2018. április 28. | 06:34

Az egyik legtehetségesebb magyar autóversenyző Tassi Attila nyilatkozott az Alapjáratnak a hétvégén megrendezésre kerülő WTCR kapcsán, nem mellesleg ment egy kört a Hungaroringen… - Videó!

Tassi Attila a Hell Racing Team csapatának a tagja, tavaly második lett a TCR International Series-ben! Idén a magyar versenyző a TCR Europe sorozatban folytatja pályafutását, ám a szezont mégsem ott, hanem az idén nagyon erős WTCR-ben kezdi meg hazai pályán a Hungaroringen, mint szabadkártyás. A jeles alkalom kapcsán az Alapjárat készített videóinterjút és pályabejárást.
„Egyensúly, kéz-szem koordináció, reakcióidő, ezeket próbáljuk fejleszteni. A Matics Zsolti a Fit4Race edzőm, vele mentáltréninget is végzünk. Van nekem egy előírt étrend, általában betartom egész évben, de két héttel a verseny előtt szigorúan betartom, nincs semmi kis csalás csak vizet iszok, zéró cukrot eszek és sokat szimulátorozok. Hetente ötször edzek, négyszer edzőteremben és egyszer a Fit4Race edzésen veszek részt Matics Zsoltival.
Tassi Attila interjút ad az Alapjáratnak

„Amikor megkötöttük a TCR Europe-ra, akkor meg jeleztük, hogy szeretnénk szabadkártyások lenni a WTCR hungaroringi futamán, nagyon örülök, hogy ez beteljesedett. Elsősorban a családomnak és a HELL-nek köszönhetem, hogy itt eltudok indulni és a JAS Motorsport segítségével. Ennyi tesztlehetőségem még nem volt, az év elején megbízhatósági tesztet futottunk, de utóbbi két alkalommal már gyorsaságit is mentünk és nagyon biztató eredményeket kaptunk.”
„Az én szívemben a Hungaroring a no1. itt nőttem fel, itt voltak az első versenyeim az első években. Nincs kettő ugyanolyan kanyar egymás után, kiemelkedő pozíciót foglal el a ranglistán a pályák között. A Hungaroring azért egy különleges pálya és ezt azért is halljuk az F1-es nagypilótáktól, hogy szeretik, mivel nagyon sok technikás rész van, mindegyik kanyar különböző, különböző technikát igényel, ezért nagyon jó pályának számít.” „Hat éve voltam itt legelőször egy Suzuki Swift 1.3-assal. Nem most volt, nem is egy ilyen kategóriás autó amivel az elmúlt két évben mentem, de nagyon jó emlékek fűznek hozzá.”