Egy 2019-es ügy vádlottjai is az elítéltek között vannak.
Korrupció miatt ötven ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, köztük egy műszakivizsga-állomás hat dolgozója is érintett. Az MTI közleménye szerint a négy vizsgabiztos és két pénztáros több mint tíz éven keresztül fogadott el kenőpénzt a járművek ellenőrzésekor, hogy az ügyintézés minél hamarabb befejeződjön, valamint bizonyos hibák felett is szemet hunytak.
A pomázi vizsgaállomás informatikai rendszerét 2009 júliusában indították el, azóta 55 ezernél is több vizsgát bonyolítottak le, melyek során vesztegetési pénzt fogadtak el a műszaki engedélyekért cserébe. Az előre meghatározott kétezer forintos összeg az évek során végül elérte a tízezer forintot.
Egy vizsgabiztosok munkáját segítő személy az állomás kamerával nem megfigyelt részein vette át az összegeket, majd a pénzt a műszak végén szétosztották egymás között. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Készenléti Rendőrség 2019 júliusában hajtotta végre azt a bűnügyi akciót, melynek során letartóztatták a pomázi vizsgaállomás dolgozóit. Az elfogásról videó is készült:
Nem ez volt az utolsó hasonló eset Magyarországon. Mint ismeretes, 2020 nyarán a budapesti Mozaik utcai állomáson tartott razziát a rendőrség, itt húsz embert hallgattak ki gyanúsítottként, tavaly márciusban pedig egy váci vizsgaállomásra vonultak ki, szintén kenőpénzek és visszaélések gyanúja miatt, majd hat embert hallgattak ki. Ebben az akcióban tizenegy ügyész vett részt, de összesen százan dolgoztak az ügyészség emberi közül a műszakivizsga-korrupció felszámolásán.
A vizsgaállomásokon történő visszaélések nem egyszeri és egyedi esetek. A fenti példákon túl általában is hatalmas problémát jelentenek a külföldi autók honosítási eljárása során történő hasonló visszaélések. A probléma felszámolásáért Budapest hatósági vizsgaállomásaira már csak elektronikus úton lehet időpontot foglalni és a Mozaikban, illetve Pomázon is lecserélték a vizsgabiztosokat.