewis Hamilton négyszeres világbajnok!
2017. október 30.
Negyedszer ért a csúcsra Lewis Hamilton. Az elmúlt négy évben háromszor a brit lett a világbajnok, a Mercedes csapat pedig verhetetlennek bizonyult, ám ez a szezon nem volt eseménytelen.