2021. február 15. | 19:16

A svájci vállalat terméke tervezett árát tekintve a Renault Twizy és a Smart EQ közé esik a palettán.

Ha ismerősnek látszik a Microlino kinézete, az nem véletlen, hiszen az elektromos városi kisautót a klasszikus BMW Isetta modern reinkarnációjának tartják. A svájci Micro Mobility Systems az év elején befejezte az utolsó prototípust, a sorozatgyártás pedig 2021 szeptemberében indulhat el.

A képeken látható jármű prototípus 2.0 névre hallgat, ami a gyártáshoz közelebbi állapotot tükröző tesztváltozatot takar. Az elejéről ugyan hiányzik még a LED-világítótest, felépítését tekintve azonban így fog kinézni a sorozatgyártásba kerülő modell is. A vállalat összesen öt prototípust kíván elkészíteni a következő 1-2 hónapon belül. A Microlino európai honosítását júniusban kezdhetik, ez a folyamat 2-3 hónapot vehet igénybe, miközben a gyáregységet is felkészítik a nagy feladatra. Amint a honosítási dokumentumok megérkeznek, már indulhatnak is a gépek, legalábbis a jelenlegi tervek erről szólnak.

A hírek szerint a 200 kilométeres hatótávolságú Microlino kisméretű elektromos autó ára 4,2 millió forinttól kezdődhet, ami magasabb, mint a Renault Twizy 2,6 milliós, viszont alacsonyabb, mint a Smart EQ 7,8 milliós ára. Parkolni mindegyikkel egyszerű, sok csomagot azonban ne akarj bepasszírozni.

A villanyautosok.hu tavalyi írása alapján a Microlino 2.0 modellre lenne érdeklődés, hiszen a rendelés már 2019 nyarán elérhetővé vált, az első két hónapban 8000 példány gazdára is talált, mára pedig már 16 ezer felett jár a számláló.