Miért lehet jó húzás, hogy Ricciardo a Renaulthoz szerződik?

Frissítve:
2018-09-18, 22:00

Daniel Ricciardo húzása kísértetiesen hasonlít Lewis Hamiltonéra, aki anno a McLarentől dobbantott az akkor gyengécskének tűnő Mercedes kedvéért.

Társszerző: Hajdu Balázs

Bár még javában zajlik a 2018-as Forma-1-es szezon, és egyik dobogós hely sem kelt el, máris megindult a pilótakeringő. Vannak bebetonozott pozíciók, a Mercedes ragaszkodik a Hamilton-Bottas pároshoz, a Ferrari Räikkönent vagy Leclercet tudja elképzelni Sebastian Vettel csapattársaként, így Daniel Ricciardo számára nem maradt egyértelmű előrelépési lehetőség.

Ezzel szemben most úgy tűnik, Ricciardo lépett egyet visszafelé. A Red Bull istálló ugyanis lényegesen felülmúlta a mezőnybe 2016-ban visszatérő gyári Renault csapatot. Az energiaitalokat forgalmazó cég csapata nyilvánvalóan elégedetlen volt a Renault motor teljesítményével, hiszen nem tudják felvenni a versenyt a Mercedesszel vagy Ferrarival. A Renaultnak természetesen nem esett jól az éles kritika, így hát nem meglepő, hogy az együttműködés idén véget ér. 2019-ben a Red Bull már Honda motorral versenyez – ami szintén elég ellentmondásos: vagy nagyon bejön, vagy óriási blama lesz.

  

Mióta a Honda 2015-ben visszatért a Forma 1-be, nem jött össze egyetlen dobogós helyezés sem a japánok számára. Ha marad a Red Bullnál Ricciardo, teljesen bizonytalan lett volna a jövője. A döntése mögött azonban sokkal inkább nem ez, hanem egy ismert tényező állt: a csapattárs, Max Verstappen. A húsz éves holland fiatalember villámkarriert futott be a Red Bullnál, és valószínűleg az istálló inkább vele tervez hosszabb távra, mintsem a 29 esztendős Ricciardóval.

A bizonytalanság azonban a Renaultnál is jelen lesz. A 2016-os visszatérés óta 8 futamon diadalmaskodott Renault-motoros autó – mindegyikük Red Bull volt. A gyári csapat versenyzője még csak a dobogóra sem állhatott fel.

Ezen a ponton lehet húzni némi párhuzamot Ricciardo mostani, és Lewis Hamilton 2013-as átigazolása között. Hamilton a McLarennel 21 futamgyőzelmet zsebelt be, és a 2008-as világbajnoki címet is megnyerte – ki ne emlékezne arra az utolsó körös drámára?! Akkoriban nagyon sokan megkérdőjelezték a döntést: miért igazol át ahhoz a gyári Mercedes csapathoz, mely azelőtt még futamot sem nyert. Öt és fél évvel később ott tartunk, hogy Hamilton már 46 versenyt és három világbajnokságot nyert a Mercedesszel, amíg a McLaren azóta egy futamgyőzelmet sem aratott.

Hamilton azért lépett akkor, mert a gyári csapat rendelkezett azokkal az erőforrásokkal, melyekkel a McLaren nem. Ez különösen jelentős előny egy olyan korszakban, ahol a motorerőnek döntő jelentősége van.

A Forma-1-es rajtrácson jelenleg három gyári istálló található: a Mercedes, a Ferrari és a Renault. Ricciardo Renault-motoros autóval aratta eddigi összes futamgyőzelmét. Döntése mögött az állhat, hogy a Renault hosszútávon sokkal jobban fel tudja venni a versenyt az élmenőkkel, mint a Red Bull-Honda. A lehetőség legalábbis adott, még akkor is, ha ennek eddig nem sok jelét mutatták a franciák.

Legalábbis ez az elmélet. Hogy sikerül-e, az már más kérdés, ám ettől izgalmas ez az áigazolás. A Renaultnál rendelkezésre állnak a fejlődéshez szükséges erőforrások, ám az elmúlt években csekély előrelépést produkáltak. A Red Bullnak, mint csapatnak sokkal jobb mutatói vannak, és sokkal több tapasztalatot gyűjtöttek. Ha bejön a Hondával kötött házasság, akkor előreléphetnek a következő szezonban.

Az biztos, hogy Ricciardo húzott egy merészet, ami vagy nagyon jól sül el, vagy kapitális baklövésnek minősül. Ki fog derülni 2019-ben...

 

Forrás:

Kapcsolódó írások

McLaren F1 a levegőben
2018. november 30.
A 90-es évek legendája feltöltés nélkül utasította maga mögé a világot, 627 lóerős motorja és pihekönnyű kasztnija lehetővé tette a hihetetlen rekorddöntést!
F1 Kvíz: 7 kérdés, amire csak a fanatikusok tudják a választ!
2018. február 10.
Ha valódi Forma-1 rajongó vagy, akkor minden bizonnyal nem lesz számodra kihívás hibátlanul kitölteni ezt a kvízt! Vagy mégis?
Egy ausztrál legenda: Jack Brabham
2018. március 30.
Sir John Arthur "Jack" Brabham az ausztrál autóversenyzés egyik legkiemelkedőbb alakja. A háromszoros Forma-1-es világbajnoknak sok kortársához hasonlóan szintén kalandos élete volt.
Gyerekek jelentkezését várják a Magyar Nagydíjra!
2018. május 29.
A Liberty Media 2018-ban megvált a rajtrácslányoktól sokak elégedetlenségére, helyettük most jönnek a gyerkőcök kísérni a pilótákat. Elkezdődött a jelentkezési időszak.