2017. június 23. | 12:41

Tokióban rendezik az első, egységes szabályrendszer alapján szervezett FIA Intercontinental Drifting Cup-ot. A páratlan őszi versenyt a SUNPROS támogatja majd.

Minden a Japán hegyekben kezdődött az 1980-as években, a drift mára már a világ minden táját meghódította. Nagy előrelépés történt a motorsport történetében, ugyanis június 21-én, a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) genfi Sportkonferenciáján egy egységes szabályrendszer született. Itt jelentették be az első nemzetközi drift verseny időpontját, ami szeptember 30-a és október 1-e között kerül majd megrendezésre Tokióban. A FIA még tavaly nyáron írt ki pályázatot promóterek toborzására, a menedzselés jogát és a sport jövőbeni népszerűsítését végül a SUNPROS-ra bízták. A SUNPROS 2001 óta igazgatta meglehetősen jól a D1 Grand Prix ügyeit, így a FIA bizalmat szavazott nekik, hogy a Japán drift kultúrát hivatalos formában is megismertessék a világgal. A FIA elnöke, Jean Todt így nyilatkozott: „Ez egy nagyon fontos előrelépés a FIA számára. A motorsportok népszerűsítésének jót tesz a színesítés, nyitni kell tehát a drift felé is, mert egyre több fiatal rajong ezért a látványos sportágért. Az új szabályrendszer remélhetőleg segít majd a drift globális szinten való elterjedésében! A SUNPROS elnöke, Isao Saita elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy mi szervezhetjük az első hivatalos drift versenyt Japánban, és természetesen azon leszünk, hogy a legtöbbet hozzuk ki e legendás motorsport nyújtotta lehetőségekből!”
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=2GhYuKIbYGk[/embed]

2017 FIA Intercontinental Drifting Cup

  • 2017. szeptember 30-tól - október 1-ig
  • Daiba – Tokió
  • A FIA és a SUNPROS jóvoltából
Forrás: FIA.com
Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg a Facebookon! Köszönöm!