2020. június 24. | 12:02

Ráadásul csak 150 darab készül belőle.

A Mazda már túl van néhány speciális kiadású MX5-ön, idén jelent meg a japán belpiacos Eunos Edition, amelyet a gyártó luxusmárkája ihletett. A napokban pedig bemutatták az „MX-5 R-Sport” névre keresztelt kis ékszerdobozt, sajnos csak az Egyesült Királyság piacára szánják a 150 darabra korlátozódó kiadást. Reménykedem benne, hogy a következő ritka széria másik európai országba is érkezik majd.

A szolid Polymetal Grey fényezéshez kontrasztos, fekete visszapillantó tükrök, szürke soft top és 16 colos felnik társulnak. Az MX-5 R-Sport belsejében bordó Nappa bőr ülések találhatók, ezüst varrással. Felszereltség tekintetében túl nagy meglepetés nem ér bennünket, az alapfelszereltség részét képezi a navigáció, az Apple CarPlay és az Android Auto, a tempomat, a fűtött ülések és a klíma.

A limitált kiadás az Egyesült Királyság Sport modelljén alapszik, így nem meglepő, hogy a motortérben egy négyhengeres, 1,5 literes SkyActiv-G erőforrás található, amely 132 lóerőt és 206 Nm nyomatékot juttat a hátsó kerekekre egy hatsebességes manuális váltón keresztül.

"Örülök, hogy egy exkluzív MX-5-öt tudunk kínálni ügyfeleinknek. Ez tökéletesen illik a többi modell mellé. Ez tökéletes opció lehet bárkinek, aki különleges és stílusos roadstert szeretne vezetni” - mondta Jeremy Thomson, a Mazda Motors UK ügyvezető igazgatója.

"A járművezetők köreiben a jelenlegi MX-5 generáció máris referencia-sportautóvá vált, a 2020-as Mazda MX-5 és most az R-Sport különkiadásnak köszönhetően továbbra is a márka egyik ikonja, és mindent megtestesít, amire csak vágyhat az ember” - tette hozzá.

A 2020-as Mazda MX-5 R-Sport ára 27 700 font, vagyis jelenlegi árfolyamon 10,8 millió forint.