Izgalmasan kezdődött és nem túl izgalmasan végződött az F1-es Spanyol GP, ahol Lewis Hamilton sanszot sem hagyott ellenfeleinek. Ismét bukott a Ferrari, nőtt a hátrányuk egyéniben és csapatban is.
A szombati időmérőn Lewis Hamilton pályacsúccsal szerezte meg a pole pozíciót, mögötte csapattársa Valtteri Bottas végzett, csupán 4 századdal lemaradva, így ismét Mercedes első sor alakult ki. Mögöttük a két Ferrari és a két Red Bull végzett. A vasárnapi futam kezdetén már lógott az eső lába, és mindenki azt várta, hogy mikor szakad le az ég. A mezőny száraz pályán rajtolt el, Hamilton simán eljött, Vettel viszont megelőzte Bottast, így feljött a második helyre.
Majd jött egyből a biztonsági autó, ugyanis Romain Grosjean kicsúszott a pályáról és teljesen érthetetlen módon próbált meg visszajönni, ezzel nagyon veszélyes helyzetet teremtett, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly is a francia hibája miatt, aki bocsánatot is kért egyből a csapatrádión, személyi sérülés szerencsére nem történt.
Hamilton simán megtartotta első helyét a rajt után
A biztonsági autó 6 kört tett meg, majd folytatódott a verseny, Lewis Hamilton néhány kör alatt hatalmas előnyt épített ki, Vettel nem tudott vele menni, Bottas tőle 2 másodpercen belül volt folyamatosan. Majd megkezdődtek az első kerékcserék, mindenki megtartotta a pozícióját, Bottas nem tudott Vettel elé kerülni, igaz, ehhez kellett egy elrontott kerékcsere. Kimi Räikkönen Ferrarija megállt a 25. körben, a mérnöke arra kérte, hogy állítsa meg az autót, a versenye véget ért, így Vettel maradt az egyetlen versenyben lévő Ferrari pilóta.
Max Verstappen ismét dobogóra állhatott
A verseny talán legnagyobb fordulópontja a 40. körben érkezett el, ugyanis a francia Esteban Ocon alatt megállt a Force India, és nagyon rossz helyen tudott leparkolni, ezért jött a virtuális biztonsági autó. Ezt többen is kihasználták, és kijöttek a boxba kereket cserélni. Így tett Sebastian Vettel is, felment az autójára egy új szett közepes keverékű gumi, azonban az élmezőny többi tagja nem cserélt, a rosszul időzített kerékcserével bukott némi időt, így a 4. helyre tért vissza, Max Verstappen mögé. A Force Indiát kitolták, a mezőny pedig folytathatta a versenyt, Hamilton, Bottas és Verstappen sorrendben, mögötte jött Vettel, az 5. helyen pedig Ricciardo, aki Hamiltonhoz képest akkor több, mint 40 másodpercnyi hátrányban volt. A 45. körben Verstappen autójáról leszakadt egy szárnydarab, így úgy nézett ki, hogy Vettel támadhat a dobogóért, de törött szárny ide, vagy oda, ez már nem jött neki össze, a holland hiba nélkül vezetett. Az utolsó körökben nem történt semmi, eső sem volt, így Lewis Hamilton simán nyerte a versenyt, Bottas 2. lett, Verstappen a 3. helyet szerezte meg. A Ferrari ismét értékes pontokat vesztett, a konstruktőri bajnokságban is elveszítették az első helyet.
Hamilton sikerével növelte előnyét az egyéni pontversenyben
Sebastian Vettel a 4. helyen zárt, Ricciardo 5. lett 50 másodperces hátránnyal. Kevin Magnussen viszont tapsot érdemel, ugyanis a Haas Ferrarival a 6. helyen zárt, mögötte Carlos Sainz Jr. végzett, így a Renault megelőzte a McLarent a konstruktőri versenyben. Fernando Alonso a 8. lett, folytatja remek sorozatát. Sergio Pérez 9. lett, és nem kis dolog, hogy Charles LecLerc egy pontot hozott a Saubernek, ugyanis 10. lett. A Mercedes fejlesztései bejöttek, a Red Bull csak részben tudott versenyképes lenni, a Ferrari pedig nem teszi ki az ablakba a hétvégi eredményt. Monaco jön két hét múlva, hogy ott mi lesz az teljességgel megjósolhatatlan, ugyanis a szezon legkiszámíthatatlanabb versenye jöhet, nem mellesleg az erőviszonyok is gyakran felborulnak. A világbajnoki pontverseny első öt helyezettje:

- Lewis Hamilton – 95 pont
- Sebastian Vettel – 78 pont
- Valtteri Bottas – 58 pont
- Kimi Räikkönen – 48 pont
- Daniel Ricciardo – 47 pont