2018. augusztus 24. | 14:06

Racing Point Force India néven vesz részt a szezon további részében a rózsaszín alakulat.

A csapatot még a Magyar Nagydíj előtt vonták csődeljárás alá. Ezt kihasználva végül a Williams-pilóta Lance Stroll édesapja, Lawrence Stroll által vezetett befektetői csoport vásárolta meg. Nem volt egyszerű dolguk, mert elég bonyolult jogi buktatók rejtőztek a háttérben. Végül aztán egy trükkös lépéssel sikerült megmenteni a csődtől. A teljes csapatot nem tudták megvásárolni, mert a korábbi többségi tulajdonos-páros, Vijay Mallya és Subrata Roy adósságai miatt még 13 hitelező bank is megjelent a Force India tulajdonosai között, és egyöntetű egyetértés szükséges a vételhez.
Sergio Perez és Esteban Ocon a pályán

Szóval Strollék ezt úgy oldották meg, hogy megvásárolták a csapat értékeit, mindent, ami szükséges a csapat működéséhez és indulásához, de papíron az F1-es istállónál nem történt tulajdonosi váltás, mert az indulási jog Mallyáéknál maradt. Így teljesen új alakulatként, névváltoztatással, azonban a régi felállással részt vehetnek a Belga Nagydíjon! Ami a továbbiakat illeti, Monzában elképzelhető, hogy változik a felállás, ami akár Robert Kubica visszatérését is jelentheti. A Formula 1 honlapján csütörtökön megjelent egy hír, miszerint az istállótól elveszik az idei összes konstruktőri pontját, vagyis 59-et, de a FIA külön elbírálása alapján rajthoz állhat a belgiumi versenyhétvégén teljesen új nevezőként. A csapat versenyzői, Sergio Perez és Esteban Ocon azonban megtarthatják idén megszerzett bajnoki egységeiket, ők hivatalosan csupán csapatot váltottak év közben. Az új névvel nem érdemes megbarátkoznod, mert valószínűleg, a 2019-es szezonban megváltoztatják majd.
Michael Douglas és Lawrence Stroll beszélgetnek a Williamsnél

Lawrence Stroll így nyilatkozott az új feladat előtt: „Volt már lehetőségem több sikeres vállalat alapításában részt venni, azonban az, hogy ezt az istállót egy még komolyabb szintre vigyem, talán életem legizgalmasabb kihívása. A részvényesekkel együtt új erőforrásokba fogunk fektetni, és friss energiát hozunk be a csapatba, hogy a legmagasabb szintre vigyük. Közös szenvedélyünk a motorsport, és felfedeztük a versenyzői szellemiséget a Force India alkalmazottjainál is. Mindenki hihetetlenül motivált, hogy a csapatot még előrébb repítse a következő években.”
Otmar Szafnauert kerül a Force India élére

„Izgalmas, új fejezetet élünk meg most a csapat életében, mert néhány héttel ezelőtt még bizonytalan volt a jövőnk, de mára több mint négyszáz kollégánk munkahelyét sikerült megmentenünk a befektetőinknek köszönhetően. Mindenkinek rendkívül hálásak vagyunk, aki hitt abban, hogy ilyen pozitív végkicsengéssel érjen véget ez a történet” – mondta a Racing Point Force India új csapatfőnöke, Otmar Szafnauert. Forrás/ Fotók:
  • Címkék:
  • F1