2019. június 28. | 13:05

Klaus Frölich, a márka műszaki igazgatójának elmondása szerint aggodalomra semmi ok, hiszen a BMW kínálatában a dízelmotorok még legalább 20, a benzinesek legalább 30 évig jelen lesznek!

A BMW másfél évvel ezelőtt mutatta be Vision iNext tanulmányát, a napokban Münchenben esedékes rendezvényen a #NEXTGenen viszont már az annál is újabb, Vision M Next sportautót lehetett megcsodálni, amely azt reprezentálta, hogyan is festhet majd a jövő közútjain egy 600 lóerős hibrid sportautó.

Az autó csupán a bajorok által tervezett számos villamosított modell egyike lenne, mivel azt tűzték ki célul, hogy 2023-ig bezárólag 25 elektromosított modellt fognak csatasorba helyezni. Ezeknek több mint a fele már egyáltalán nem rendelkezik majd belsőégésű motorral.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A BMW műszaki igazgatója elárulta, hogy a benzin- és dízelmotorok néhány évtizedig még biztosan képviselni fogják a márka motorpalettájának széles választékát. A becslések szerint a dízelmotorok legalább még 20 évig jelen lesznek, így annak, aki „d” betűre végződő bajor gyártmányú luxusautót vásárolna, 2040-ig lesz rá lehetősége. Azok az ügyfelek, akik „i”-re végződő, benzinüzemű BMW típust vennének nyugodtabbak lehetnek, hiszen valamennyivel több idő áll majd rendelkezésükre a folyamat lebonyolításában.

Annak ellenére, hogy a BMW az elmúlt időszakban sok energiát szentelt elektromos autók fejlesztésére, Frölich meglepő módon azt mondta, hogy az elektromosságra való áttérés kissé el van túlozva. Elmondta továbbá, hogy az akkumulátorok előállításához szükséges nyersanyagok miatt költségesebbek ezek a típusok, és úgy véli, a helyzet az elkövetkezendő években rosszabbodhat. Az autógyártóknak a gyártáshoz ugyanis egyre több ilyen anyagra lesz szüksége.

A BMW 1,5 literes háromhengeres motorja sem lesz már sokáig elérhető, melyet kompakt modelljeiben, valamint a MINI-k széles választékában kínál. A műszaki igazgató szavaiból kiderült, a döntést azzal támasztják alá, hogy nem egyszerű a motort összhangban fejleszteni az egyre szigorúbb kibocsátásra irányuló szabványokkal.

A bonyodalom még itt sem ér véget, hiszen a 3,0 literes sorhatos 4 turbós blokk létjogosultsága is megkérdőjeleződött, mely 400 lóerőt teljesít és az M550d, az X5 M50d és 750d, valamint az X7 M50d kivitelekbe szereltek. Az erőforrás előállítása komplikált és költséges.

A V12-es, valamint a 4,4 literes duplaturbós V8-as motorok jövőbe tekintő helyzete is bizonytalan.