650 lóerős Monster Truck született két különleges autó keresztezéséből

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2019-08-05, 10:14

A tulajdonosnak egy hónapba telt megépíteni a verdát.

Érdekes dolgok szoktak kisülni merőben eltérő kocsik keresztezéséből, ez néhány napja újfent beigazolódott. Egy Chris Highman nevű úriember fogta magát, és egy Hummer H1 alvázára rápakolta egy ’69-es Chevrolet Camaro karosszériáját. Ehhez még hozzácsapott négy nagyméretű off-road kereket, meg egy erős motort, és megszületett a 650 lóerős Monster Truck.

Highman azt állítja, hogy 30 nap alatt megépítette a Mud-Maro néven futó verdát, amit egy turbófeltöltéses GM LS1-es V8-as motor hajt meg, az erőforrás közel 650 lóerőt biztosít a kocsinak. A Monster Truck az egyedi felfüggesztés által jól rugózik, az összkerék meghajtásnak köszönhetően pedig még a mély sárban is jól lehet manőverezni a kocsival.

Highman azt is elárulta, hogy nagyjából 10 ezer dollárjába (cirka 3 millió forintjába) került megépíteni a kocsit, ebből durván 1 500 dollárt az alvázért fizetett. Az alábbi videót érdemes megnézni, komoly élményt jelenthet egy ilyen verdában ülni. Meg persze vezetni is hatalmas öröm lehet.

Forrás:

További autós hírek

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

2019 az az év, amikor másról sem lehet hallani, csak arról, hogy az autók ölik meg a bolygónkat. De komolyan!…

Egy orosz színész nem bírta elviselni, hogy megelőzték, azonnal visszaelőzött. Vesztére. – írja az origo.hu Az egész jelenetet rögzítette az…

Kapcsolódó írások

Mil-spec Hummer
2019. augusztus 14.
A friss Hummer tuning a Launch Edition #007 sorszámot kapta.
Arnold Schwarzenegger és Greta Thunberg egy képen
2019. október 01.
Környezetkímélő kocsival turnézhat a 16 éves klímaaktivista.
Z világháború: 1970-es Chevrolet Camaro Z28
2018. május 03.
A második generációs Chevrolet Camaro egy igazi ikon
Űrdongó Camarók szemből fotózva
2019. január 04.
Elárverezik a Transformers filmek kedvelt karakteréhez épített demó autókat