2018. május 17. | 13:01

Egy korábbi F1 világbajnok szleptikus a tekintetben, hogy képes lenne-e részt venni futamokon is a lengyel klasszis, mert a sérült karja miatt nehezebben tud reagálni bizonyos helyzetekben. Kubica a Spanyol Nagydíj pénteki szabadedzésén kapott lehetőséget.

Robert Kubica 2018-ban visszatért a Forma-1-be, a Williams csapat szerződtette a lengyelt tesztpilótaként. A pénteki első szabadedzésen kapott lehetőséget Barcelonában, ahol 24 kört teljesített. Az edzés végén a 19. helyen zárt, amivel ő elégedett volt, összességében azonban nem volt felhőtlen az öröme, ugyanis kijelentette, hogy az autó borzalmasan viselkedett, az egyensúly egyáltalán nem volt meg és nehezen vezethető is. Mindezek tudatában sikerként könyvelhető el a 19. hely. Kiemelte azt is, hogy a pálya bizonyos részein egész egyszerűen lassú volt az autó, és ez „sokkoló volt”.
Robert Kubica nyilatkozik az újságíróknak az első szabadedzés után

A csapat részéről Rob Smedley szólalt meg, aki elismerte, hogy az autók nincsenek a legjobb bőrben, de méltatta Kubica munkáját és elismerte, hogy nagyon hasznos munkát végzett az aerodinamika terén. Kubica egyébként most is autóba ül a versenyhétvége utáni teszten, és folytatja a megkezdett munkát. Elmondta, hogy nehéz időkön mennek keresztül, de fontos, hogy a csapat összetartson és együtt oldják meg a problémákat. Hozzátette, hogy örömmel segít és vesz részt abban, hogy a Williams talpra tudjon állni. Azonban mégsem a Williams problémái szolgáltatták elsősorban a beszédtémát, hanem maga Robert Kubica, pontosabban ahogyan vezet. A belső kamerás felvételekből megfigyelhető volt, hogy a sérült jobb kezét nem igazán használja, inkább csak kisegít vele, így tulajdonképpen egy kézzel kormányoz. Egy alkalommal a pénteki edzésen megpördült a sikánban is, hogy ez mennyire írható ennek a számlájára az jó kérdés, a korábbi világbajnok Jacques Villeneuve szerint ha nem sérült a jobb keze, ezt elkerülte volna.
Kubica a Spanyol GP első szabadedzésén

„Robert nem tudott elég gyorsan ellenkormányozni abban a helyzetben, mikor kitört az autó hátulja. Szinte biztos vagyok benne, hogy a baleset előtt nem pördült volna meg. Ha edzésen mehet, ahol nincs jelentős forgalom és szabad a pálya, akkor nem jelent biztonsági kockázatot. Azt gondolom, hogy forgalomban, vagy versenyhelyzetben ebből baleset is bekövetkezhet.”
Forrás: Fotók:
  • Címkék:
  • F1