2018. március 29. | 17:45

Az Ausztrál Nagydíjon mindkét Haas kiesett egy elképesztően szerencsétlen helyzet miatt. A teljesítményük azonban kiemelkedő volt, Max Verstappen sem tudott velük menni.

Az ausztrál versenyen a két Ferrari és Lewis Hamilton állhatott fel a dobogóra, ugyanakkor a mögöttük célba érők sorrendje biztosan más lett volna, ha beér a két Haas Ferrari. A tavalyi felejthető szezon után most villantottak egy nagyot és kvázi az élmezőnnyel autóztak, egészen az első boxkiállásokig. Ott ugyanis a kereket mindkét autóra rosszul rögzítették és egymás után kiestek a versenyből, a csapat vezetői és a pilóták is őrjöngtek. Az köztudott az F1-ben, hogy a Haas kapcsolata nagyon szoros a Ferrarival, és most felmerült az, hogy talán túlságosan is az, ugyanis az idei autójuk valami zseniálisat ment az első futamon. Többen is megszólaltak a témával kapcsolatban, többek között a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is, aki kijelentette, hogy az autó egy Ferrari replika, ebben pedig osztotta a véleményét Esteban Ocon is a Force India pilótája. A Force India operatív vezetője is megszólalt Otmar Szafnauer a következőket mondta:
„Ez varázslat, fogalmam sincs, hogy mi történt. Még sosem láttunk ilyet a Forma-1-ben. Nem fér a fejembe, hogy lehet az, hogy egy csapat, ami csak pár éve szerepel az F1-ben és alig vannak forrásai, ilyen autót tud építeni. Ez egy csoda? Ha igen, akkor én is szeretném tudni, hogy hogyan történt”.
A McLaren első embere is megszólalt az ügy kapcsán, Zak Brown egyenesen egy vizsgálatot sürget, amiben kiderülne, hogy történt-e csalás a Haas részéről. A csapatvezető így fogalmazott:
„Nincs a nálam erre vonatkozóan bizonyíték, de tudjuk, hogy szoros munkakapcsolatban vannak a Ferrarival. Gondoskodnunk kell arról, hogy a kapcsolatuk ne legyen túl szoros. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Ferrari befolyásolta a Haas autóját is, mert a kasztni egyes részei nagyon hasonlítanak egymásra. De hogy mennyire, annak a kivizsgálása a mérnökökre és az FIA-ra tartozik."
A McLaren és a Force India sürgeti a vizsgálatot, ami természetesen nem vet végső soron jó fényt a Haas csapatra. Természetesen ők is reagáltak az ügyre, a csapatfőnök Günther Steiner elmondta, hogy semmi rosszat nem tettek és nem szegtek meg egyetlen szabályt sem. Forrás:
  • Címkék:
  • F1