2020. augusztus 13. | 13:38

Nem mai csirke az olasz autó, ennek ellenére kifogástalan állapotban van.

Az Uno a Fiat legismertebb modelljei közé tartozik, a kiskategóriás autó gyártása 1982-től egészen 1995-ig tartott Itáliában, más országokban pedig további 20 évig készültek Unók az olasz autógyár licencei alapján (a legutolsó Uno legyártására Dél-Amerikában, egészen pontosan Brazíliában került sor 2013-ban). Körülbelül 8 800 000 darab Uno készült világszerte, az egyik késői példányt pedig most eladásra kínálja egy németországi autókereskedés.

A szóban forgó modell 1996 szeptemberében lett bejegyezve Németországban, és nem egy hétköznapi modellről van szó, a tengerkék színű jármű ugyanis bemutató kocsi (demo vehicle) volt egész életében, ebből kifolyólag soha nem taposták ki a lelkét, a kilométerórája szerint mindössze 900 kilométert futott az elmúlt 24 esztendőben.

Ez az Uno nem csak műszakilag van rendben, esztétikailag is ott van a szeren, gyakorlatilag teljesen új állapotnak örvend. Nagyon vigyáztak rá, az autó állandóan garázsban volt tartva, és megfelelő időközönként elvitte valaki a szervizbe általános ellenőrzés céljából. Néha persze a potenciális vásárlók is beülhettek a volán mögé, mielőtt kinyitották a pénztárcájukat, de kárt senki nem tett benne.

Az autó beltere is kifogástalan állapotban van, a kényelmi szintje persze már nem üti meg a mai mércét (többek között digitális kijelző, klíma és elektromos ablakemelő sincs benne), de ne felejtsük el, hogy egy 24 éves járműről beszélünk. Az ötfokozatú manuális sebességváltóval ellátott autó motorterében elterpeszkedő 1,0 literes, 4 hengeres benzinmotor 45 lóerő és 74 Nm nyomaték leadására képes, a kocsi végsebessége 145-150 kilométer/óra környékén mozog. Rakétának semmikép sem lehet hívni az Unót, ugyanis 18 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy 0-ról 100-ra felgyorsuljon. De nem is azoknak gyártották, akiknek a gyorsulás és a végsebesség a legfontosabb szempont akkor, amikor autóvásárlásra adják a fejüket.