90 helyett 205-tel közlekedett egy sofőr a 4-es számú főúton

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-03-12, 10:12

Közigazgatási eljárás indult a gyorshajtóval szemben.

2020. március 8-án a traffipax lefotózott egy autót, amely több mint 200 km/órával közlekedett a 4-es számú főút hajdú-bihari szakaszán.

A fehér autót vezető sofőr 205-tel száguldott, amikor a hajdúhadházi rendőrök bemérték őt sebességmérés közben. A sofőr tehát jócskán túllépte a lakott területen kívül megengedett legnagyobb sebességet (90 km/óra). A rendőrség beszámolója szerint közigazgatási eljárás indult a járművezetővel szemben.

Gyorshajtó

Nemrég az 54-es főúton mértek be két gyorshajtót a kecskeméti rendőrök, az egyik száguldozó 210-zel repesztett az 54-es főúton, a másik gyorshajtó pedig 226-tal robogott ugyanazon az útszakaszon. Az egyenruhások március 11-én az 5-ös főút négysávos szakaszán ellenőrizték az autósokat. A rendőrök öt óra alatt 303 sebességtúllépőt regisztráltak, vagyis egy percenként történt gyorshajtás azon a szakaszon.

Az ORFK  már többször jelezte, hogy a közúti balesetek bekövetkezésének pont a gyorshajtás az egyik legfőbb oka. A gyorshajtók ugyanis a sajátjukon kívül mások életével is játszanak száguldozás közben.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Bekeményít a rendőrség, jönnek a rejtett traffipaxok!
2018. szeptember 07.
Nagyon úgy tűnik, hogy a magyar rendőrségi vezetésnél elszakadt a cérna, és megelégelték, hogy nem bírnak a renitens gyorshajtókkal. Ezért aztán bekeményítenek!
Újra mérnek az országban, de most mást
2018. szeptember 17.
Az Európai Mobilitási hét keretében a környezetszennyezés csökkentésére hívják fel a figyelmet

További hírek