1980-ban 362 km/órás sebességet értek el vele.
Általában három módszer van arra, hogy egy autó gyors legyen. Rá lehet gyúrni az erőre, meg lehet könnyíteni vagy optimalizálni kell aerodinamikai szempontból. A szóban forgó jármű esetében az utóbbi játszik kulcsszerepet, mivel így kevesebb energia szükséges a nagy tempó eléréséhez.
Függetlenül attól, hogy klasszikus vagy modern autókról beszélünk, az aerodinamika fontos. Gondolj csak a Formula 1-re, ott sem elég, ha van egy erős motorod, a sok kicsi légterelőtől és egyéb apróságtól lesz győztes az adott technika.
A gyártó mindig is korszerű modelleket állított elő. A legáramvonalasabb modellt Aerodynamic Research Volkswagennek (Aerodinamikai Kutatási Volkswagennek) vagy röviden ARVW-nek nevezték és 1980-ban mindössze 0,15-ös gyorsulási együtthatóval rendelkezett a single-seater.
A cég mérnökei egy nagyon egyszerű feladatot hajtottak végre, amely nagyon összetett megoldást eredményezett. A motort, a kereket és a sofőrt a lehető legnagyobb aerodinamikával rendelkező alumínium kerettel rendelkező üvegszálas és karbon héj alá pakolták. A 83 cm magas és 110 cm széles test a mozgatható uszonyainak köszönhetően nagy sebességnél is megtartotta stabilitását.
A végeredmény lenyűgöző volt. A pilóta mögött helyezték el a viszonylag kicsi, 2,4 literes turbófeltöltésű benzinmotort, amely csupán 177 lóerő leadására volt képes. Ez közvetlenül, lánchajtással kapcsolódott a hátsó kerekekhez.
A hűtést egy hatalmas szellőzőnyílással oldották meg az autó orrán, hogy a levegő egyenletesen áramolhasson a hűtőn és kiléphessen a tetején. Plusz elhelyeztek egy víztartályt, amely befecskendezte a vizet a turbó bemeneti nyílásába.
1980 októberében a Volkswagen mérnökei és a tesztpilóta ellátogatott az olaszországi Nardo pályára, hogy tesztelje az autó képességeit. Az első órában az ARVW 355 km/órás sebességet ért el, és végül 362 km/órás csúccsal és világrekorddal zárták a tesztet.
