Közeleg a Monacói Nagydíj!

Frissítve:
2018-09-18, 21:59

A Forma-1 leginkább várt versenye talán Monacói, mely egész egyszerűen megunhatatlan, s bár előzni szinte képtelenség, egy kaotikus futamra mindig van esély a hercegségben.

Monacóban minden előfordulhat egy kaotikus futam esetén, a szűk, lassú és kanyargós utcák azonban teljes embert kívánnak, itt egy apró hiba is végzetes lehet. A legjobb talán nézőnek lenni a helyszínen, ilyen látvány és környezet csak ott van a világon. Sokszor mondták már, hogy Monaco nem feltétlenül F1-es autókra lett szabva, mégis kihagyhatatlan a versenynaptárból. Azt sem szabad elfelejteni, hogy csak ez a verseny nem fizet jogdíjat a Forma-1 jogtulajdonosának, a kiváltság igencsak érződik.

1955 óta minden évben rendeznek itt versenyt, vannak pilóták, akik kifejezetten sikeresek tudtak itt lenni. A prímet Ayrton Senna viszi, aki hatszor tudott itt nyerni, ezzel rekorder, ötször Michael Scumacher és Graham Hill állt fel a dobogó legfelső fokára. A jelenlegi mezőnyből Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is kétszer nyert itt, Kimi Räikkönen egyszer, de többen is vannak, akik jól mennek itt, többek között Sergio Pérez a Force Indiával vagy Daniel Ricciardo a Red Bullal.

Monaco

Néhány nap, és” szünetet tart” a monacói csend

Tavaly hatalmas Ferrari fölény volt Vettel és Räikkönen kettős győzelmet arattak, igaz a finn furcsa körülmények között veszítette el a versenyt, érte is kritika a Ferrari csapatot, hogy Vettelt tekintik első számú versenyzőnek. Jelenleg az egyéni és konstruktőri vb-t is vezető Mercedes nem futott jó versenyt tavaly, a gumikat gyakorlatilag nem sikerült üzemi hőmérsékletre melegíteniük, Lewis Hamilton már a Q2-ben kiesett az időmérőn. A Mercedes becsületét így Valtteri Bottas mentette meg, aki ugyan megszerezte az időmérőn a harmadik helyet, de a versenyen azt el is vesztette, Daniel Ricciardo állhatott fel a dobogó legalsó fokára.

Idén szinte megtippelhetetlen az erősorrend, főleg, hogy a Red Bull is versenyképesebb tud lenni, mint az előző években, Monacóban pedig nem elsősorban a motorerő számít, ezek a különbségek eltűnnek, legalábbis minimálisabbak lesznek. A Mercedesnél előre készülnek a nehéz hétvégére, tavaly látványosan szenvedtek és semmi sem sikerült nekik, bár most Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy az autójuk az eddigi tapasztalatok alapján jobban viselkedik, könnyebben munkára fogható.

Hamilton – Mercedes

Hamilton és a Mercedes tavaly nagyon szenvedett

A Ferrari tavaly brillírozott, idén is a verseny egyik esélyes csapata, ehhez kétség sem férhet, inkább az a kérdés, hogy a Mercedes mennyit tud javulni ahhoz, hogy közelebb legyen hozzájuk, mint 2017-ben. A Red Bull Racing is tartogathat meglepetést, az elmúlt két évben ugyanis feltudtak állni a dobogóra Ricciardo révén, sőt, 2016-ban egy rossz kerékcsere miatt bukták csak el a küzdelmet. Kíváncsiságra adhat okot, hogy mit tud itt az idén jól szereplő Haas csapat és a Renault gyári alakulata. A végére egy érdekesség: először a szezon során bemutatkozik a hiperlágy keverék, ami a Pirelli leglágyabb keveréke, idén még nem használták egy versenyen sem.

Kapcsolódó írások

Sebastian Vettel nyerte a Brazil Nagydíjat, Massa felállhatott a dobogóra!
2017. november 13.
A 2017-es Forma-1-es szezon utolsó előtti versenyét rendezték Brazíliában, amely egy közepesen jó futam volt sok előzéssel. Utolsó hazai futama után Massa a dobogóról válaszolt honfitársa, Barrichello kérdéseire.
A Forma-1 2018-as idényének versenynaptára
2017. december 25.
2018-ban sem hiányzik a versenynaptárból a Magyar Nagydíj. Egy közkedvelt helyszín nincs a listán, helyette viszont két európai országba tér vissza a Száguldó Cirkusz.
Mi várható a Forma-1-es idénynyitón?
2018. március 14.
Véget ért a tesztidőszak Barcelonában, a Mercedes és a Ferrari küzdelme tűnik a legvalószínűbbnek ebben az évben is. De ki lehet majd a meglepetés?
Ki lehet most a legjobb az F1-ben?
2018. április 10.
A Mercedes két verseny elteltével nem tudott győzni, a Ferrari megtette ezt helyette. A nagy kérdés az, hogy a két autó között mekkora lehet a valós különbség?