2021. április 19. | 12:09

A jelentősebb útfelújítások már egy hónapja megkezdődtek.

Országos szinten közel 150 munkaterületen zajlanak az útfelújítások 55 milliárd forint összértékben, derül ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt. friss közleményéből. A beruházás során 342 kilométernyi útszkasz újul meg ebben az ütemben.

A tájékoztatóban hangsúlyozzák, az, hogy megfelelő műszaki állapotban legyenek az utak, épp úgy fontos a magyar emberek számára, mint a hazai vállalkozásoknak és a gazdaságnak. A munkagépekkel a szakemberek március közepe óta dolgoznak. Az eltelt egy hónap során elsősorban a mellékutak állapotát igyekeztek javítani.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy a közlekedési hálózatok fejlesztése a nem túl előnyös gazdasági helyzetben sem mérséklődött, a beruházások az elmúlt egy évben a tervezett tempóban haladtak előre.

„2021-ben a tavalyihoz képest kétszeres hosszban, összesen több mint ezer kilométeren kezdődhetnek meg az útfelújítási munkák. Az akár 300 milliárd forintot is elérő összértékű beavatkozások elsődleges célja a vidéki életminőség, a kistelepülések megközelíthetőségének javítása” - mondta Mosóczi László.

Az útfelújításokból nem csak az autósok profitálnak, hiszen más közlekedési módokat is érintenek a beruházások. Tiszaföldvár vasútállomásának irányába egy 2,7 kilométeres szakaszt újítanak fel, míg a tiszakécskei hajóállomáshoz vezető úton egy körforgalom készül. Önkormányzati beruházással készül a 33-as főúton a Debrecen-Kismacs kerékpárutat átvezető csomópont. Bő 5 kilométeres szakaszon újítják fel a Soltvadkert-Szeged, a Szarvas-Szentes és a Tokaj-Taktaharkány összekötő utak bizonyos szakaszait.

„Közútkezelői oldalról is hatalmas előrelépést jelent, hogy ilyen nagy volumenben valósulhatnak meg idén útfelújítások. A projektek harmada már javában zajlik, a következő hónapokban is folyamatosan indulnak újabb és újabb munkák. Ha a kivitelezőkkel együtt az eddigi ütemben tudunk továbbhaladunk, a 2021-es az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű közutas beruházási programja lehet” - fejtette ki gondolatait Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A folyamatban lévő útfelújítások precízen vezetett listája letölthető a Magyar Közút weboldaláról pdf formátumban. A táblázat tartalmazza, melyik megyében pontosan mely utat adták át munkavégzés céljából, feltüntetve a kezdő kilométer szelvényt, a záró kilométer szelvényt és a beavatkozási hosszt.