2019. szeptember 01. | 13:50

Az Aurus megnyitotta első márkakereskedését Moszkvában.

Az Aurus név nekem sem mondott túl sokat egészen ennek a cikknek a megírásáig, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Az a lényeg, hogy az autógyártó nem rendelkezik hatalmas múlttal, csupán néhány év van mögötte.

Viszont meglepő módon az oroszok legújabb luxusautó gyártója építette Vlagyimir Putyin beiktatására a páncélozott Aurus Senat Limuzint, amely 6,6 méter hosszú és állítólag 6,2 tonnát nyom. Az utcai változat nyilván rövidebb, könnyebb és megfizethetőbb lesz, már ha a 18 millió rubel, azaz a körülbelül 78 millió forint annak számít. A cég vezérigazgatója Adil Sirinov bízik abban, hogy nem csak politikusok, hanem üzletemberek is vásárolnak majd a szedánból.

Az Aurus Senatban egyébként egy 600 lóerős, 880 Nm-es, 4,4 literes hibrid V8-as erőforrás dolgozik, amelyben a Porsche és a Bosch jelentős szerepet vállalt. A kisebb változat is összkerék-meghajtású, akárcsak a hosszabb, páncélozott verzió. A motorpalettába később be fog kerülni egy 800 lóerős V12-es és egy 255 lóerős, 2,2 literes, turbófeltöltős blokk is. Emellett az orosz gyártó még SUV-t és minibuszt is fejleszt.

Nem meglepő, hogy az első szalon Moszkvában nyílt, de a tervek szerint terjeszkednének Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A következő márkakereskedést Kínában nyitnák két éven belül. Az Aurus nem hozta még nyilvánosságra, hogy hány autót értékesítenének egy évben.

"Arra számítunk, hogy hasonló bemutatóterem jelenik meg Kínában a 2020–2021-es időszakban" - jelentette be Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszter a moszkvai megnyitón.

Ha kíváncsi vagy az autóipar más újdonságaira is, nézd meg heti hírösszefoglalónkat!

Hasonló kategóriában a Pannonhandel Invest Zrt. kínálatában is találsz luxusjárműveket. Keresd kollégáikat bizalommal a +36(20)366-3447 telefonszámon.