2017. február 14. | 11:08

Történelmi sikerrel zárta a Toyota Yarissal versenyző Latvala a rali világbajnokság második versenyét, ahol magabiztosan húzta be 17. győzelmét

Latvala 17. győzelmével ért véget a hétvégi Svéd Rali. Tavaly a Volkswagen év végén váratlanul visszavonult, így Latvala kései megállapodást kötött a Toyotával, ami úgy tűnik helyes választásnak bizonyult. A Toyota számára ez az első diadal a visszatérését követően, Didier Auriol-al nyertek legutoljára 1999-ben, Kínában.  A Finn versenyző sikere azt jelenti, hogy a Ford és a Volkswagen után egy harmadik márkával is nyerni tudott a rali világbajnokságon, a svéd ralit pedig negyedik alkalommal nyerte meg. A japánok egyébként Finnországban rendelkeznek központtal és Tommi Makinen a vezetőjük. „Nagyszerű érzés. Egy új csapattal, új autóval már a második ralin győztünk. Nincsenek szavak erre, nagyon meghatódtam. Jó úton járunk, de már előre kell tekintenünk, hiszen egyre nehezebb lesz a dolgunk. Mexikó a következő rali, s nagyon motivált vagyok a világbajnoki címért folyó küzdelemben.”  - áradozott Latvala.
Svéd Rali - Latvala a Yarissal

A futamok során sokáig a Hyundai-os Thierry Neuville vezetett, de a belga szombat este karambolozott. Latvalához került az előny, hozta jó formáját és az utolsó nap mindhárom jeges-havas szakaszt nyerte, majdnem 30 másodperces előnnyel. Az utolsó szakaszt a Power Stage-et is bezsebelte. A Monte-Carlo Ralin 2. lett, így most 4 ponttal vezeti az egyéni ponttáblát. Neuville a 13. helyen ért célba, Kris Meeke mögött. Az M-Sport észt pilótája megelőzte Sebastian Ogier-t, második lett. Jól teljesített, de sokat panaszkodott az autójára. Ogier versenyben volt az első helyért, de az utolsó nap megcsúszott az első gyorsaságin, és véget értek svédországi kalandozásai. A 4. helyen Dani Sordo, a Hyundai pilótája ért be. A Spanyolt Craig Breen és Elfyn Evans követi, a walesinek gondjai voltak a kihagyó gyújtással, amit végül sikerült megjavítania, és a hatodik helyen ért célba. Hayden Paddon a harmadik a Hyundai Stephane Lefervrével, a WRC2-es győztes Pontus Tidemanddal és Teemu Suninennel a nyomában zárja az első tízet.

2017-es Svéd Rali eredménye:

1. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC 2:36:03,6 2. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta WRC 2:36:32,8 3. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC 2:37:03,1 4. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 2:38:15,1 5. Craig Breen (IRL) Citroën DS3 2:38:54,8 6. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC 2:41:30,2 7. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:41:34,8 8. Stephane Lefebvre (FRA) Citroën C3 WRC 2:43:18,3 9. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia 2:45:14,7 10. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta R5 2:46:06,5
Ostberg - Svéd Rali

A következő világbajnoki rali 2017.március 9-12. között kerül megrendezésre Mexikóban, kellemesebb időjárási körülmények mellett. Már szinte hagyomány, hogy a két első télies rali után egy nagy fordulattal megérkezik a mezőny a szezon első murvás és meleg éghajlatú ralijára. Loeb után Ogier lett a Mexikói Rali koronázatlan királya. 2016-ban viszont az a Latvala nyert Dél-Amerikában, aki most hozta a Toyota első győzelmét. Várhatóan a hajdani két VW-es csapattag közül kerül ki majd a győztes.

A világbajnokság eredménye a Svéd Rali után:

1. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 48 pont 2. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 44 pont 3. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 33 pont 4. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 25 pont 5. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 20 pont 6. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 18 pont 7. Stephane Lefebvre (FRA) Citroen WRT 10 pont 8. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 8 pont 9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 7 pont 10. Andreas Mikkelsen (NOR) Skoda Motorsport 6 pont

Gyártók:

1. M-Sport WRT 73 pont 2. Toyota Racing WRC 53 pont 3. Hyundai Motorsport 40 pont 4. Citroen WRT 26 pont Végül következzen a TOP 3 röpte az idei Colin’s Crest-ről. A híres ugratón idén nem sikerült rekordot dönteni, de Mads Ostberg 44 méteres ugratása vitte a prímet. https://www.youtube.com/watch?v=E3kXJ1OZzEQ Forrás: Ajánlott cikkek: