230 millió forintért kelt el egy limitált példányszámú Bentley

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-07-31, 11:13

635 lóerőt tud kipréselni magából a verda.

Az újratervezett 2020 Bentley Flying Spur speciális változatáért egy névtelen ajánlattevő 780 ezer dollárt (cirka 230 millió forint) fizetett azon a franciaországi jótékonysági gálán, amelynek Elton John volt a házigazdája.

A rendezvényen a Bentley mellett – többek között – a legendás énekes-zeneszerző által dedikált zongorára lehetett licitálni, amelyeket az énekesről készült Rocketman című filmmusicalben használtak kellékként. Az Elton John AIDS Alapítvány tavaly jelentette be a MenStar Coalition létrehozását, amelynek célja a HIV-fertőzés diagnózisának és kezelésének kiterjesztése elsősorban a Szaharától délre fekvő afrikai országokban. A mostani gálán több mint hatmillió dollár (1,75 milliárd forint) gyűlt össze a kenyai HIV/AIDS elleni küzdelemre.

A Flying Spur igazi luxusszedánnak készült, ez az első Bentley amelyben elektromos összkerék-kormányzás és összkerékmeghajtás található. Az autó erőforrása pedig egy 6.0-literes, ikerturbós W12-es motor, amely 635 lóerő és 900 Nm nyomaték kifejtésére alkalmas. A verda 3,8 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, végsebessége pedig a 333 km/h-t is eléri.

Kapcsolódó írások

motorcsónak baleset 60 Cruisers Cantius Flybridge
2019. június 21.
Esély sem volt arra, hogy elkerülje a balesetet az 1450 lóerős hajó az Egyesült Államokban.
ferrari sf90 stradale felülről
2019. június 24.
Az 1 000 lóerős Ferrari SF90 Stradale működéséről magyarázó videót tett közzé az olasz autógyár.

További hírek