2018. augusztus 30. | 18:23

A szeptember 14-16 között tervezett Dunakeszi futam későbbi időpontban kerül megrendezésre, erről Csató Attila versenyrendező tájékoztatta az Alapjáratot.

Az ok prózai, a lassan őrlő hivatali malmok még nem adták ki a megfelelő engedélyeket, tehát adminisztratív okok miatt csúszik az I.O.B.C. széria (International Open Baja Cup) következő állomása. Az I.O.B.C. egy friss kezdeményezés, egy olyan nemzetközi viszonylatban is nyitott tereprali sorozat, amelyben motorosok (tereprali és XXL enduró), kvadosok és side by side pilóták szervezett körülmények között mérhetik össze tudásuk. Csató Attila főszervező elmondta, hogy az engedélyeztetés a vártnál nehezebben megy, de többek között az erdészettel, és a többi érintett hatósággal is folyamatosan zajlanak az egyeztetések. A legrosszabb eshetőség, hogy ez a futam „kiesik” az idei versenynaptárból, ez azonban csak és kizárólag 2018-ra lenne érvényes, hiszen ebben az esetben a következő évben egészen biztosan pótlásra kerül majd a Dunakeszi derby. A szervezők egyelőre a mezőny résztvevőinek türelmét kérik, amint érdemi változás áll be, természetesen az ismert fórumokon azon nyomban értesíteni fogják a csapatokat és a pilótákat. Nem csupán lovas, motoros nemzet is a magyar, noha a focit imádók táborával még mindig nehéz felvenni a versenyt. Ez a réteg évről évre látványosan növekszik. Ez természetesen sportvonalon is tetten érhető, a fiatalok körében ugyanis egyre népszerűbbek a motorsportok.  Ha egy ifjút megcsap a benzingőz, elkezdi keresni maga körül a lehetőségeket a kiteljesedésre. Ilyenkor leggyakrabban az utcai motorozás és az off road – enduro szokott szóba kerülni, és utóbbi még mindig jobb megoldás, mint fejetlenül száguldozni a forgalomban. Igen ám, de hová menjen a csapatni vágyó rider, hogy tevékenységével ne zavarja az állatokat, ne szennyezze a környezetét, és ne húzza ki a gyufát a rendészetnél? Az elhagyatott földút és az erdő meg se forduljon a fejedben, semmiképp ne menj a törvénnyel szembe. Jó ötlet lehet a dirtpark és a motocross pálya, de aki valóban terepezni szeretne, annak a vágyait ez csak részben fogja kielégíteni, és ott lesz a “kell még” érzés. Erre szolgál kézenfekvő megoldással a MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) frissen megalakult tereprali szakága, ahol most tárt karokkal várják a magukat kipróbálni akaró pilótákat. Ha kedvet kaptál a dologhoz – legyen az motoros, quados, vagy akár side by side-fanatikus – akkor sok szeretettel várnak, már a következő versenyen. Minden további információt megtalálsz a tereprali szakág Facebook oldalán. Forrás:
  • MAMS Tereprali szakág / Tóth Krisztián Márk